főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 19.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Bagoly Egészségház, ahol a középpontban az ember áll20

„Bármit tesztek, lélekkel tegyétek…”
(Kol. 3,23)

 20 éve, 1994. február 1-je, egy keddi nap volt az első munkanap a Bagoly Egészségházban. Kezdetben két-két felnőtteket- és gyermekeket ellátó háziorvos, valamint egy fogorvos fogadta a betegeket. Emellett szakrendelések is indultak. Szolgáltatásaikat pályázati források igénybevételével hamarosan bővíteni tudták. Benépesedett az emelet és új szárny is épült. Patika, optika és audiológia is helyt kapott az épületben. A rendelések száma megsokszorozódott, és ma már 30 szakterületet kereshetnek fel a betegek, melyeket 58 szakember lát el segítőivel, nagyjából fele-fele arányban finanszírozott és magánrendelés keretei között.                                            A Bagoly Egészségház épülete

Az alapítók egyike, dr. Pongrácz József nemrég nyugdíjba ment, igaz, változást ez a lépés csak papíron jelentett, mert a már évtizedek óta megszokott időpontokban továbbra is praktizál. „A nyugdíjba vonulást észre se vettem. Az egészségügy prioritása ugyan továbbra is csak ígéret a politika részéről, ezért is tölt el nagy örömmel, hogy a Bagoly helyzete az utóbbi években stabilizálódott. Úgy látom, hogy a jelenleg is alulfinanszírozott és kiszámíthatatlan egészségügy ellenére  mi mégis biztosabb lábakon állunk. Mindez elsősorban Andris fiamnak és feleségének, Aliznak köszönhető, akik az Egészségház pénzügyi és gazdasági irányítását fokozatosan átvették, és nagy hozzáértéssel, felelősséggel gazdálkodnak. Munkájukat, így az enyémet is Bátay Szabolcs operatív igazgató is segíti, aki elsősorban a Bagoly Patika szerteágazó munkáját szervezi.”

Dr. Pongrácz József

A Bagoly Egészségházban dolgozók kiválasztására Pongrácz doktor mindig fokozott figyelmet fordított. Az első perctől kezdve egy olyan egészségügyi központ kialakítását tűzte ki célul, amelyben a páciensek sokrétű egészségügyi ellátásban részesülnek, és ahol a szaktudáson kívül a gyógyítás része a jó szó is. Az itt dolgozó orvosok fokozott figyelemmel kísérik a hozzájuk fordulókat, a szükséges terápia megtervezését bizalmas beszélgetés is megelőzi, ha szükség vagy igény van rá. Nem véletlen, hogy sokan úgy vélik, gyógyulásukhoz a Bagoly családias hangulata is hozzájárult. Az elmúlt években egyfajta fiatalítást is átéltek: jó néhány 40 év körüli, igyekvő, két-három szakvizsgával rendelkező, több területen jártassággal bíró szakorvos csatlakozott hozzájuk. Kettőnek már van tudományos fokozata (Phd), és ketten a védés, vidékről különösen rögös útját járják. „20 éve, a megnyitó ünnepség végén egy közös tanár-ismerős révén tudtam meg, hogy új kollégáim egyike, Nemes József – akit már akkor is igen jó nevű ortopéd szakorvosként ismertek Kecskeméten – hozzám hasonlóan Pannonhalmán végzett” – meséli dr. Pongrácz József. –  „Azóta eltelt két évtized, és a napokban egy Kecskeméten ismert és keresett, fiatal ortopéd szakorvos jelentkezett, hogy nálunk szeretne rendelni. Önéletrajza így kezdődött: «A Kisalföldön, Kapuváron születtem 1978-ban, majd a győri Bencés Gimnáziumban érettségiztem.» Így keretezi be a Bagoly Egészségház 20 évét a bencés szellemiség.”

A Bagoly Patika

A Bagoly Egészségház jövője külön örömöt is tartogat a baglyok mindentudójaként is ismert gyermekorvos számára. „Mindig is azt terveztem, hogy a Bagoly egyszer majd családi vállalkozás lesz. Álmom úgy tűnik, beteljesülhet: Andrisék már nélkülözhetetlenek, Peti fiamat júniusban avatják, orvosként már belefolyhat a munkába, és öt év múlva a helyembe léphet. Talán még Anna lányom is hazatér egyszer Németországból, és érsebész férjével ők is bekapcsolódhatnak. Márti lányom és informatikus férje is közelednek az Egészségház felé, az esztétikus belső kialakításában máris részt vesznek. Munkás életem felét itt töltöttem el, nagyon jó körülmények között, emberségből is jelest érdemlő, kiváló szakemberekkel együtt gyógyíthattam, s gyógyíthatok ma is. Kell-e több ennél, hogy a család mindezt tovább viszi?”

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu