főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 20.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt2015. február 19.

 45 éve, 1970. február 19-én, Kecskeméten hunyt el Révay József tanár, író, műfordító, klasszika-filológus. "Én, hála Istennek Kecskeméten születtem" - írta Pályám emlékezete című önéletrajzi írásában. - "Boldog vagyok, hogy ott verhetett gyökeret zsenge életem, ott sütötte rá az Alföld örökre a kitörölhetetlen bélyeget. Valóban, csak akkor parázslik fel bennem újra a régi lélek, ha visszamenekülök gondolatban szülővárosom ölére, megmelegíteni fáradt, hűlő szívemet."

Vácott, Szegeden, Temesvárott járt iskolába, majd Kecskeméten fejezte be gimnáziumi tanulmányait. A budapesti egyetem bölcsészkarán 1902 decemberében bölcsészdoktori, 1904 áprilisában középiskolai tanári oklevelet szerzett. Ezt követően teológiát tanult, és a nagykanizsai főgimnáziumban a latin és a görög nyelv tanára lett. Később Sopronban, majd a szabadkai főgimnáziumban tanított. 1918-19-ben Budapesten volt gimnáziumi tanár és igazgató. A Tanácsköztársaság idején a közoktatásügyi népbiztosság középiskolai ügyosztályának vezetője lett, ezért 1920-ban állásából elbocsátották. Ezt követően szépirodalommal és népszerűsítő irodalommal kezdett foglalkozni. 1928-tól a Franklin Társulat lektora volt, 1932-től 1942-ig a Tükör című folyóiratot szerkesztette. Nyugalmazása után szépirodalmi műveket írt. Számos történelmi regénye, elbeszéléskötete és ókortörténettel kapcsolatos tudományos és ismeretterjesztő műve jelent meg. Rádiójátékot is írt. Fordítói teljesítménye szintén jelentős, antik prózafordításai úttörő vállalkozások voltak: az ő tolmácsolásában olvashatjuk Boccaccio Dekameronját, Victor Hugo Nyomorultak című regényét, Papini, Manzoni, Croce, Ferrero és Carducci műveit. Goldoni vígjátékait mindmáig az ő fordításában játsszák. Az irodalomtudomány doktorává választották (1957). Baumgarten-díjat (1943), Ábel Jenő Emlékérmet (1968) kapott.

"…Ha sorsom nem vetett volna a nagyváros emberrengetegébe, akkor most, alkonyatom idején, ott szeretnék élni Kecskeméten, a tűző nap tüzében, az öregtemplom árnyékában, hallgatva csöndes beszélgetéseket, áldott békességben. Hanyatt feküdni újra a puszta végtelen fűszőnyegén, s nézni a felhők suhanását vagy a parázs fények szikrázását az elérhetetlen mennyboltozaton. Járni a bugaci dombokat és erdőket, gyönyörködni az őzek és nyulak riadt menekülésében, a ménes délceg vágtatásában, újra gyökeret verni a földben, amelyből szakadtam, megkötni a homokot és az időt, ragyogó szemmel és lobogó reménnyel nézni a barackvirágok fehér tengerét, beszívni a virágok mézillatát…
… És ott szeretnék elpihenni örökre, a forró földben, amelyből vétettem. Csöndesen suttogó szép szál jegenyék állnának őrt sírhalmom felett: magyar ciprusok…"

(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Révay József: Pályám emlékezete)

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu