főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 14.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Szomszédjuk tánácsára állt be színésznek60

Csombor Teréz színésznő, a kecskeméti Katona József Színház tagjaCsombor Teréz színésznő, a kecskeméti Katona József Színház tagja Alattyánban született 1956. május 17-én. „Ez egy kis, kedves falu Jászberény és Szolnok között. kedves nekem, mert az itt lakó emberek megtisztelnek azzal, hogy megnéznek az előadásokban, az lehet Kecskemét vagy lehetett az Győr.”

Jászberényben, a Lehel Vezér Gimnáziumban folytatta tanulmányait, 1974-ben ott is érettségizett. „Az általános iskola után Jászberényben végeztem el a gimnáziumot. Itt a Bakki testvérek vezetésével több kórusban énekeltem egyszerre. A Palotássy János zeneiskolában zongorázni, énekelni és szolfézst tanultam. Érdekes, de mindig színésznő vagy énekesnő szerettem volna lenni! Bár komolyan sosem hittem, hogy sikerülhet!”

A sikeres érettségi után tanárképző főiskolára jelentkezett Egerbe, kevés pont híján ugyan, de nem vették fel. „Tanácstalanság vett erőt rajtam, szalad a szomszéd, apukámnak mondja: no, Miska! a jányod mehet színésznek, Szolnokon statisztákat keresnek! Ezt írta az újság! Elmentem, felvettek. Rögtön mindenbe belekerültem. Énekeltem a kórusban, a tánckarban profik közé tettek, kisebb karakter szerepekben kipróbáltak. Szuper 2 év volt. Bor József felfedezett, elküldött tanulni Pestre.”

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Aqua&Luna Apartman Gyula

                                                                                                                                 TÁMOGATÓINK


1977-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán tanult, diplomáját 1980-ban vette át. A Színművészeti Főiskola elvégzése után Bor József jött értem, s mivel ő Győrben volt igazgató akkor, hát odamentem. Nagyon hittem benne. A színművészeti operett-musical szakán Kazán István és Versényi Ida osztályában jártam. »Érdekes« évek voltak. Sikeresen zártam. Következett a nagybetűs élet, az igazi szakma. Nagyon jól éreztem magam Győrben. 6-8 szerep egy évadban, leginkább zenés, de volt próza is. A »Mona Marie mosolyáért« Váradi díjat kaptam, ami helyi viszonylatban igen előkelő volt.”

Csombor Teréz és Sirkó László
Csombor Teréz és Sirkó László

(Szirmai Albert: Mágnás Miska - Katona József Színház, 1989)

Ezt követően nyolc évig a kecskeméti Katona József Színház társulatának tagja volt. Az évezredforduló után néhány évig a Ceglédi Patkós Irma Művészeti Iskolában tanított. 2006 óta ismét Kecskeméten játszik, a Katona József Színház tagja. Képzettségéből fakadóan elsősorban operettek primadonna és szubrett szerepeit alakítja, de prózai darabokban is sikeres: Stázi (Lehár F.: Csárdáskirálynő), Marie (Maguier: Mona Marie mosolya), Mária (Huszka J.: Mária főhadnagy), Eliza (Loewe: My Fair Lady), Arsinoé (Molière: Mizantróp), Csámpás Rozi (Rideg S.: Indul a bakterház), Mutter (Doctor Herz).

Színpadi munkájáért számos elismerést kapott: Váradi-díj, Arany Rózsa Díj, Miniszteri dicséret, Az évad színésznője (több alkalommal).

(Források:  *Katona József Színház  *Ki kicsoda Kecskeméten)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu