Az elmúlt évszázad első évtizedeiben az Amerikába emigrált magyarság gondosan ápolta Kossuth emlékét. Az 1851-es diadalmenet emléke éppúgy legendaként élt az Amerikába kivándorolt és szétszóródott magyarság körében, akárcsak a híres alföldi toborzóútja, amely Kossuth népmesei hõsként, sõt már már "prófétaként" való tiszteletét eredményezte. A hazától távol élõ amerikai magyarok számára emlékének ápolása összetartó erõt jelentett. A különféle magyar egyházak, civil szervezõdések, újságok összefogása révén 80 évvel ezelőtt, 1928. március 15-én New York városában szobrot emeltek a népvezér tiszteletére. A Kossuth-szobor felavatására óriási zarándoksereg érkezett az óhazából. Az ünnepséget, valamint az azt megelőző és követő eseményeket, amelyeken a hírös város küldöttsége is részt vett, napról-napra megkülönböztetett figyelemmel kísérték a kecskemétiek is.

A szobor gondolatát 1927-ben Berkó D. Géza. az Amerikai Magyar Népszava szerkesztő-kiadója vetette fel, de életének legnagyobb tragédiája volt, hogy a leleplezést nem érhette meg, még abban az esztendőben, november 9-én meghalt. Lapja azonban tovább folytatta a szobor érdekében a mozgalmat, amelyet, mint kiváló alkalmat a megcsonkított ország tiltakozásának kifejezésére, Magyarország hivatalos körei is felkaroltak. A csonkaország tragédiája segítette elő azután, hogy a leleplezés és az azt követő zarándokkörút olyan hatalmas propagandaeseménnyé nőtte ki magát, amelyhez hasonlót addig a magyarság nem látott sem az új-, sem az óhazában. A zarándokseregben, amelyet két hajó vitt át az óceánon, összesen 488 személy, köztük Kecskemét tízfős csoportja vett részt. Korábbi miniszterek, politikusok, egyháznagyok, magas rangú katonatisztek, mágnások, egyszerű földművesek, kereskedők, bankárok, hivatalnokok, férfiak és nők, fiatalok és öregek egyaránt voltak az utazók között, amely így valóban képviselte a nemzet minden rétegét.

A kecskeméti zarándokok Kossuth városából, Ceglédről a helyi küldöttekkel együtt március 4-én indultak el a hosszú útra. Ötezren kísérték ki őket a pályaudvarra. Az első percekről a Kecskeméti Lapok kiküldött tudósítója így írt: „A tíz kecskeméti zarándok a gyorsvonat első kocsijában kapott kényelmes helyet. Együtt vannak mindnyájan, viszik a város koszorúszalagját, pálmaágát és a maroknyi földet a vásártérről, ahol valamikor, a magyar történelem egyik napfényes délelőttjén Kossuth apánk lángoló szavai gyújtották magasra a kecskeméti magyarokban a lelkesedés magasztos tüzét.” Másnap is érkezett tudósítás: „A kecskeméti zarándokok jól érzik magukat és bizalommal néznek a hatnapos tengeri út elé...”. Néhány nap múlva „szikratávírón érkezett jelentések szerint az Olimpic nem sokkal elindulása után a nyílt tengeren viharba került … nincs azonban ok semmilyen aggodalomra”. A küldöttség egyik tagja, Borbás Béla később így emlékezett vissza a hajóútra: ”A harmadik napon hóviharba kerültünk. Én már a második napra gyengén éreztem magam és dr. Héjjas Istvánnal együtt nagyon megviselt az út. Goltein Miksáné is betegeskedett, a többiek tűrhetően bírták az utat. Valamennyiőnk között a legegészségesebb volt Kiss János.”

Az érkezés napján, a szobor leleplezésének elõestéjén New York-ban különös hangverseny üdvözölte a hivatalos küldötteket és a hozzájuk csatlakozó amerikai magyarokat. Egy baptista templom, a Park Avenue Baptist Church fogadta be a Kossuth emlékének hódoló magyarokat és a templom nevezetes harangjain szívmelengetõ magyar dallamok szólaltak meg. A Rockefeller emlékharangok a Himnuszon, a Szózaton és a Magyar Zsoltáron kívül a következõ népdalokat játszották: Mikor én még legény voltam, Tele van a város akácfa virággal, Kitárom reszketõ karom és Rákóczi imádsága. Másnap déli 12 órakor kezdődött az ünnepi felvonulás a Kossuth-szoborhoz. A diszmenet két órakor ért az emlékműhöz. Az ünnepi beszédek, köszöntések után Berkó D. Géza özvegye adta át a szobrot a városnak, bemutatva annak alkotóját, Horvay János szobrászművészt. Több tízezer ember üdvrivalgása közepette hullt le a lepel, közben 21 ágyúlövés dördült el és a tömeg egetverő éljenzésben tört ki. Az ünnepély lélekemelő, impozáns befejezése után a zarándokokat automobilok szállították vissza szállodáikba. Este 8 órakor ünnepi díszlakomát rendeztek a Commodore szállodában. Négy nappal a szoboravatás után a küldötteket fogadta Coolidge amerikai elnök, majd az Operaházban Kossuth-bált rendeztek a tiszteletükre, Pittsburghban pedig 1.600 személyes vacsorára hívták meg õket.

Az ünnepi eseményekről hazatérte után Borbás Béla számolt be a Kecskeméti Lapok olvasóinak: „Feledhetetlen volt felvonulásunk március 15-én a szobor elé. Hat kilométer hosszúságban sorakozott fel 40,000 magyar, akik két órás úton vonultak fel. A leleplezési ünnepség 12 órakor kezdődött és délután öt órakor ért véget. Kecskemét város közönségének koszorúját és a kivitt kecskeméti földet Kiss János csak egy rendőr segítségével tudta elhelyezni a rettenetes tömegben, a szobor körül támadt tumultusban. Mindnyájunkat megragadott az a szívélyes és rendkívül ünnepélyes fogadtatás, melyben a new-yorki városházán részünk volt. Walker polgármester sugárzó arccal köszöntött bennünket. «A demokrácia a legnagyobb, legszentebb dolog a világon» - mondotta Newyork polgármestere.”