főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 20.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Az első kecskeméti gőzmalom története150

A forradalom és szabadságharc után nehezen tért magához az ország. „El volt a nép kedvetlenedve, és bánat tartotta fogva szívét-lelkét, hogy szinte elzsibbadt minden ereje” - írta visszaemlékezésében az 1893-ban megjelent Kecskeméti Nagy Képes Naptár. Akadt azonban olyan vállalkozó is, aki megpróbálta kihasználni a kínálkozó lehetőségeket. Tóth József komoly terveket szőtt és 1857-ben a Trombita utca 1. számú Klingert-féle telken felépítette Kecskemét első gyárjellegű üzemét. A 24 lóerejű géppel fölszerelt gőzmalom 150 évvel ezelőtt, 1858-ban József napján kezdte meg működését. Ez a malom volt az első az országban, amely egyszerű kútvízre alkalmazott gőztömörítővel rendelkezett.

 Az első esztendők nehezek voltak. A gőzmalmi őrlés társadalmi elfogadtatásához türelem és további fejlesztések kellettek. Tóth József többek között Schweigert József személyében új társat talált, s mivel a cégben immár két tulajdonos is József nevet viselt, illetve az első őrlés is ezen a napon indult, ezért a kecskemétiek csak úgy hívták: „a József-malom”.

Az új társak révén, a javuló pénzügyi helyzetben a tulajdonosok bővítették a telephelyet, majd hét kőre alakították át az üzemet. A József-gőzmalom forgalma fokozatosan emelkedett. Az őrletés és annak kiszolgálása, valamint a gabonák szállítása azonban egyre nehezebbé vált. Szaporodtak a lakossági panaszok és a bejelentések alapján hozott határozatok alaposan megkeserítették a cég működését. A kiegyezést követően új lendületet vett az üzleti élet. A vállalkozás részvénytársasággá alakult. Ugyanakkor megjelentek a versenytársak, s mivel az üzem kazánja elhasználódott, belső faszerkezete tönkre ment, a gőzmalom felújításra szorult.  Ebben a helyzetben új tőkéscsoport vette át az irányítást, az elnök Schweiger Ferdinánd lett. Az elavult régi helyett egy 200 lóerős, korszerű fekvőgépet vásároltak, valamint beépítettek egy új hengerszéket és egy új lisztkeverőt. A városban elsőként elkészült a malom villanyvilágítása is.

A századfordulóig zavartalan, biztonságos munkavégzés jellemezte a céget, de a jelentős korszerűsítés sem tudta türelemre bírni a közvéleményt az üzem környezetszennyezése miatt. Az 1911. évi földrengés során a malmot komoly károk érték, államkölcsönök segítségével azonban újraindulhatott az őrlés. Az újabb katasztrófa viszont már végzetesnek bizonyult. 1918. február 14-én leégett az üzem, s ezt követően a tanács már nem engedélyezte a József-gőzmalom újbóli felépítését.
A József-gőzmalom helyén ma lakóház áll

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu