főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 28.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

100 éves a Kecskeméti Művésztelep II.100

Kecskemét városképét alapvetően a szecesszió határozza meg. A főtér épületein jól tanulmányozhatóak a szecesszió különböző irányai és korszakai. Ezek közül a „legmodernebb” felfogású, a kortárs nemzetközi építészet irányzataihoz szervesen illeszkedő irányt az ún. „Fiatalok” elnevezésű csoport képviselte, amelynek tagjai többségében 1906–1908-ban végeztek a budapesti Műegyetemen. E csoportból Mende Valér mellett különösen a Jánszky–Szivessy páros munkássága kötődik jelentős alkotásokkal Kecskeméthez. Mindketten 125 éve, 1884-ben születtek.

Jánszky Béla
 Jánszky Béla 1906-ban diplomázott, fő művei közé a Kós Károllyal közösen jegyzett zebegényi római katolikus templom tartozik. Jánszky az 1911-es földrengés után Kecskemét újjáépítését irányította. A komoly szakirodalmi tevékenységet is folytató építész valószínűleg még 1910-ben társult a tanulmányait Budapest után Berlin-Charlottenburgban, majd Münchenben folytató Szivessy Tiborral. Szinte egy időben három munkájuk is volt városunkban. A még túlnyomórészt beépítetlen Rákóczi úton 1911 decemberében kapott lakhatási engedélyt az egykori Városi (Úri) Kaszinó és a Gazdasági Egyesület Székháza. Az épületpár építészeti megoldásai, homlokzati kiképzése természetesen a „Fiatalok” törekvéseit tükrözi (pl. aszimmetria, koporsófedél lezárású és többszörösen osztott kialakítású ablakok, népi eredetű ornamentikával díszített fafaragványok, sima magas oromfa-lakhoz kapcsolt meredek nyeregtetők), melynek alapjairól a későbbiekben így írt Jánszky: „Közelebb jutottak a magyar nép lelkéhez. Olyan anyagokat, olyan építészeti elemeket használnak fel, amilyeneket a magyar nép évszázadok óta használt már, tehát amelyeken ki is alakulhatott és tökéletesíthető volt a magyar formaképzés mikéntje.”  Az építészek a Kecskeméti Művésztelep tagjai voltak, így nem meglepő, hogy épületeik díszítésében a kolónia képző- és iparművész tagjai is részt vettek. A kaszinó esetében Iványi Grünwald Béla például kívül is (a főhomlokzat hármas oromzatára festett és sajnos elpusztult allegorikus kompozícióival) és belül is (a díszterem Uzsonna című pannójával) gazdagította az épületet. A zárópárkány plasztikai díszítését Kisfaludi Strobl Zsigmond, míg az enteriőrt, köztük a nagyterem dekorációját Falus Elek (a díszítőfestés kivitelezésében Herman Lipót segítette) készítette.

Szivessy Tibor

1910-1912 között épült fel a katolikus egyház II. bérháza a Nagytemplommal szemben, amelyet azonban sajnos 1964-ben lebontottak. A kétemeletes, három lépcsőházas saroképületben a 16 bérlakás mellett egykor többek között a Szentháromság Gyógyszertár működött. Kisfaludi Strobl homlokzati szobrokkal (Árpád-házi szentek és Szent Miklós, ma a Sarlós Boldogasszony-kápolna közelében kaptak új elhelyezést), míg Iványi Grünwald (a Hit-Remény-Szeretet a középső oromzaton) és Bornemisza Géza (a katolikus egyház címerét vivő két angyal ugyanott) falképekkel ékesítette az épületet.

        Művésztelepi festőműterem
 A Műkertbe tervezték a szintén 1910 és 1912 között felépült művésztelepi épületegyüttest. A hat művészvilla (az egyik lakója maga Jánszky volt) homlokzati kiképzése - a három hatalmas ablakkal egy oldalról megvilágított, 1944-ben elpusztult festőiskola és a nagy közös műterembérház építészeti megoldásai - itt is az említett jellegzetességekkel rendelkezik. Íme, egy jellegzetes kortárs reflexió (Dimitrino, Művészet, 1915): „Nem tagadhatjuk azonban, hogy első pillanatra e villacsoport oly benyomást kelt, amit London valamely kertes elővárosának lakója ismerősként üdvözölne ugyan, de másként meglepődve venne tudomásul. A hatás inkább távoli, idegen, mint otthonos. Már t. i. éppen abban a városban, amely barack-kereskedelmével be van ugyan kapcsolva a nemzetközi forgalomba, de amely agrárnépének tempóival, szokásaival, lelkével, nótázásával sűrűvérű ősökre üt. Azon a földön, amelynek atmoszférájában még mesélik Lehel kürtjének varázsát: este, a sík messzeségből mintha még hangjait hozná a szél e mondabeli kürtnek.” A szerző kritikája némiképpen jogos, ugyanis párosunk a hasonló elveket valló pályatársaikkal együtt felhasználták a kortárs angol és finn tapasztalatokat is.

ifj. Gyergyádesz László
művészettörténész

(Forrás:  *ifj. Gyergyádesz László–Iványosi-Szabó András–Iványosi-Szabó Tibor–Lovas Dániel: Kecskemét)  

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu