főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 20.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A kések beszélnek helyette75

 Bikakörmölő, szemező, szalonnázó, bugyli bicska, bakonyi bicska – sorakoznak a különböző kések a műhely vitrinjében, s még ki tudja hány száz van belőlük használatban, amelyek mind-mind Polyák Imre késes emlékét őrzik. Fia azt tervezi, hogy a vitrin mellé kihelyezi majd édesapja fényképét is, de valójában a kések beszélnek róla. Beszélnek arról a közel hatvan évről, amelyet Polyák Imre a mesterség bűvöletében töltött.

A sors kegyetlen iróniája, hogy 2005-ben éppen egy olyan országos késes találkozón érte az agyvérzés, ahol munkásságának 55 évnyi tapasztalatáról számolt volna be. Elmondhatta volna, hogyan figyelt fel kiskunfélegyházi gyerekként a tanyasi vakációkon a pásztorok késeire, s határozta el magát, hogy ő is ilyeneket készít. Beszélhetett volna arról is, hogyan lett inas, segéd, majd önálló kisiparos Kecskeméten 1969-ben. S bizony, nem volt könnyű akkoriban a kisiparos élete. Hétköznapokon 10-12 órát dolgozott, majd hétvégén a vásárokat járta, hiszen ez volt az egyetlen értékesítési lehetőség, s tegyük hozzá, jobbára az is maradt. A hagyománytisztelő, igényes kézimunka azonban elnyerte méltó jutalmát, csak úgy sorjáztak a címek, díjak: Népi Iparművész cím, Gránátalma Díj, Aranykoszorús Mester cím, majd pedig a Népművészet Mestere cím 1997-ben.  S beszélhetett volna arról, milyen örömmel vitte portékáját a Mesterségek Ünnepére, a Szentendrei Skanzenbe vagy a táncháztalálkozóra, ahol olyan emberekkel találkozhatott, akik ebben a tömegcikkekkel elárasztott világban is becsülik a kézművességet. Polyák Imre műhelyébe még Japánból is érkezett vásárló, de van egy Polyák-zsebkése Bushnak is, a jelenlegi amerikai elnök édesapjának, a korábbi elnöknek, aki magyarországi látogatása során kapta ajándékba az egyedi darabot. Elmondhatta volna ezen a találkozón azt is, hogy a nehézségek ellenére lesz, aki továbbviszi az ipart, bár egyre szűkebb az a réteg, aki keresi és meg is tudja fizetni az egyedi kézműves termékeket.

Minderről beszélhetett volna, ha nem dönti le lábáról a hirtelen jött betegség, amely megfosztotta a munkától is. Azóta nem dolgozott, de ha állapota engedte, a műhelybe azért be-benézett, míg februárban végleg alulmaradt a betegséggel vívott küzdelemben. Ma már csak a míves kések beszélnek helyette a mesterség és a hagyományok tiszteletéről. Polyák Imre, a Népművészet Mestere március 7-én lett volna 75 éves.
Kállai Erzsébet

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu