KECSKEMÉTI EMLÉKEIM: Szentmihályi Antal olimpiai és magyar bajnok labdarúgó, edző75

75 éves Szentmihályi Antal olimpiai és magyar bajnok labdarúgó, kapus, edző. Győrben született 1939. június 13-án. 1952-ben kezdte meg pályafutását egy kis győri csapatnál, a Textilesnél, majd egy évvel később a Győri Vasas ETO-hoz került. Bár 1959-ben az NB I-ből kiesett az ETO, a Budapesti Vasas leigazolta, és gyorsan a csapat első számú kapusává vált. 1961-ben aratta első nagy sikerét: a Vasassal megnyerte a magyar bajnokságot, melyet egy évvel később sikerült megismételnie.

1961 decemberében, Chile ellen mutatkozott be a nemzeti csapatban: ő volt az 500. játékos, aki pályára lépett a magyar válogatottban. Tagja volt az 1964-ben Tokióban olimpiai bajnok együttesnek (a döntőben, a csehszlovákok ellen 2-1-re megnyert mérkőzésen is ő állt a kapuban), az ugyanebben az évben a spanyolországi Európa-bajnokságon bronzérmes válogatottnak, és részt vett az 1966-os angliai világbajnokságon is.

1965-ben igazolt el az Újpesthez. 1969-ben ezüstérmet szerzett a Vásárvárosok Kupájában, majd 1970-ben megnyerte a Magyar Népköztársasági Kupát. 1969-ben szerezte meg első bajnoki címét új csapatával, amit 1974-ig sorozatban ötször megvédett. 1974-ben az elődöntőbe jutott a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. Ugyanebben az évben fejezte be aktív pályafutását.

1975-ben az Újpest utánpótlás szakágvezetője lett, majd 1976-ban szakedzői diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán. 1977-ben a Székesfehérvári MÁV Előre, 1979-ben a Tatabányai Bányász vezetőedzője lett. 1980-ban az MTK–VM, 1981-ben a Videoton, 1982-ben pedig a BVSC vezetőedzője volt. 1983-ban külföldre ment, a kuvaiti ál-Dzsáhra, majd az ál-Sábáb edzője lett. 1987-ben tért haza, a Kecskeméti SC vezetőedzője lett. „Négy évig edzősködtem Kuvaitban, ezt követően jöttem Kecskemétre. Bár marasztaltak, hogy maradjak tovább, a bajnokságot nyert csapatomat mégis otthagytam, és engedve az otthonról kapott híreknek – «Szükség van rád!» –, hazajöttem. A KSC másodosztályú csapat volt akkor, de a játékoskeretet megismerve úgy éreztem, fel lehet jutni velük az NB I-be. Az első osztályt nem várták el tőlünk, ez nem volt velem szemben követelmény, de látva a csapatot saját magam elé én mégis ezt a célt tűztem ki. Nagyon jó társaságot találtam ott, különösebb gond nélkül gyorsan összeszoktunk. Az alapozástól kezdve együtt dolgoztunk, és hamarosan jöttek az eredmények. Sokáig jól szerepeltünk, a bajnokság vége felé azonban úgy éreztem, mintha a szakosztály vezetői nem akarták volna a feljutást. Az NB I-hez természetesen sokkal több pénz kellett volna, talán ez lehetett a háttérben. Utolsó meccseinken több váratlan vereséget is szenvedtünk – különösen a szekszárdi fiaskó fájt nekem nagyon –, és végül a csapat maradt a másodosztályban. Ebben a helyzetben a továbblépés mellett döntöttem, és Tatabányára szerződtem. Azóta sajnos nem jártam a hírös városban, az egy év kevés volt a tartós barátságok kialakításához. Kecskemétre, rendkívül jóindulatú klubelnökünkre és a játékosok többségére azonban szívesen emlékszem vissza, mindent összevetve kellemes évet töltöttem ott.”

   Az olimpiai bajnok magyar csapat
Szentmihályi Antal 1988 és 1991 között újra a Tatabányai Bányász vezetőedzője volt. 1991-ben rövid ideig a Volán FC szaktanácsadójaként tevékenykedett, majd a katari ál-Kol, azután 1993-tól 1996 végéig a Maldív-szigeteki Valencia edzőjeként dolgozott, közben 1994-ben rövid ideig a Diósgyőri FC szakmai vezetője volt. 1997-ben vonult nyugdíjba. A sportágban betöltött évtizedekre egy öt évvel ezelőtti interjúban így emlékezett vissza: „Érdekes, de valahogy a kudarcokra mindig jobban emlékeztem, mint a sikerekre, pedig szerencsére az utóbbiból akkoriban bőven jutott nekünk. A magyar futball hosszú éveken át tartó eredménytelenségét is nehezen viseltem, éppen ezért örömmel látom, hogy a helyzet javul, és szívből remélem, hogy hamarosan ismét lesz okunk örülni labdarúgóink sikereinek.”

(Források:  *Ki kicsoda a magyar sportéletben?  *mlsz.hu)