1897. szeptember 20-án született Tamási Áron Kossuth-díjas író. 1917-ben hadiérettségit tett, és a gimnáziummal párhuzamosan a tiszti iskolát is elvégezte. 1918-ban részt vett a piavei csatában, helytállásáért vitézségi érmet és némi szabadságot kapott, melynek letelte után már nem is tért vissza a frontra. 1918 novemberében a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, de amikor román nyelven kezdtek oktatni, átjelentkezett a kereskedelmi akadémiára.

Diplomájának megszerzése után bankoknál dolgozott, ekkor indult írói pályafutása is: 1922-ben a Szász Tamás, a pogány című novellájával megnyerte a Keleti Újság novellapályázatát 1923-ban a jobb megélhetés reményében vagy csak kalandvágyból az Egyesült Államokba utazott, ahol alkalmi munkákból élt, majd banktisztviselőként dolgozott. Kínzó honvágyát írással enyhítette, hazaküldött novelláiból állt össze az 1925-ös Lélekindulás című kötete. A székely népballadák, népi mókák világát idéző könyvre felfigyelt a közönség és a kritika is. 1926-ban hazatért Kolozsvárra, ahol az Újság munkatársa lett, kapcsolatba került az Erdélyi Helikon és a Korunk körével is. 1932-ben jelent meg legnépszerűbb regénye, az Ábel a rengetegben, amely később az Ábel az országban és az Ábel Amerikában című kötetekkel trilógiává állt össze.


Székelyföld egyik legjellegzetesebb és legnagyobb írója több ízben is ellátogatott Kecskemétre. 1933-ban járt a hírös városban először. A Szépmíves Céh tagjaival jött. Erdélyi mivoltukra való tekintettel csinnadrattás fogadtatást szervezett nekik a város akkori vezetősége. 1962 májusában is járt Kecskeméten, szerzői estjét a Cifrapalotában tartották meg. Nem sokkal később a Katona József Színház előadását tekintette meg. A kecskeméti teátrum Boldog nyárfalevél című darabját vitte színre. Az ősbemutató főbb szerepeiben Margittay Ágit és Fekete Tibort láthatta. 1962. december 25-én kelt levelében az előadás kapcsán Tamási Áron e szavakkal méltatta a kecskemétieket: „A színház, ahol darabom színre kerül, a Katona József nevét viseli, keserű életének színhelyén. Ha ő küszködött, a sok engesztelés után talán magam is vihetek neki egy virágszálat: a bizalomnak egy vidám virágát. S hogy ezt elvihetem, köszönet a segítő társaknak: a színháznak és a játszó művészeknek; s akik a szellemi gondosságban ápolják őket: a város és megye vezetőinek.”

(Források:  *Katona József Könyvtár  *Petőfi Népe, 1962)