VALLOMÁS: dr. habil. Farkas Gábor DLA, Ybl-díjas építész70

70 éves dr. habil. Farkas Gábor DLA, okleveles építészmérnök, ügyvezető. Kiskunfélegyházán született 1944. július 25-én. Általános iskoláit Kecskeméten, középiskoláit Szegeden végezte, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki, illetve építési-gazdasági mérnök diplomát. Tudományos minősítését – Szabad Művészetek Doktora (DLA) – 1997-ben szerezte. 2006-ban a Pécsi Tudományegyetemen habilitált, azóta ugyanott címzetes egyetemi tanár. 1967-től a BÁCSÉP-nél dolgozott, néhány évig a vállalat kivitelezési munkáiban vett részt – két évig építésvezető-helyettes is volt –, azután a kezdetben egyszemélyes, később 25-30 fős csapattá duzzadó tervező részleg vezetője lett. 1975-től 1990-ig a BÁCSTERV munkatársa volt, ahol előbb műteremvezetőként, később szakági főmérnökként dolgozott, végül a cég választott igazgatója lett. 1990-ben svájci partnerével saját vállalkozást alapított, míg 2000 óta a Farkas Építésziroda Kft. ügyvezetője. Több mint 20 éve Cegléd és Dabas városok főépítésze, 2008 óta a PTE Breuer Marcell Doktori Iskola tanára. Több tucatnyi építészeti pályázat győztese és díjazottja. Kecskeméten jellegzetes épületek sora kötődik a nevéhez és alkotótársaihoz: a KNP székháza, az Északi térfal, a Széchenyi téri buszmegálló, a Három Gúnár Szálloda, Kecskemét történelmi főterének rendezése, a Katona József Színház rekonstrukciója, a Kecskeméti Főiskola tanszékei és kollégiumai, a Rákóczi út, a Kisfaludy Ház, a Megyei Bíróság és a volt Városi Mozi műemléki rekonstrukciói …stb. Szakmai lapokban rendszeresen publikál, főként a megyei és a kecskeméti építészeti eredmények ismertetését és a helyi építészeti problémák elemzését választja témaként. Szakmai munkásságával több száz újságcikk, rádió és TV felvétel foglalkozott. A Könyv az építészetről című egyetemi tankönyv társszerzője. Az Építéstudományi Egyesület helyi csoportjának titkára volt 18 évig, majd országos főtitkár 1990-től 1994-ig; a Kecskeméti Városszépítő Egyesület alelnöke, az Építészkamara Központi Felügyelő Bizottsága tagja volt; a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) Fegyelmi Bizottsága elnöke, majd a MÉSZ alelnöke 2001-től 2005-ig; regionális, a kecskeméti, a békéscsabai, a gyulai és a nagykőrösi városi tervtanácsok tagja. Szakmai tevékenységét számos elismeréssel jutalmazták: Alpár Ignác-érem (1977), Ybl Miklós-díj (1979), Podmaniczky Frigyes-emlékérem (1985), Kecskemét Városért Díj (1989), Pro Architektúra-díj (1994), Kada Elek-díj (1998), Bács-Kiskun Megyei Prima Díj (2005), Pest Megyei Prima-különdíj (2012).

„Édesapám fiatal korában sokat zenélt – 13 hangszeren játszott –, és mint leventezenészt, nem vitték el a háborúba. Édesanyámmal, aki egész életében igazi családanya volt, Félegyházán éltek. Én 1944-ben, húgom három évvel később született. Hét éves voltam, amikor Kecskemétre költöztünk, édesapám közgazdászként a Magyar Honvédelmi Sportszövetség megyei szervezeténél dolgozott, mint gazdasági vezető. Sajnos, öt év múlva egy autóbalesetben elhunyt. Ettől kezdve édesanyám tartotta el a családot, üzletvezetőként a vendéglátóiparban dolgozott.
        Szüleivel és testvérével

Általános iskoláimat már Kecskeméten végeztem. Előbb a tanítóképző gyakorlójába, a Kossuth-díjas Magyar Ilonka néni által fémjelzett iskolába, majd a Czollner térre jártam. Utóbbi intézményből orosztanárom, Dánfy Benő arca rémlik föl. Meglehetősen furcsa, néha vicces módszerekkel tanított, de a tőle szerzett tudással később a középiskolában és az egyetemen is jól elboldogultam.

Pályaválasztásomat nem a véletlen szülte. Nyolcadik után egyrészt el akartam kerülni otthonról, másrészt az építésznek készülő, egyetemista nagybátyám rajzai láttán vonzalmat éreztem e terület iránt. Végső döntésemben közre játszott az is, hogy két osztálytársam is a Szegedi Építőipari Technikumba jelentkezett, így én is ott folytattam tanulmányaimat. Azóta az építészet bűvöletében élek!

Az első két szegedi évben semmi fontos, érdemleges dolog nem történt velem. Ekkor még nem éreztem úgy, hogy most kellene igazi szakemberré válnom. Harmadikban Tasi János építész személyében új osztályfőnököt kaptunk. Ő villantotta föl előttem azt, hogy mi is valójában az építészet, szakmai pályafutásomat részben neki is köszönhetem. Ettől kezdve már intenzívebben tanultam. Jegyeim is javultak, és negyedikben, a technikumok közötti tervezési versenyen iskolámat már első táblásként képviseltem.

Az Ybl-díj átvétele 1979-ben 

Bár a versenyen csak negyedik lettem – az első három helyezés automatikus egyetemi fölvételt ért –, az érettségi után simán, elsőre bejutottam a Budapesti Műszaki Egyetemre. Az ottani első két év is átlagosan telt el. Édesanyám azonban nem bírta egyedül a taníttatásomat, és ugyan a BÁCSÉP-től kaptam társadalmi ösztöndíjat, azt ki kellett egészítenem. Ezért harmadiktól a diplomám megszerzéséig már kettő életet éltem: a tanulás mellett dolgozni kezdtem, az egyetem műszaki osztályán felújításokat, kisebb belsőépítészeti feladatokat terveztem.

Már az egyetemen kiderült, hogy hosszú távon nem leszek kivitelező. Minden vágyam a tervezés volt, de ez eleinte nem nagyon sikerült. Szerettem volna és kezdeményeztem is, hogy ösztöndíjamat a BÁCSTERV vállalja át, de ezt hatalmi szóval meggátolták, és öt évig nem mehettem sehova. A BÁCSÉP-nél végül hét évet töltöttem. Két évig építésvezető-helyettes voltam, a városföldi lokátorállomásra hóban-fagyban-sárban anyósom női kerékpárjával jártam ki reggel hatra. Azután a cég központjában kaptam egy folyosóról leválasztott nyolc négyzetméteres irodát, benne egy rajzasztallal és egy vonalzóval, és közölték velem: Te vagy a tervező részleg. Persze később többen lettünk, 25-30 fős lett a csapat, amikor hét év után távoztam a BÁCSÉP-től. Főként vállalati beruházásokat terveztünk. Első jelentős munkám – a korábban munkásszálló funkciót betöltő mai NAV-székház – is ekkor született.

A DLA-oklevél átvétele 1997-ben 

A sokszínűbb tervezés, a szebb feladatok vonzottak, így 1975-ben átmentem a BÁCSTERV-hez. Egy műteremben kezdtem, az ott folyó munkát irányítottam, majd szakági főmérnöknek neveztek ki, végül választott igazgató lettem. A legjobban a műtermi munkát szerettem, az akkori feladatok 90 %-át élveztem, ez ma már csak kb. 15-20 %. Szakmailag rendkívül erős csapat alakult ki, többnyire tehetséges fiatalok vettek körül. Napjainkban a Kecskeméten tevékenykedő legnevesebb építészek közül hatan alkottak «legendás» műtermemben. Az igazgatóként letelepített tehetséges fiatalok közül négyen szintén az élvonalban tevékenykednek.

A rendszerváltáskor vezetői pozíciómról önként lemondtam, mert nem tudtam meggyőzni a vállalat dolgozóit arról, hogy a kínálkozó lehetőséget – közösen privatizáljuk a céget – használjuk ki. Ez egy egészséges szelekcióhoz vezetett volna, és 2-3 év múlva nem kellett volna valakinek leoltania a villanyt.

1990-ben egy svájci partnerrel, Guha Péter magyar származású kollegával céget alapítottam. Úgy gondoltam, hogy egy külföldi referenciákkal is rendelkező, biztosabban leinformálható vállalkozás a nyugati és a hazai piacon is versenyképes lesz. Ezzel párhuzamosan egy másik cég alapításában is részt vettem, amelyet Öveges Lászlóval és egy kanadai partnerrel hoztunk létre. Láthatatlan fúzióban a két vállalkozás együtt tevékenykedett. Elképzelésünk reálisnak tűnt, de sajnos nemcsak nálunk, hanem az országban sem tolongtak a befektetők, így néhány év múlva már csak a saját irodámra koncentráltam. Előbb a Táncsics utcában, egy bérelt lakóházban működtünk, majd a Nagykőrösi utcába, egy felújított polgárházba költöztünk. Mindig ilyen helyen szerettem volna élni, dolgozni, az álom megvalósult, s szerencsére még most is tart.

A válságot mi is érezzük, napjainkban kevés a tervezési feladat. Korábban megkezdett munkáink, referenciáink miatt helyzetünk azonban másokhoz képest kissé kedvezőbb. Jelenleg a kecskeméti főtér (Szabadság tér – Kálvin tér – Kéttemplomköz) fel nem újított részeinek rekonstrukcióját tervezzük, és a Lakiteleki Népfőiskola különböző felújításaiban is részt veszünk.

Cegléden és Dabason 1992-ben hívtak főépítésznek, mindkét felkérésre igent mondtam. A mai napig is, azaz 22 évig próbáltam segíteni a városok arculatának formálását. Sokan megkérdezték, hogy mi motivált erre a tevékenységre. A vicces válaszom az volt, hogy tervezőként 22 évig a hatóság «vadászott» rám, és szerettem volna kipróbálni, hogy milyen a vadász szerepe. A komoly válasz pedig az volt, hogy az építész-misszionáriusi szerep is vonzott. Bízom benne, hogy az azóta eltelt 22 év alatt erősíteni tudtam a két városban az építészet presztízsét.

Tősgyökeres kecskeméti feleségemet az egyetemi éveim alatt ismertem meg. Én 20 voltam, ő 16. A diplomaosztó ünnepségen már mellettem állt. Akkor még a GAMF-on tanult, később megfertőztem, és a budapesti Ybl Miklós Főiskolán ő is építészmérnöki diplomát szerzett. Végzése után a városházán dolgozott, megbízott műszaki osztályvezetői pozícióból távozott szabadabb vizekre: képző- és iparművészeti galériát alapított. Az E-Galéria nagyobbik lányom, Edina vezetésével ma is működik. Kisebbik lányom, Nóra pedig lakberendezőként önállóan és mellettem is dolgozik.

A munka mellett a szakmai közéletben is aktivizáltam magam, belső indíttatásból az építészet ügyéért. Számos szervezet munkájában vettem részt (Építőipari Tudományos Egyesület; Magyar Építőművészek Szövetsége; Magyar Építész Kamara), alkotótáborokat vezettem az oktatás területén, hallgatókat fogadtam irodámban, előadtam, opponáltam és diplomavédéseknél zsűriztem. A Kós Károly Egyesülésben és a Pécsi Tudományegyetemen a Doktori Iskola mestereként tevékenykedtem, illetve több városban a tervtanács tagja vagyok.

Életem nagy részét Kecskeméten éltem le, szakmai pályafutásom teljes egésze szeretett városomhoz kötődik. Reménykedem abban, hogy egyes épületeim és köztéri munkáim nem rontották, hanem javították a városképet, s kecskeméti polgártársaim befogadták az alkotásokat. Természetesen voltak vitatható és bírálható terveim is a tervezésben eltöltött hosszú idő alatt, a nagy számok törvénye szerint talán érthető, mert aki dolgozik, az óhatatlanul néha hibázik is. A visszajelzések mindig érdekeltek. A különböző díjakat és elismeréseket mindig úgy értékeltem, hogy jelzések arra vonatkozóan, hogy jó úton járok, de nem kell «elszállni». A «senki nem lehet próféta a saját hazájában» elvet figyelembe véve a városon kívülről jövő, országos szintű minősítéseket nagyon fontosnak tartottam, mivel a helyi értékítéletbe mindig beszűrődik a pozitív és negatív előjelű, személyre irányuló értékítélet.

Szakmai elhivatottságom miatt sok minden kimaradt az életemből. A tervezői alkotó munka közben szinte teljesen elveszítettem a kikapcsolódási képességem, most kezdem egy kicsit újra megtalálni. Pedig van élet az építészeten kívül – örömrajzolás, teniszezés, síelés, írás, utazás, benge bőgőzés –, ezekre most szeretnék több időt fordítani. Egy ideig jó lenne igazi nyugdíjasként élni, és például a grafikával foglalkozni, hátha meg tudok tanulni valamit még ebből a műfajból. Továbbá szeretném látni gyermekeim-unokáim boldogulását is, különösen a most harmadéves lányunokám építészi pályafutására vagyok kíváncsi. Ősszel egy életmű-kiállítást szeretnék összeállítani, és elkezdtük a munkásságomat és építész grafikai örömvonalaimat bemutató könyv szerkesztését is. Személyes életutamat pedig Kálváriától a Dombig címmel épp most összegzem: a félegyházi legszélső utca és mostani otthonom nevéből áll össze a cím és szándékaim szerint egy ívet jelez: benne van, hogy honnan indultam és hogy hová értem.”

(Lejegyezte: Varga Géza)

TÁMOGATÓINK

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes

Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is.

Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu