főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 18.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Gyenes Kertészet a Virágos Kecskemétért80

 A Gyenes Kertészetet édesapánk, id. Gyenes István 1929-ben alapította. Okleveles műkertészként kertek tervezését, építését és karbantartását, ünnepi rendezvények díszítését, alkalmi csokrok, kosarak és koszorúk készítését is vállalta. 1930-ban üzletet nyitott Kecskemét belvárosában, amelyet a helyiek csak úgy emlegettek: „Európa legszebb virágboltja”. Komoly szakmai hírnévre is szert tett, virágkompozícióit számos országos elismeréssel jutalmazták.

A második világégésben a kertészetet szétdúlták, az üzletet szétlőtték. Édesapánk a munkát újrakezdte, de jött az államosítás és csak 1966-ban folytathatta a termelést és az árusítást. Ekkor már mi is az Ő segítői lehettünk. Kertészetünk ismét a város lakosságának kedvenc vásárlóhelyévé vált. A cég 1984-ben a HUNGEXPO nagydíját nyerte el, míg édesapánk 1986-ban a Kecskemét Városért emlékérmet vehette át.


Napjainkban mi, gyermekek - István, Ferenc, Melinda, László és Géza - őrizzük és visszük tovább a kertészörökséget. A virágok közül a muskátlira figyelünk a leginkább, mert ezen az aszályos, száraz, meleg Dél-Alföldön ez a legidevalóbb dísznövény, de mindig próbálkozunk újabbak bevezetésével is.  Vásárlóink közel százféle egynyári növény és jó néhány őszi virág – ciklámen, primula, árvácska, százszorszép - közül választhatnak. Emellett balkonláda- és kertbeültetést is vállalunk. Vevőinket termelési, növényvédelmi és gondozási szaktanácsokkal is ellátjuk. Követségek, szállodák, szupermarketek, közparkok, emlékhelyek és magánházak virágágyásai viselik a kezünk nyomát.

A Gyenes-testvérek:
László, Melinda, Géza, Ferenc és István

(Fotó: Kada Erika)




Kertészetünk fő növényei:

- muskátlik
- csüngő petúniák
- közel 100-féle egynyári növény
őszi növények: árvácska, primula, ciklámen, százszorszép, ... stb.

Szolgáltatásaink:
- Balkonláda- és kertbeültetés
- Termelési, növényvédelmi és gondozási tanácsadás


Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu