főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 29.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

BÁCSKAPOCS, a rendszerváltás megyei hetilapja25

25 éve jelent meg a BÁCSKAPOCS, a rendszerváltás Bács-Kiskun megyei hetilapja

„Jó lap volt, harapós lap!” (Bahget Iskander)

A BÁCSKAPOCS első számaTOVÁBB A LENINI ÚTON! felirat és a hatalmas színpadon üresen hagyott széksorok előtt Romány Pál, az MSZMP Bács-Kiskun megyei első titkára egyedül mondja beszédét – 1989. május 28-án ezzel a címlapfotóval jelent meg a BÁCSKAPOCS első száma. A megyei közéleti hetilap csaknem három éven át a teljes nyilvánosságra törekedett, arra, hogy Bács-Kiskun valamennyi lakójához, a legkisebb településen élőkhöz is eljussanak szűkebb-tágabb közösségünk legfontosabb hírei, információi. A „gondolat szabadsága, a szavak és cselekedetek nyilvánossága” volt az újság hitvallása.

„Már az 1980-as évek elején fölmerült bennem, hogy a politikai napilap, a Petőfi Népe mellett szükség volna egy háttér-információkat, elemzéseket, igaz riportokat közlő megyei közéleti hetilapra is. Az ötlet akkor még a fiókban maradt, és csak néhány évvel később, a rendszerváltáskor valósulhatott meg” – emlékezik vissza a kezdetekre Kutasi Ferenc, a BÁCSKAPOCS főszerkesztője. – „A 80-as években szamizdat-faló, később ellenzéki rendezvények résztvevője, majd az MDF alapító tagja voltam. A kecskeméti szervezet felállása után úgy láttam, szakmámban tudok a legtöbbet segíteni. Ezért a napi politizálásból kiszálltam, és úgy döntöttem: újságot csinálok. A cél egyértelmű volt: kinyitni a szelepet és nyilvánosságot adni a korábban tabunak számító témáknak, a helyi kiskirályok visszaéléseinek, valamint megjelenési lehetőséghez juttatni a politikai meggyőződésük miatt mellőzött szerzőket.

Kutasi Ferenc, a BÁCSKAPOCS főszerkesztőjeMindenekelőtt a lap anyagi fedezetét kellett megteremteni. Ez nem volt könnyű, hiszen akkor még minden olyan átmeneti, olyan bizonytalan volt és hát eléggé kétesélyesnek tűnt a hatalomért folyó harc végső kimenetele. Ebben a labilis helyzetben csak kevesen mertek ellenzéki lap mellé állni, abban hirdetni. A nehézségek ellenére sikerült forrást találnunk. Jó szívvel emlékezek vissza például a már elhunyt, szinte egyetlen támogatónkra, az akkoriban közismert kecskeméti vállalkozóra, Erdősi Imrére.

Kutasi Ferenc, a BÁCSKAPOCS főszerkesztője 

Kiváló szerkesztőség alakult, csak néhány név az állandó szerzők közül: Kormos Emese, Lakatos Attila, Turai G. Kamil, Mihályka Gyula és Józsa Fábián a kecskeméti, Posztobányi László a kiskunhalasi, Muity Mijó a bajai, Zs. Kovács István a kalocsai történésekről tudósított. A fotókat többek között Bahget Iskander készítette, illetve Dunszt István és Pócs Péter illusztrálták az anyagokat. Munkánkat sokan úgy is segítették, hogy saját erőből terjesztették, illetve szállították a lapot például falusi kisboltokba.

Olvasóinknak hiteles sajtót, őszintét, gerinceset, szembenézőt ígértünk. Rázós anyagaink akkoriban a helyi hatalmasságok, kiskirályok visszaéléseit tárták föl. Telefon- és levélforgalmunk gyorsan növekedett, zúdultak ránk a témák. Ezekkel persze óvatosan bántunk, egyrészt igyekeztünk csak a több oldalról ellenőrzött eseményekkel és tényekkel foglalkozni, másrészt nem akartuk a megélhetési pártszimpatizánsok életét tönkretenni. Nehéz, de szép és érdekes időszak volt. A visszajelzések nagy-nagy örömöt okoztak nekünk. Jó érzés volt úgy dolgozni, hogy tudtuk, éreztük: állásfoglalásainkat, tényfeltáró, Az egyik téli szám témáiolykor leleplező írásainkat a megye városaiban és falvaiban olvassák, várják. Hiszem: nekünk is volt részünk abban, hogy az első szabad választáson az ellenzék – MDF, SZDSZ – győzni tudott.

Az egyik téli szám témái

Sajnos, komoly tőke nem állt mellénk később sem. Az utolsó lapszámok megjelenését, azt, hogy olvasóinktól tisztességgel elbúcsúzhattunk, már saját zsebből finanszíroztuk. Csalódottak voltunk, amikor abba kellett hagyni. Később több ízben is megpróbáltam újraindítani a lapot, vagy hasonló karakterű kiadványt gründolni, de - szintén financiális okok miatt - ez már nem sikerült.

A BÁCSKAPOCS megszűnte óta 22 év telt el. Úgy látom, a teljes nyilvánosság felé forduló, elkötelezett sajtó ma is hiányzik, a médiumok napjainkban ismét egy-egy politikai vagy gazdasági érdekcsoport kiszolgálására szerveződnek. Pedig korrupció, hatalmi összefonódás, gőg és arrogancia, közpénzek lenyúlása, urambátyámvilág, stb. most van csak igazán és bőséggel. És ezekről a kínos vidéki ügyekről sehol nem lehet olvasni egyetlen sort sem.

(Lejegyezte: Varga Géza)

TÁMOGATÓINK

     

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes


Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is.

Megvásárolható több könyvesboltban:    
- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu