főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 14.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A vagány pesti srác75


 75 éve, 1941. április 13-án született Halász Mihály Balázs Béla-díjas televíziós operatőr. A sikerhez azonban hosszú út vezetett. Ötvenhatos hőzöngései miatt a középiskolát nem fejezhette be. Egy napig segédmunkásnak állt egy vegyi gyárban, de már másnap fölvette őt az Iskolai Filmintézet. Vágónak szerződtették, amely révén ismeretségeket kötött tévésekkel, úgyhogy hamarosan átvették segédoperatőrnek és vágóasszisztensnek. Közben novellákat, verseket írt, és egy önképzőkört is alakított. 1959-et írtak akkor, a nagy galerikampányok idejét. Mire a vagány pesti srác észbe kapott, már ki is tiltották Budapestről.

Életének következő szakaszára évekkel később a Filmvilágban így emlékezett: „Kecskemétre mentem, egy kiskörzeti mozihálózathoz. Kaptam egy tizenhatos vetítőt, egy biciklit, azokkal jártam a tanyákra egyötvenes belépti díjért filmet vetíteni. Közben részt vettem az ottani filmstúdió munkájában, havonta elkészítettünk egy hatvanperces híradót Bács-Kiskun megyéről. Elvállaltam egy műsorfüzet szerkesztését is, amit aztán főképp az én tiszteletlen, hajmeresztő filmkritikáim miatt szüntettek meg. ... Nyolcszáz forintot kerestem, plusz ami az író-olvasó találkozókból befolyt. Albérlőtársam volt ugyanis egy kiugrott unitárius lelkész, a kecskeméti Katona József társaság tagja. Beválasztatott engem is, és elintézte, hogy havonta kétszer-háromszor felolvasásokat tartsak. Aztán riszteltünk.”

1963-ban visszatérhetett a fővárosba, segédoperatőr lett az MTV-ben. Később elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr tanszakát. A Magyar Televízió operatőreként egyaránt forgatott tévé- és játékfilmeket, dokumentáris munkákat, s mint Róbert László munkatársa, utazó riporterként is működött. Szomjas György két nagyjátékfilmjének (Rosszemberek, Kopaszkutya) felvételei is az ő nevéhez fűződnek. Úgy tartotta, hogy „az operatőrség tulajdonképpen pofonegyszerű mesterség. Ismerni kell pár technikai mutatót, és be kell gyakorolni, mint az írás fogásait vagy a gitárakkordokat. A lényeg sosem ez. A lényeg a szemlélet, a szenvedély, az anyag és a valóság iránti alázat. Akiből ezek hiányoznak, gyakorolhat egy szakmát akármeddig, úgysem fog kiemelkedőt produkálni. Akiben viszont megvan, az sok mindennel megpróbálkozhat ebben a világban.”

Írói ambíciókat táplált, a halál azonban 1984. január 25-én elragadta.

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu