főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2023. december 8.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 


     Ki kicsoda Kecskeméten

Ma történt

Szlanka József olvasókanonok, tiszteletbeli főesperes, Kecskemét-Hetényegyháza nyugalmazott plébánosaÉletének 89., áldozópapságának 63. évében, türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után 10 évvel ezelőtt, 2013. november 20-án hunyt el Szlanka József olvasókanonok, tiszteletbeli főesperes, Kecskemét-Hetényegyháza nyugalmazott plébánosa. Fülöpszálláson született 1925 szeptemberében. 1951. június 17-én, Vácon szentelték pappá. Ezt követően káplán volt Tápióbicskén és Rákóczifalván, majd 1955-ben hitoktató és segédlelkész a kecskeméti Szent Erzsébet plébánián. 1956-tól a kunbaracsi híveket pásztorolta. 1959 szeptemberétől Hetényegyházán élt, szolgált és dolgozott. A településen nemcsak a hívő emberek szerették, minden ott élő polgár számára köztiszteletben álló személyiség volt. Bár többször is hívták máshová, mindig hű maradt Hetényegyházához, ahol 2006. júniusi nyugállományba vonulása után is heti rendszerességgel szolgált, segítette a hitéletet. A városrészi önkormányzat 2012-ben a Hetényegyházáért Díjjal köszönte meg több évtizedes munkásságát, míg az egyházi vezetők főesperesi és kanonoki címmel ismerték el szolgálatát.
(Források:  *Katona József Könyvtár  *Hetény Vezér, 2e013)                           

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Meditres

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 



Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/C 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 


 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A Szentföld első magyar nyelvű leírója

Az erdélyi magyar művelődési élet nagy egyénisége

Kodály önvallomása: a Magyar Zsoltár

Szakmája egyik legjobb művelője volt

Hazatért egy kedves teremtés


Aktuális számunk


2023. november


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu