főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 14.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A művészi kifejezés lehetőségeit kereste25

25 éve, 1989. január 19-én hunyt el Holics Gyula fotóművész. 1919. január 4-én született Budapesten. A Vörösmarty Mihály reáliskolában tett érettségit, majd zenével kezdett foglalkozni, egy szimfonikus zenekar tagjaként professzionális szinten hegedült.

Holics Gyula fényképes MFSZ igazolványa
 A Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító tagja volt, és 1957-ben felvették a Művészeti Alapba is. E két, minősítő tagság alapján szabadúszó fotóművészként dolgozott. Az 1960-as évek elejétől számos hanglemezborítót készített, majd a Corvina Kiadó megjelentette az általa illusztrált Magyarországi gyógynövények, a Régi hangszerek, valamint a Fegyverkincsek, díszfegyverek című könyvet. Szintén az ő fotóit tartalmazták a Rákóczi hadserege és az Ötvösművészeti kiállítás című katalógusok. Az 1968-as belgrádi, illetve az 1970-es brüsszeli Magyar Ötvösművészeti Kiállítás képanyagának nagy részét ő fényképezte. 1978-ban a Képzőművészeti Kiadó új fényképeket készíttetett képes levelezőlap-archívumának felfrissítéséhez, amelynek kapcsán Holics 35 különböző felvételét vásárolták meg.

Egy Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban őrzött, 1986. június 30-án saját kezűleg kitöltött személyi adatlapján alkotó tevékenységét Holics Gyula így jellemezte: „A fotózásban elsősorban a művészi kifejezés lehetőségeit kerestem és ezt a törekvésemet, ahol csak lehetséges volt az alkalmazott fényképezésben is igyekeztem megvalósítani.” Legjobb képeit a csendélet és a zsánerfotók műfajában alkotta. Fotós munkáját, törekvéseit jól jellemzi a Fotó 1961/7. számában közzé tett portréja, melyhez a szerző a szövegben leírta: egy erős dohányos barátja arra kérte, fényképezze le.  Ő nem a modellt, hanem a hosszú szipkában lévő cigaretta parazsát állította élesre, mivel az ötleten alapuló optikai élményt kívánta képén ábrázolni. Véleménye szerint így sikerült a fényképezés egy erőteljes kifejező eszközét, az élesség–életlenség szembeállítását kellő súllyal alkalmaznia. 

Holics Gyula: Portrait/Cigarette, 1957

Holics Gyula 1960-ban AFIAP, 1971-ben EFIAP kitüntető címet kapott, mivel saját összesítése szerint 1955–1970 között évente átlagosan harminc-negyven nemzetközi fotókiállításon vett részt. Hagyatékát Kecskeméten is meg lehet tekinteni: a Magyar Fotográfiai Múzeum a mai magyar fotóművészet legjobb alkotásai között az ő fotóit is őrzi.

(Források:  *Fejér Zoltán: Az egyediség szépsége  *Fotóművészet  *Kortárs Magyar Művészeti Lexikon  *Magyar Fotográfiai Múzeum)

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu