főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. március 28.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt2016. január 31.

130 éve, 1886. január 31-én született Dénesné Boga Janka tanár, író. 1919-től Kecskeméten tanított a polgári leányiskolában. 1920-tól a helyi és a fővárosi lapokban jelentek meg írásai. Drámáit a szegedi és a kecskeméti színház is bemutatta. A Kecskeméti Közlöny munkatársa volt. 1963. szeptember 4-én hunyt el.
(Forrás:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon)

Filius István 85 éve, 1931. január 31-én született Filius István kertészmérnök, kandidátus, a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum korábbi igazgatója. A Kertészeti Főiskolán szerzett diplomát, évtizedeken át ott is tanított. Csendesen, a feladatát nagyon alaposan átgondolva végezte kutatói munkáját. Igazi biológus volt, jól ismerte a zöldségtermesztés legapróbb részleteit, ezért is tudott a kutatásaival igazán magas szinten dolgozni, és számos elméletileg is fontos új eredményt elérni. Példát mutatott kollégáinak, tanítványainak úgy dolgozni, hogy a tervezett célt hogyan kell a legracionálisabb szervezéssel kutatni, elkerülve a felesleges általánosításokat. Számtalan, azelőtt még nem ismert összefüggést tudott kimutatni a hő és a fény hatását vizsgálva a zöldségnövények fejlődésére. Ezeknek az eredményeknek a birtokában tudta meghatározni elsősorban a hidegtűrő fajok legkedvezőbb szaporítási idejét, s azt a termesztési hátteret is, amelyben a növény az adott ökológiai feltételek között a leggazdaságosabban lett termeszthető. Ilyen körülmények között dolgozta ki a váz nélküli fóliás termesztés technológiáját számos zöldségnövényhez. Az eljárás szabadalomként terjedt el, s ma is fontos eleme a hazai hajtatásnak. A fóliás termesztés elindítását is ő kezdeményezte, amin sokan átsiklottak, és a fóliahasználat első próbálkozásainak eredményéből készítette egyetemi doktori disszertációját is.

Oktatóként hatásosan tudta lekötni hallgatóságát. Előadásait kollégái is szívesen hallgatták, mert kutatási eredményeire támaszkodva a mai gyakorlatnak is megfelelő újdonságokat, naprakész állapotot tudott bemutatni.

1970-ben a kecskeméti felsőfokú technikus képzés korszerűsítésére üzemmérnök képzésre szervezték át az iskolát. Ennek az intézménynek az első vezetőjévé őt nevezték ki. Színvonalas, külföldön is ismert főiskolává tette az intézményt, amely évtizedeken át a Kertészeti Egyetem egyik karaként működött. Szervezőmunkájának eredményeként az országban – a Kertészeti Egyetemen kívül – csak ez a kar felelt meg az üzemmérnöki képzés feltételeinek mind a személyi, mind az egyéb oktatási háttér vonatkozásában. Kecskeméti kutatásainak során a hő és fény hatásainak eredményeiből összeállított akadémiai doktori disszertációját is elkészítette és védte meg igen eredményesen.

Közéleti tevékenysége is sokrétű volt. Aktívan dolgozott az MTA Kertészeti Bizottságában, egy ciklusban az MTA Agrár Osztálya részéről doktorképviselőnek választották. Aktív szervezője volt a Szegedi  Akadémiai Bizottságnak és a Bács-Kiskun megyei agrárszekció vezetője volt több cikluson át. Sokáig vezette a Műanyagok a mezőgazdaságban hazai szervezetét, s több külföldi intézménnyel dolgozott együtt ebben a témában. Eredményes munkásságáért több rangos kitüntetésben részesítették.

A Tudományos Munkáért kitüntetés átvételekor, a Bács-Kiskun Megyei Tanács ülésén 1988-ban
A Tudományos Munkáért kitüntetés átvételekor, a Bács-Kiskun Megyei Tanács ülésén 1988-ban
(a kép
szélén - fotó: Tóth Sándor)

Kecskemétről 1986-ban visszakerült az Egyetemre, ahol 4 éven át rektorhelyettesként dolgozott. Megbízatása lejártával nyugdíjba ment, de nem vonult teljesen vissza. Még éveken át tartott előadásokat, s vállalt olyan feladatokat az egyetemen, az akadémián, amelyek lehetővé tették tapasztalatainak, felhalmozódott szakmai tudásának hasznosítását. Azonban fokozatosan félrevonult, mert sok olyan intézkedéssel nem tudott egyetérteni, amelyek nem segítették, inkább hátráltatták a szakma, az oktatás és kutatás szinten tartását. 2007 júliusában hunyt el.

(Források:  *Dr. Balázs Sándor: Filius István 1931-2007  *Kertgazdaság, 2007  *Petőfi Népe, 1988)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 


Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu