KECSKEMÉTI EMLÉKEIM: Prof. Dr. Nagy Sándor tanszékv. egyetemi tanár80

80 éve, 1932. augusztus 15-én, Kecskeméten született prof. dr. Nagy Sándor tanszékvezető egyetemi tanár. Elemi és középiskolai tanulmányait - a második világháború és az azt követő államosítás miatt - szülővárosában és Szabadkán több oktatási intézményben végezte. 1951-ben a Katona József Gimnáziumban érettségizett, 1957-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetemen diplomázott. Ezt követően a SZOTE Kórélettani Intézetének gyakornoka lett, majd három év múlva az egyetem  Kísérletes Sebészeti (napjainkban Sebészeti Műtéttani) Intézetébe került, ahol azután a ranglétra összes fokát végigjárva 1984-től 1997-ig tanszékvezető egyetemi tanárként az intézet munkáját irányította. Tudományos tevékenysége a keringési, légzési, sokk és sebészeti kórtani kutatásokhoz kapcsolódik, publikációinak száma közel 250. Az Európai Sokk Társaság alapító tagja, alelnöke, az Európai Kísérletes Sebészeti Társaság magyar nemzeti delegátusa, a Magyar Sebész Társaság, valamint az MTA keringési betegségek kutatásával foglalkozó bizottságának tagja volt. Immár öt évtizede aktívan részt vesz a Magyar Élettani Társaság munkájában, 1986-tól vezetőségi taggá, 1998-ban alelnökké választották. 1991-ben a MÉT 56. vándorgyűlésének elnöki feladatait is ellátta. A PhD fokozatot 1971-ben szerezte meg, a Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel 2002-ben tüntették ki. 2002 óta professor emeritus a Szegedi Tudományegyetemen.

„Kecskeméti értelmiségi családban születtem: apám állatorvosként, míg édesanyám nagybátyja, Kiss Albert (balásfalvi) néhány évig a kecskeméti református jogakadémia igazgatójaként szolgálta a hírös várost.

Hányatott gyerekkorom volt. Az elemit a Tanítóképző Kaszap utcai gyakorló iskolájában kezdtem el, de csak az első három osztályt jártam ott ki. 1941-ben, amikor Délvidéket ismét Magyarországhoz csatolták, édesapámat Szabadkára helyezték, így az elemi utolsó osztályát, valamint a gimnázium első két évét már ott végeztem el. 1944-ben a háború miatt ismét költöznünk kellett. Előbb Kecskemétre, majd amikor a várost ki kellett üríteni, dunántúli ismerősökhöz menekültünk. Ott éltem át a front átvonulását.

Gyermekkori képen a húgával

1945 nyarán ismét hazamentünk. Tanulmányaimat – egy évet elvesztve – a gróf Tisza István Református Gimnáziumban (1946-tól a Kecskeméti Református Kollégium Gimnáziuma) folytattam. Az iskolát 1948-ban államosították, és a piarista tanulókkal összekeverve a Katona József Gimnázium diákjai lettünk. Két év múlva a piaristák visszakapták ősi alma materüket, így közülük sokaktól el kellett válnunk. Mi, katonások, pedig visszatértünk az Újkollégium épületébe: ott érettségiztem 1951-ben.

Kecskeméti iskolai emlékeim az akkori történelmi viszontagságok miatt igen vegyesek. Sajnos, senkivel sem jártam végig az összes osztályt, így igazi barátság sem alakult ki köztünk. Azóta szétszóródtunk az ország különböző városaiba, és járok ugyan az érettségi találkozókra, de más már nem köt össze bennünket. Tanáraim közül Gál Tibor jut eszembe először, aki a testnevelés mellett a vívás fortélyaira is megtanított. Igaz, később egy kicsit megbántottam őt: már csak magasságom miatt is inkább a kosárlabdát választottam. Osztályfőnökömet, Enyedi Istvánt is szerettem, és bár csak pár évvel volt idősebb nálunk, de latin-magyar szakos tanárunkat, Orosz Lászlót már akkor, egész fiatalon kiváló embernek tartottam!

A gimnáziumi évek után Szegeden lettem egyetemista. Mindig is kutatóorvosnak készültem, így a diploma megszerzése után előbb a Kórélettani Intézetben kaptam munkát, majd a sebészeti alapkutatásokkal foglalkozó Sebészeti Műtéttani Intézetbe kerültem és azóta is ez a kutatóközpont a munkahelyem. Előbb gyakornok, később tanársegéd, 1966-ban adjunktus, 1975-ben pedig docens lettem, míg 1984-től 1997-ig az intézet tanszékvezetője voltam. Nyugdíjas éveimben is segítem az ottani munkát, tanácsadóként napjainkban is be-bejárok az intézetbe.

          Prof. Dr. Nagy Sándor és felesége
Feleségemet az egyetemen ismertem meg, évfolyamtársak voltunk. 53 közösen eltöltött év után ma is harmonikus házasságban élünk. Egyetlen gyermekünk született: András Kecskeméten a megyei kórház osztályvezető főorvosa.

Eddigi éveimből 16-ot Kecskeméten, 61-et Szegeden töltöttem, épp ezért talán érthető, hogy életem ez utóbbival fonódott össze. A hírös városba persze gyakran ellátogatok, hiszen egyetlen testvérem ma is ott él még, és egy-egy orvosi ellenőrzésen, kezelésen is gyakran ott esem át. Abban pedig már az élet érdekes játékát látom, hogy míg én Kecskemétről Szegedre jöttem, úgy fiam épp az ellenkező utat járta be, három unokám közül kettő pedig már a napfény városában tanul.”

Lejegyezte: Varga Géza