Életének 86. évében, 2015. június 13-án, szerettei körében csendesen elhunyt dr. Bánszky Pál nyugalmazott múzeumigazgató, művészettörténész.

Kabán született 1929. október 31-én. Elemi iskoláit szülőhelyén, a polgárit Hajdúszoboszlón végezte, majd Budapesten, a Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Egy ideig segédmunkásként és inasként dolgozott, közben az ELTE Bölcsészettudományi Karán előbb magyar-történelem középiskolai tanári, később művészettörténész diplomát szerzett. 1981-ben kisdoktori címét is az ELTÉ-n vette át. 1959-ben a Népművelési Intézet munkatársa lett, pár hónap eltelte után a Vizuális Művészeti Osztály vezetésével bízták meg. 1978 óta Kecskeméten élt. Öt évig a Katona József Múzeum tudományos munkatársa volt, majd megyei múzeumigazgatóvá nevezték ki. 1991-ben a Magyar Naiv Művészek Múzeumának igazgatója lett, innen vonult nyugdíjba. A kecskeméti kulturális élet meghatározó személyisége, országosan is elismert kutató volt. Nevéhez fűződik a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely létrehozása és a Magyar Naiv Művészek Múzeumának megújítása. Munkájának fontos része volt az élő képzőművészeti hagyományok megismertetése, az élő képzőművészeti folklór kutatása. A rábízott és általa felügyelt múzeumok állandó tárlatainak felfrissítésében, átrendezésében is fontos szerepet töltött be. 48 éven keresztül vezette a Tokaji Művésztelepet. Számos monográfiája és önálló kötete jelent meg. Az Országos Népművészeti Egyesület és a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesület elnöke volt, a Képzőművészeti Szakmai Kollégium és a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Szakmai munkáját több elismeréssel is jutalmazták: Magyar Köztársaság Csillagrendje (1991), Bács-Kiskun Megyéért Díj (1993), Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1994), Király Zsiga-díj (1996), Életfa Díj (1999), Aranykoszorú-díj (2000), Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díj (2006), Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja (2007), Pro Museo-emlékérem (2009), Magyar Örökség Díj – közösségteremtő és múzeumépítő munkásságáért (2009), Bocskai István-díj (2009).

85. születésnapján így vallott életútjáról:

„Iparos családból származom. Nagyapám Kecskeméten született, ő szűcsmester, édesapám fodrász, édesanyám pedig hímzőasszony volt. Apám Debrecenben tanulta ki a szakmáját, később tudását sokoldalúan hasznosította: nem csak borbélyként dolgozott, de a helyi színjátszó csoportnak is ő maszkírozott. Sajnos, korán elvesztettem őt. 1944-ben a németek a községházára vitték. Egy napig fogva tartották, majd amikor onnan hazatartott – bár csupán mintegy 300 méterre lehetett már a házunktól – lelőtték. Tizenöt éves voltam ekkor. Addig is szerény körülmények között éltünk – nyaranta mindig dolgoztam, hogy megkeressem a tandíjra, tanszerekre való pénzt, hiszen négyen voltunk testvérek, így be kellett osztanunk szüleink jövedelmét –, de apám halála után teljesen önellátó lettem.