1981. április 2-án Kecskeméten hunyt el Helyes László piarista tanár, áldozópap, művelődésszervező.

1914. január 11-én a Győr-Moson-Sopron megyében, a Kapuvári járásban található Gyóró községben született, ahol édesapja kántortanítóként és iskolaigazgatóként szolgált. Édesanyja Jászai Marinak volt unokahúga. A noviciátust Vácott, majd 1932 és 1934 között a gimnázium két felső osztályát a kecskeméti piaristáknál végezte el. Érettségi után a budapesti Kalazantinum tagja lett. Hatévi teológiai és ötévi, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett matematika-fizika szakos tanulmány után az 1937. szeptember 8-án letett ünnepélyes fogadalommal kötötte magát a rendhez, megszerezte a tanári oklevelet, majd 1940. június 16-án elnyerte a papi rend szentségét.

A lelkes fiatal tanár Veszprémben kezdte el áldásos működését, az öreg piarista kollégium falai között fiatalos kezdeményezéssel töltve nyolc szép évet 1940 és 1948 között, amíg az iskolák államosítása meg nem bénította buzgó tanári munkáját. Szaktanári munkája mellett csapatparancsnok-helyettesként és regös-raj vezetőként jelentős tevékenységet fejtett ki a cserkészmozgalomban. Megszervezte az iskola énekkarát és tánccsoportját. A háború után népművelői munkájával részt vett a város kulturális életének újraindításában, emlékezetes rendezvényeket szervezett a Petőfi Színházban, a Séd-völgyben, a Várban.

Az 1948-as centenáriumi ünnepségek után az ÁVO üldözte, eltanácsolták a tanári pályától, vidéken - Kőröshegyen és Halásziban - vállalt segédlelkészi feladatokat. 1950. szeptember 12-től ismét megindult a budapesti piarista gimnázium élete, miután az állammal folytatott tárgyalások alapján a rend az intézményt visszakapta. Itt működött Helyes tanár úr 1961-ig, az első évben igazgatóhelyettesként is, először csak a tanításnak élve, majd 1957 és 1961 között házgondnokként érvényesítve gyakorlati ügyességét.

1961 őszétől Kecskeméten élt egészen haláláig. A hírös város piarista gimnáziumában volt tanár, a diákotthonban kisegítő nevelőtanár és felügyelő. A népművészet iránt érzett szeretete fedeztette föl vele egyik kecskeméti diákjának, az utóbb országos hírre jutott Polyák Ferencnek fafaragási adottságát. Helyes László biztatta munkára, részben kiállítási alkalom megrendezésével is. 61 éves volt, amikor riasztóan jelentkeztek nála a szívpanaszok.


1975 nyarán nyugalomba vonult, gyógykezeltette magát, aztán a következő évtől megint be tudott kapcsolódni az iskolai munkába óraadó tanárként. A rendház ügyeit számvizsgálóként segítette. 1979-ben végleg vissza kellett vonulnia az erősebb munkától. Az egykor fürge mozgású, igen dinamikus embert ekkor már lassú, megfontolt járás jellemezte. Már sok éve tartottak magas vérnyomási és szívpanaszai. Ezért szinte minden évben megjelent a balatonfüredi szívszanatóriumban, ahol egyik volt kedves tanítványa mindent elkövetett szeretett tanárának gyógyulásáért. Ő is nagyon vigyázott magára: rendszeresen ellenőrizte vérnyomását, kímélte szívét. 1980-ban szívinfarktus gyanújával kórházba került, de másnap kiengedték. 1981. április 2-án az ebédnél még jó hangulatban volt. Délután átment a közeli SZTK-ba reumás bántalmainak leleteiért. A lépcsőn lefelé rosszul lett, a rendház előtti téren leült a padra, majd egy arra járt diák hazasegítette. Az orvosságok bevétele nem segített, ezért orvost hívtak, aki azonnal kórházba utalta őt súlyosnak látszó szívinfarktus miatt. Helyes László tanár úr maga kérte a szentkenet szentségét az elindulás előtt. A kórház intenzív osztályán mindent megtettek megmentéséért, de eredménytelenül: életének 67., piaristaságának 49., áldozópapságának 41. évében, 1981. április 2-án este 6 órakor szíve megszűnt dobogni.

Hogy mennyien szerették, megmutatkozott temetésén, amely 1981. április 10-én 11 órakor volt a lelki üdvösségéért bemutatott koncelebrációs szentmise után a kecskeméti piarista templom kriptájában. A sok gyászoló között 25 fővel jelentek meg egykori veszprémi tanítványai, akik visszaemlékezve a népi tánccal és zenével kapcsolatos tevékenységére az „Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek…” éneklésével párban vonultak le a kriptába, majd helyezték el koszorújukat. A temetési szentmisén főcelebráns volt Varga László rendfőnök, szintén régi veszprémi diák. Ő is búcsúztatta. A sírnál régi tanítványa, legöregebb rokona és unokatestvére mondott utolsó istenhozzádot.

(Források:  *Eötvös Károly Megyei Könyvtár  *Magyar Piarista Diákszövetség, 2014)