főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 19.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Radó Vilmos színész, rendező, színidirektor2001. ápr. 7.

Radó Vilmos színész, rendező, színházigazgató2001. április 7-én Kecskeméten hunyt el Radó Vilmos színész, rendező, színházigazgató.

Sümegen született 1913. november 30-án. Színészcsaládból származik: hét testvére közül hatan színészek lettek, édesapja, bátyja, sógorai a háború előtt színházigazgatóként dolgoztak. Unokahúga, Radó Denise is színész-rendező lett.

Ő maga is a színészi pályára készült, már 1929-ben színpadon állt. Legnagyobb szerepálma Lucifer és a Liliom voltak. Apja, Radó Béla társulatában játszott, majd Debrecenbe szerződött (itt saját vallomása szerint Lucifer szerepéért pénzt adott a főszereplőnek, hogy az jelentsen beteget az előadásra, de mikor ő került a helyére, a súgó szövegét félrehallotta, ezért elvették tőle a szerepet).

1931-ben kapott színészi oklevelet, majd 1945-ben rendezői képesítést szerzett. Sógora kecskeméti magántársulatához került, melyet 1947-ben (sógora nyugdíjba vonulása után) vett át és az államosításig, 1949-ig vezette. A társulattal egy évben tíz-tizenkét városban, községben léptek fel. Saját színházat is alapított 1949-ben egy volt katonatársa segítségével, akinek a háborúban megmentette az életét. Magánszínházával az utolsó előadásukat Baján tartották. 1949-ben államosították a színházat, neki pedig a kecskeméti színháznál ajánlottak állást. Így lett a Katona József Színház gazdasági igazgatója. Ezt a posztot azonban nem sokáig töltötte be, mert nem értett a gazdasági ügyek vezetéséhez. Egy ideig művészeti, illetve szervezőtitkárként dolgozott. Amikor az akkori igazgatót, Radványi Lászlót bíróság elé állították és elítélték, a minisztérium új igazgatójelöltjét a társulat elutasította és Radó Vilmost akarták a színház direktorának. Az igazgatói állást végül is elfogadta és 1958-tól vette át a kecskeméti színház vezetését.

Igazgatásának 16 éve alatt a színház számos ősbemutatót tartott, egy évadban általában 2-3 előadást. Direktorsága alatt az első előadás az 1958 őszén bemutatott Váljunk el című darab volt. Radó Vilmos rendszeresen látogatta az írókat, újságírókat és felkérte őket egy-egy darab megírására. Így repertoáron voltak pl. Raffai Sarolta, Gyárfás Miklós, Galgóczi Erzsébet, Reményik Zsigmond, Végh Antal, Timár Máté darabjai. Nagy gondot fordított a színészek kiválasztására is, különösen figyelt az új tehetségekre, ezért fiatal színészek vizsgaelőadásait és más színházak premierjeit is látogatta és számon tartotta. Sok, később híres színész és rendező kezdte pályáját keze alatt: nála indult pl. Latinovics Zoltán, Sass József, Moór Marianna és Galambos Erzsi is. A színház igazgatása alatt a szerepalakítások közül Dévay Camilla Szent Johannáját és Stuart Máriáját, valamint Latinovics Zoltán Liliomját tartotta a legjobbaknak, az előadások közül Bródy Tanítónőjét, Maugham Esőjét és Kisnyevszkij Optimista tragédiáját nevezte meg a legsikeresebbeknek. Igazgatói regnálásának utolsó bemutatott darabja az 1972/73-as évad végén a Disszidálni Pestre is lehet című nyári előadás volt. Bár volt rendezői végzettsége, csak kevés darabot rendezett, ezeket is kecskeméti igazgatósága előtt.
 
Radó Vilmos színész, rendező, színházigazgató
Radó Vilmos színész, rendező, színházigazgató

 
1974-ig, nyugdíjba meneteléig volt a kecskeméti színház igazgatója, de ezután is figyelemmel kísérte a színház munkáját. A kecskeméti színház örökös tagja, 1984-ben érdemes művész kitüntetést kapott. További elismerései: Kecskemét Város Díszpolgára kitüntető cím (1993), Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztje, polgári tagozat (1994).

A kecskeméti színház több alkalommal is gálaesttel köszöntötte a színidirektort, Sághy Gyula filmrendező pedig portréfilmet készített Radó Vilmosról Az örökös igazgató címmel. 

(Források:  *Katona József Könyvtár  *Kecskeméti Televízió)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 


Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu