Tolnai Ottó költő, próza- és drámaíró, szerkesztő 1940. július 5-én a jugoszláviai Magyarkanizsán született. Általános iskolás volt, amikor édesapját koholt vádak alapján bebörtönözték, vegyeskereskedési üzletét államosították. Már általános iskolás korában megmutatkozott az irodalom és a képzőművészet iránti érdeklődése. 1955-től 1959-ig a zentai magyar gimnázium tanulója volt, diáklapot szerkesztett. Ekkor jelentek meg első próza-publikációi. Kosztolányi Dezső verseitől és prózai portréitól kapott indítékot arra, hogy felfedezze a maga számára a kisváros élményét, jellegzetes figuráit a művészi alakteremtés számára.

1959 és 1962 között bölcsészhallgató volt az újvidéki, 1963-ban a zágrábi egyetemen. 1959-ben nyílt meg az újvidéki egyetem Magyar Tanszéke. Itt az első egyetemista nemzedék tagjai - Tolnai Ottó, Domonkos István, Bányai János, Végel László, Gerold László és mások - a művészeti konzervativizmussal szembefordultak, a modernizmus eltökélt híveivé váltak. Sinkó Ervin és B. Szabó György voltak a tanáraik, akiktől ösztönzést kaptak az avantgárd jellegű művészet képviseletéhez. 1961-ben megjelent az újvidéki Ifjúság című lap Symposion című melléklete, ennek egyik szerkesztője Tolnai Ottó volt. Ebből a mellékletből fejlődött ki 1965-ben az Új Symposion című folyóirat, melynek 1969-től 1972-ig Tolnai Ottó látta el a főszerkesztői feladatait. Ez a folyóirat képviselte - a párizsi Magyar Műhellyel együtt - a legmodernebb, neoavantgárd jellegű magyar irodalmat.

A jugoszláviai magyar irodalom úgynevezett Symposion-nemzedéke nagy feltűnést keltett az egész magyar irodalomban merész művészi kísérletezésével. Az Új Symposion sorra közölt olyan műveket, amelyeket a magyarországi folyóiratok nem közölhettek. Ennek az új irodalomnak egyik meghatározó személyisége - költőként, prózaíróként és szerkesztőként egyaránt - Tolnai Ottó volt. Nagyon fiatalon elismert költő lett.

1970-ben európai költőtalálkozón vett részt Balatonfüreden, ahol H. M. Enzensbergerrel is találkozott. 1972-ben írószövetségi delegáció tagjaként Szovjetunióbeli körúton vett részt. 1972-ben a jugoszláv hatóságok politikai vádat emeltek az Új Symposion ellen, Tolnai Ottót leváltották főszerkesztői tisztségéről. 1974-ben megvált az Új Symposion szerkesztőségétől és az Újvidéki Rádió munkatársa, művelődési műsorok szerkesztője, képzőművészeti kritikusa lett. Itt dolgozott 1994-ig, nyugdíjazásáig.

Több verse és írása is megjelent a kecskeméti Forrás folyóiratban. Egyetlen magyarországi nagyszínházi bemutatóját is a hírös városban tartották meg. „Leghagyományosabb" színpadi munkáját, a Végeladást 1979-ben, a Katona József Színház Kamaraszínházában állították színre. Ez a darab nemcsak a Tolnai életmű, hanem az egész magyar drámatörténet jelentős teljesítménye. Később több színművét játszották külföldön is. 1984-ben feleségével hosszabb időt töltött Németországban idénymunkán. 1985-ben részt vett New Yorkban a Magyar Költészet Ünnepén. 1989-ben a Vajdasági Íróegyesület elnökévé választották. 1990-ben ő volt a Jugoszláv Írószövetség utolsó elnöke. Főbb díjai, elismerései: a hollandiai Mikes Kelemen Kör díja (1988), József Attila-díj (1991), a Kortárs nívódíja (1992), Az Év Könyve jutalom (1992), Füst Milán-díj (1997), Magyar Irodalmi Díj (2005), Kossuth-díj (2007).

(Források:  *Prof. Dr. Görömbei András jegyzetei  *Magyar Szó  *Petőfi Irodalmi Múzeum  *Radnóti Zsuzsa: Magányra ítélve)