VALLOMÁSOK: dr. Mayer Antalné Bozsó Irén okl. táj- és kertépítész75

75 éves dr. Mayer Antalné Bozsó Irén okleveles táj- és kertépítész. Kalocsán született 1942. január 9-én. Elemi és középiskoláit szülővárosában végezte, 1960-ban a korábbi fiú tanítóképzőből szervezett Állami Leánygimnáziumban érettségizett. Ezt követően a Budapesti Kertészeti Főiskolán tanult tovább. Nyári gyakorlatait többek között Csehszlovákiában és NDK-ban töltötte, részt vett az Erfurti Kertészeti Világkiállítás munkálataiban is. Államvizsgáját 1965-ben tette le, szakdolgozatát a visegrádi Mátyás-palota udvarának rekonstrukciójáról írta. Diplomája átvétele után, 1965. február 15-től 1994-ig, az intézet megszüntetéséig Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Tervező Vállalatnál dolgozott. 1975-től a közmű- és környezetrendező osztály, később a táj- és kertépítész műterem vezetője volt. 1986 óta vezető tervezői jogosultsággal rendelkezik. 1994-től 2016-ig a tervezést családi vállalkozásban folytatta. Az elmúlt bő öt évtized alatt több mint 35 építésszel együtt dolgozva mintegy 1500 tervet készített. Emellett a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen a nyári gyakorlatok vezetője, a Kecskeméti Kertészeti Főiskolán a hallgatók és a szakmérnökök szakoktatója, dolgozataik opponense volt. Sok éven át részt vett az FVM Dél-alföldi Területi Főépítészi Iroda Bíráló Bizottságának munkájában. Évtizedeken át a Bács-Kiskun Megyei Építész Kamara tagja volt, 2016 ősze óta a szervezet tiszteletbeli tagja. Több kitüntetés és elismerés birtokosa: Kiváló Dolgozó (1971, 1988), Nívódíj (1975, 1987), Dicsérő oklevél (1979, 1981), Kiváló Munkáért (miniszteri kitüntetések – 1979, 1989), Pro Natura Díj (1993), Ormos Imre-emlékérem (1996), Életmű-emlékplakett (2001), Aranyoklevél (2015).

A lakóházunk udvarán 1951-ben készült családi fotó: az első sor jobb szélén édesapám mellett én,
a sor másik szélén édesanyám mellett húgom, Ilona áll, középütt apai nagymamám ül,
míg hátul bal oldalt édesanyám öccse, középütt Feri bátyám, jobb szélen pedig édesapám húga látható

„Bácskai származású családból származom. Édesapám Zentán született, Budapesten, a Műegyetemen szerzett diplomát, és előbb hídépítő mérnökként, azután a kalocsai érsekuradalomban főmérnökként dolgozott. A második világháborúban dunántúli repülőterek munkálatait irányította, majd hadifogságba esett. Az orosz munkatáborokból 1948-ban tért haza, ezt követően – korábbi, egyházi alkalmazása miatt – egy ideig nem kapott munkát, ezekben az években – az 1950-es évek államosításáig – a Tabdiban lévő Horváth családi birtok művelésébe segített be. 1950-től a városi tanács ipari osztályán helyezkedett el, később a műszaki osztály vezetője lett. Nyugdíjasként helytörténeti kutatással foglalkozott. Munkásságát 1975-ben Kalocsa Város Díszpolgára címmel ismerték el.

Édesapám születésének 100. évfordulóján
szülőházunk falán márvány emléktáblát helyezett el
a kalocsai önkormányzat

Édesanyám ágán is vannak bácskai őseim, de ő már Csengőd-Tabdiban született. Az akkori gyakorlatnak megfelelően előbb a kis, majd a nagy létszámú család gondozását, ellátását, a különböző korú családtagok mindennapi teendőinek megszervezését végezte sok-sok szeretettel. Emellett az 1600 négyszögöles kalocsai gyümölcsösünk kezelését is ő végezte. Az almáskert tavasztól őszig tartó munkálataiba az egész családot bevonta, az így termelt évi 200-250 mázsa téli alma eladásából befolyt összeg nagyon sokat jelentett nekünk, különösen a háború utáni nyomorúságos években. Édesapámmal három gyermeket neveltek föl. Bátyám, Ferenc mérnök hivatást választott, míg húgom, Ilona ének- és zenetanár lett. Kecskeméten, illetve Bátaszéken élnek, mindketten már nyugdíjasok. Szüleim, sajnos, már nincsenek közöttünk: édesapám 1978-ban, édesanyám – gyermekeit, 7 unokáját és 13 dédunokáját itt hagyva – 2007-ben hunyt el.

Csoportkép a nagy családról lakóházunk előtt, 2015-ben

Gyermekkoromat szülőhelyemen, Kalocsán töltöttem. Előbb zárdai óvodás voltam, majd 1948 szeptemberében az Állami Általános Leányiskola kisdiákja lettem. Egy aranyos, idős tanítónő – Ella néni – oktatott, tőle mindent meg lehetett tanulni. Szigorú, de következetes pedagógusi munkája ráirányított arra, hogy nagy odafigyeléssel, szorgalommal és jegyzeteléssel valamennyi tantárgyat meg lehet szeretni. Felső tagozatos oktatóim is kiválóak voltak, mert az idősebb tanárok még a régi módszerekkel tanítottak bennünket. Az orosz nyelvet is játékosan sajátítottuk el, fiatal tanárnőnk iránti szeretetünket a Kamcsatka becenévvel is jeleztük.

Gyöngyösbokrétás néptáncosként az 1940-es évek végén

Ezek az évek igen változatosan teltek. Az iskolában »kisdobosként« és »úttörőként« is szorgalmasan tanultam, kitűnő bizonyítvánnyal zártam minden tanévet. Zongoráztam is – összesen 12 évig –, de inkább csak otthon, a magam örömére, mert szerepelni nem szerettem. Annál nagyobb örömmel voltam aktív tagja a „Gyöngyösbokréta” tánccsoportnak, a Sági Ili néni vezette énekkarnak és az iskolai tornacsapatnak. Megtanultam a kalocsai minták rajzolását, kivarrását, a mintasoros falfestést, a jellegzetes színkombinációkat is. Legjobban a nyári táborozásoknak örültem. Az ország különböző hegyes vidékein a nappali és éjszakai »elemlámpás« túrákon biológiatanárunkkal növényeket és rovarokat gyűjtöttünk, preparáltunk, virágokat szárítottunk, és persze a talaj- és túratérképek használatát is elsajátítottuk. Ezeket a kirándulásokat jól kiegészítették a kalocsai érsekkerti séták, melyeken édesanyám megismertette velünk a díszfák és cserjék neveit, a sétányokat szegélyező fasorok ültetését … stb. Édesapámmal vasárnap délutánonként inkább a külterületeket jártuk be, népdalokat énekelve szedtük a vadvirágokat a gabonatáblák közti dűlőutakon.

Az általános iskola befejezése után, 1956 szeptemberében a régi fiú tanítóképzőből szervezett leánygimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Szerettem a matematikát, a fizikát és a kémiát, ezért reál tagozatra jelentkeztem. Az évkezdés elég furcsára sikeredett, mert a negyedikesek tanítóképzős fiúk voltak, és még az alsó tagozatos kisgyerekek is hozzánk jártak. Mire belerázódtunk volna a tanulásba, jött 1956 októbere és megfordult a világ! A tanítás szünetelt, otthon magánszorgalomból kézimunkázni, sütni-főzni tanultunk, a kényszerszünet alatt én még megfejtettem a Laricsev-példatár összes feladatát is.

Ezekben a napokban rám hárult az élelem – kenyér, cukor, liszt, petróleum – beszerzése, így a főutcai üzletek előtti sorban állással töltöttem a délelőttöket. Október 25-én a kenyérboltnál várakoztam, amikor a női börtönből engedték ki a politikai foglyokat. Egy nálam csak pár évvel idősebb lány jött ki utolsóként. Megesett rajta a szívem, otthagytam a soromat és az út közepén tétován álló lányhoz siettem. Váltottunk néhány szót, kiderült, hogy Bajára indulna gyalog, de nem tudja, merre kell mennie. Útbaigazítottam, azután odaadtam neki a nálam lévő 2 kg kenyér árát. Mire visszaértem a bolthoz, az ott álló »nénik« már összeadták nekem a kenyérre valót és még a helyemet is fenntartották a sorban. A lány meg elindult a buszállomás felé.

1957 februárjában folytatódott az iskolában a tanítás. A tanárok egy része kicserélődött, szerencsémre a biológia- és a kémiatanárom a régi maradt. Megindult a lányok néptáncoktatása is, újra egy csoportba rendeződhettünk. A város fiataljaival együtt sokat jártunk a Dunára, öröm volt napozni a nagy felületű homokos parton, úszni a mintegy egy kilométer széles vízben, kajakozni, vitorlázni…, de a nyári szünetek építőtáborai is szép élményeket jelentettek számomra.

Jegyzetírás közben

Már kisgyerek koromban sokat segítettem édesapám mérnöki munkájában – térképkészítésben, terepmunkák felmérésében –, édesanyám mellett szorgalmasan részt vettem a kertészkedésben is, ezért érettségi után nem volt kérdés, hogy hova adjam be a továbbtanulási jelentkezésemet. Kitűnő bizonyítványom átsegített a felvételin, így szeptembertől a Budapesti Kertészeti Főiskola hallgatója lettem. Az első két évben a tanulás a jó gimnáziumi alapok miatt az általános tárgyakban nem jelentett számomra nehézséget, de a latin nyelv hiánya sok gondot okozott a növényneveknél. Másodévben szakot kellett választani, a 150 fős évfolyamból mindössze nyolcan, köztük én is, a kertépítészet mellett döntöttünk. A tanszéken magas színvonalú oktatás folyt, a szakköri foglalkozásokat Ormos Imre professzor úr vezette. Jó tanulmányi eredményeimnek köszönhetően már másodévben »népköztársasági ösztöndíjas« lettem, és ezt a főiskola végéig meg is őriztem.

   

A nyári szünetek sem múltak el nyom nélkül. Először a Bodakajtori Állami Gazdaság építőtáborában voltam kertészeti vezető, majd a következő évben Csehszlovákiában, Brnoban, utána pedig az NDK-ban töltöttem el több hetet. Ezek a »cseregyakorlatok« sok tanulsággal jártak: német nyelvtudásom »csiszolódott«, illetve az ott látott kertészeti módszerek hozzásegítettek az itthoni termesztési ismereteim hasznosításához. Tanulás mellett a néptáncot is folytattam. Már a második évben én lettem a csoport vezetője, és a négy évfolyam fiúiból és lányaiból remek »családot« sikerült kialakítani.

A Kertészeti Főiskola tánccsoportja

A főiskolai évek során évfolyam- és tankörtársammal, Mayer Antallal mindig segítettünk egymásnak. A terepi gyakorlatokon a »fiús« munkákban ő segített nekem, év közben és a vizsgaidőszakokban az én szorgalmasan vezetett előadási jegyzeteim járultak hozzá az ő sikeres vizsgáihoz. Az akkor kialakult baráti kapcsolat előre jelezte, hogy végzés után együtt induljunk a nagybetűs élet felé. 1965. augusztus 25-én Kalocsán házasodtunk össze. Három évig Kecskeméten, egy erdész házaspár kollégáink lakásában laktunk albérletben, majd 1968. január 10-én már a saját otthonunkba, az akkor kiutalt Nagykőrösi utca 21–23. szám alatti kétszobás lakásba költözhettünk, napjainkban is itt élek. Lányunk, Ildikó másfél évvel később született. Jelenleg is Kecskeméten él, a megyei kórház központi klinikai laboratóriumának osztályvezető-helyettes főorvosa, két lánya – unokáink – Pesten egyetemisták.

Esküvői fotónk

Egyetemi diplomáink megszerzése után – 1965. január 20-án sikeresen államvizsgáztunk – okleveles kertészmérnökökként Budapesten is maradhattunk volna. Ormos Imre professzorunk állást ajánlott a tanszéken, de valamelyik fővárosi tervező irodába is jelentkezhettünk volna. Mivel mindketten vidékiek voltunk, ezért inkább a »vidéket« választottuk. A Bács-Kiskun Megyei Tervező Vállalatnál 1965. február 15-én kezdtük meg a munkát. Először a geodéziai, azután a mélyépítési osztályon dolgoztunk, majd 1968-ban, az új székházba költözve én a Neuhauser László vezette magasépítési irodába kerültem, míg Tóni a Gedey Antal (később Kerényi József) által irányított osztály munkatársa lett. Mindketten épületek tervezéséhez kapcsolódó környezetrendezési társtervezői tevékenységet végeztünk, emellett kezdetben kevesebb, később egyre több generáltervezői munkához is jutottunk. Férjem 1986-tól a Városgazdasági Kft. igazgatója lett, 2001-ben onnan ment nyugdíjba. Sajnos, korán elvesztettem: 2009. február 20-án rövid betegség után elhunyt. Én a BÁCSTERV-nél maradtam 1994-ig, az intézet megszűnéséig. Ezt követően családi vállalkozásban, a Kertitér Bt. keretén belül folytattam a tervezést. 1996-ban nyugdíjba mentem, de egészen az elmúlt évig aktív maradtam.

Szakmai találkozón Szegeden, 1983-ban

Az elmúlt bő 50 év alatt társ- és generálkivitelezőként több mint 35 építésszel dolgoztam együtt, és összesen mintegy másfél ezer munkát készítettem. Már az első évben, 1965-ban kaptam jelentősebb feladatot is: a kecskeméti Köztemető bővítése kapcsán felmerülő környezetrendezést kellett megterveznem. Több oktatási és egészségügyi intézmény, kereskedelmi központ és lakóépület esetében hasonló feladatok hárultak rám a következő években is, illetve ekkor mértem fel a Kecskeméti Református Temetőt. Az 1970-es években az úgynevezett »VA« (vendégalakulat) beruházások tervezésében is részt vettem, ezek közül a homokbányai orosz parancsnokság épületegyüttese volt a legnagyobb feladat, utána évekig nem mehettem külföldre. Szintén fontos kertrekonstrukciós munka volt 1975-ben, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága környezetrendezési tervének készítésekor a régi Hankovszky-liget idős növényállományának megmentése, melyet 2001-ben a Természet Háza udvarának rendezése követett.

Az algériai gabonasiló-telepek egyike Sidi Aissában (Fotó: Bahget Iskander) 

Ezekben az években már sok önálló tervezési munkát is végeztem. Így például 1978-ban a MEZŐGÉP megbízásából Algériában, négy településen – kétszeri külszolgálat igénybe vételévével – 20 ezer tonnás gabonasiló-telepek környezetrendezésének komplex tervét kellett elkészítenem. Idehaza is számos jelentős feladatot kaptam, csak néhány ezek közül: a KNP regionális tájrendezési tervének elkészítése, a kecskeméti temetők értékeinek feltérképezése, a megye több településén sírkertek és utcai fasorok bevizsgálása, a bajai Pandúr- és Petőfi-sziget fejlesztési tervének elkészítése, a hajósi pincefalu megmentési-továbbfejlesztési koncepciójának kidolgozása, a KNP-n belüli szovjet katonai területek rehabilitációs terveinek összeállítása.

Sok kecskeméti munkát generáltervezésben végeztem: például a széchenyivárosi fajátszótér, az Aranyszarvas étterem, a Szimferopol tér, a Honvédkórház Rendelőintézete és az Északi térfal környezetrendezése, az SOS Gyermekfalu részletes területfelhasználása, az árpádvárosi játszótér tervezése, a Petőfi Sándor és a Batthyány utcák útburkolaton kívüli területeinek kialakítása terepszintváltásokkal, lépcsőkkel … stb. Emellett megyén kívüli felkéréseket is kaptam, terveztem többek között Békéscsabára, Szegedre, Szolnokra, Nagykőrösre, Ceglédre, Hódmezővásárhelyre és Hevesre is.

Az SOS Gyermekfalu munkálatai

A BÁCSTERV megszűnése után is kaptam feladatokat, a teljesség igénye nélkül: Baja összes temetőjének fölmérése és jövőjének megfogalmazása, Kecskeméten az ÉZI új épületének környezetrendezése, a VÁTI-val közösen Bács-Kiskun megye területrendezési tervének elkészítése és Kecskemét településrendezési tervében az örökségvédelmi munkarész temetőkre vonatkozó anyagának összeállítása, a kecskeméti Építészműhely Kft. megbízásából évente 4-5 település bel- és külterülete zöldfelületi anyagának kidolgozása.

A Petőfi Sándor utca útburkolaton kívüli területeinek kialakítása

Munkám sikeres végzése érdekében folyamatosan továbbképeztem magam. A Budapesti Műszaki Egyetemen »Korszerű városi közlekedés«-ből szereztem oklevelet, a BME Műszaki Továbbképző Intézetében urbanisztikai tanfolyamot, a Budapesti Kertészeti Főiskolán a »Kertépítés korszerű növényanyagai«, illetve Sopronban, az Erdészeti és Faipari Egyetemen a »Táj- és Építészet« szaktanfolyamokat is elvégeztem.

BÁCSTERV-találkozón 2012 júniusában
Kiss Edével, Csuvár Józseffel és Letanóczky Gyulával

Szeretném, ha a 2017-es évvel kezdődő időszakot békességgel, boldogsággal, jó egészséggel, sok-sok szeretettel, hasznos és jó kedvet adó munkával tölthetném el. Hálás vagyok mindazoknak, akik munkás éveim során segítettek és most is arra bátorítanak, hogy legyek továbbra is optimista és vegyek részt a következő BÁCSTERV-es találkozókon is. Egész életemben, mindennapi tevékenységemben Hankovszky Zsigmond sírkövének felirata volt és maradt az irányadóm:

»Munka nélkül nincs eredmény,
tudás nélkül nincs haladás.«”