főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 20.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt 

160 éve, 1850. április 23-án hunyt el Schembera József piarista tanár. 1788. június 17-én, Hermanecen született. 1811-ben lépett be a piarista rendbe, 1817-ben szentelték pappá. Előbb a nyitrai gimnáziumban tanított, majd 1842-től három éven át a kecskeméti kegyesrendiek főgimnáziumának igazgatója volt. Mint cenzor megakadályozta Petőfi, Jókai és Ács Károly közös antológiájának megjelenését. Jókai Mór az esetről később így írt: “leírtuk Petőfi betiltott költeményeit sok példányban, úgy osztattak ki azok a közönség között.” Szilády Károly nyomdász csak egyetlen vers kinyomtatásának tervére emlékezett vissza: „…ez egy kedélyes vers volt, a már eléggé ismeretes Disznótorban címmel és „Petőfi S.” aláírással (…) Cenzorunk akkor az itteni kegyesrendi tanító szerzetnek főnöke: Schembera Kaláz József nevű tót ember volt, ki (…) amint elolvasta a verset, egész indignációval mondá: »Micsoda bolondság már ez, hogy a világban töltelékek vagyunk? stb. Ezt nem engedhetem meg!« […] Délután ismét hozzám jövén Petőfi, megmondám neki okát, miért nem nyomathatom ki versét, mire ő keserű mosollyal távozott el.”
(Forrás: *Fekete Sándor: Petőfi Sándor életrajza  *Katona József Megyei Könyvtár  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Orosz László: Petőfi 1-4.)


100 éve, 1910. április 23-án született Perényi László színész.
1930-ban szerezte diplomáját a Színiakadémián. A Nemzeti Színház szerződtette. Hamarosan népszerû színész lett, sok fõszerepet osztott rá Németh Antal a Nemzeti Színház nagy, reformer igazgatója. 1935-től 1941-ig a Vígszínházban, 1941-től 1944-ig az Új Magyar Színházban szerepelt, de fellépett a Márkus Parkszínpadon és a Szegedi Szabadtéri Játékokon is. Az 1930–1940-es évek magyar filmjeinek egyik sztárja volt. Bakó Márta érdekes magánéleti "csemegét" írt egyik könyvében Perényirõl, aki nagyon jóképû fiatal színész volt, és Szörényi Évába volt halálosan szerelmes. Feleségül is akarta venni, de Szörényi nagymama, aki Szörényi Évát nevelte és fiatal színésznõ korában menedzselte is, nem egyezett bele a házasságba. A bölcs idõs hölgy tudta, hogy két színész házassága lehet jó, de lehet rossz is.

Perényi László és Szemere Vera
a Magyar Sasok c. filmben (1943)
1945 után vidéken, 1951–1953 között Szolnokon, majd az Országos Filharmónia rendezvényein, 1956–1958 között a Madách Színházban játszott. 1960-tól 1963-ig a békéscsabai, 1963-tól 1973-ig a kecskeméti színház tagja volt. A Nemzeti Színházban jobbára jellemszerepeket, a Vígszínházban fiatal szerelmeseket alakított, de bemutatkozott drámai hősként is. Tiszta beszédét, kivételes megjelenését megőrizve pályája végén operettek és drámai művek vezető szerepeiben bizonyította jellemformáló erejét, mesterségbeli tudását.
(Forrás:  *Magyar Színházi Portál  *Magyar Színházművészeti Lexikon)

75 éve, 1935. április 23-án hunyt el Pesti Ihász Lajos színész, színigazgató.
Színi pályáját 1869-ben a budai Népszínházban kezdte, majd a Várszínházban, a Budai Színkörben és több vidéki városban szerepelt. 1883-tól 1906-ig mint színigazgató az egész országot bejárta. Társulata 1886-1894 között szerepelt Kecskeméten. Igazgatása alatt fellépett társulatánál Prielle Kornélia és Blaha Lujza is. Színtársulatának állandó tagjai között a hírös városban született művészek is szerepeltek, kecskeméti szerzők darabjait is játszották.

 A kecskeméti színház és színészet múltja című művében Liszkai Béla így írt róla: "1886/7-ben jött először Kecskemétre Pesti Ihász Lajos, aki eddig utol nem ért kedveltségnek örvendett, amennyiben hét évadban egyre növekvő sikerrel működött. Idő telt bele, míg meg tudta a közönség közönyét törni. Rendet tartott a színházban, előadásait minden körülmény között lejátszotta, s színészei, bár közepes erők, a magánéletben is ügyeltek a tisztességre. Az első évben Szabadhegyi Aladár, 1889/90 — 1891/2-ig Dobó Sándor volt igazgató társa, 1892/3 — 1894/5-ig maga Pesti Ihász Lajos igazgatott. ... Az 1893/4-iki társulat volt még a legerősebb. Az előadások színvonala is emelkedett. Az igazgató mindent megtett a közönségnek, mely folytonos érdeklődéssel viseltetett a színház iránt. 1892-ben a Katona József születésének száz éves fordulóján rendezett ünnepségekben a színház is résztvett a „Bánk-bán" díszelőadásaval. Január 28-án „Az ember tragédiájá"-t adták új díszletekkel és jelmezekkel és nyolc ismétlést ért meg telt házak előtt. Az 1893/4-iki évad legjelentősebb eseményei voltak: a január havában rendezett Jókai-ciklus, Veress Sándor operaénekes és Fái Szeréna vendégjátékai, Váradi Antal „Rafael"-jének zajos sikerű bemutatója a szerző jelenléte mellett. Legmozgalmasabb volt az utolsó szezon, mely a bucsuzó igazgató 25 évi szinészkedése, 12 évi igazgatása és 7 évi itteni szereplése jubileumával végződött. "
(Forrás:  *Joós Ferenc: A vándorszínészettől az állami színházig  *Liszkai Béla: A kecskeméti színház és színészet múltja)
  

Hírös Naptár Évkönyv - 2009



Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében

„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.



Megvásárolható több könyvesboltban, közgyűjteményben:

- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Kládó Könyv (Kéttemplom köz 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu 


Eladó lakás a Vak Bottyán utcában



Részletes információ





Könyvajánló

Szakál László: Régi idők vendéglátása a Duna-Tisza közén

 A kötet több mint hatszáz képpel és kordokumentummal idézi fel az elmúlt másfél évszázad legismertebb bácskai és kiskunsági vendéglátósait, a kedvelt szórakozóhelyeket, a zenészeket.

"Sok-sok éve nekiláttam, hogy ami még fellehető képben, szövegben, emlékben, felkutassam és elmondjam, milyen is volt az utóbbi 100-150 év vendéglátása a Duna-Tisza közén. Kisebb-nagyobb híres kocsmák, vendéglők, cukrászdák minek köszönhették sikereiket, fejlődésüket, és ha kudarc érte őket, mi okozta, természeti csapás vagy emberi gonoszság, s a szörnyű években hogyan lettek sikereik mártírjai. Sokan vagyunk, sokan vannak még, akik emlékeznek ezekre a vendéglátóhelyekre, tulajdonosaikra, üzletvezetőikre, pincérekre, szakácsokra, zenészekre. Híres ételspecialitásaikra, melyekért messzeföldről is elzarándokoltunk, hogy együnk egy finom halászlét vagy pacalpörköltet. De azoknak is tanulságosak ezek a történetek, akik fiatalok, így nem emlékezhetnek ezekre a nevekre, emberekre. Hisz ez a krónika azt próbálja felidézni és megmutatni, milyen is volt a múlt, amikor vendéglátásunk naggyá és magyarrá lett. Bizonyára sok tapasztalat, tanulság, érdekesség van ezekben a történetekben, tán érdemes elgondolkodni. Ezért írtam a Régi idők vendéglátását" (Szakál László)

A kötet megvásárolható többek között a Katona József Könyvtárban és beszerezhető a szerzőtől is (78/480-380).

Könyvajánló

 Borzák Tibor: Szembeszélő

Az interjúkönyv szerzője hisz abban, hogy értékválsággal küszködő világunkban a minőségnek, a hitelességnek különösen nagy jelentősége van. Csak bízhatunk abban, hogy lejár a percemberkék, a szürke bulvársztárok ideje, és a figyelem ismét azokra irányul, akiknek teljesítménye példaértékű, gondolataikra érdemes odafigyelni.

A kötetben harminc ilyen híresség szerepel. Az oldott hangvételű beszélgetések során nem csak életük és pályájuk lélekemelő pillanatairól vallanak, hanem véleményt formálnak mai világunkról is. Nincsenek elhallgatni való témák, a legszokatlanabb kérdéseket sem hárítják el. A hosszabb beszélgetések között novellába öntött sorsfordító történetek olvashatók.

Szemtől szembe – őszintén.
Szembeszélő – hírességekkel.

A könyv szereplői:
Alföldi Róbert, Bíró Eszter, Bozsik Yvette, Bódis Kriszta, Czinkóczi Zsuzsa, Esterházy Péter, Geszti Péter, Grecsó Krisztián, Halász Judit, Haumann Péter, Hernádi Judit, Janisch Attila, Joe Murányi, Kepes András, Koncz Zsuzsa, Konrád György, Kovács Kati, Lajkó Félix, Markó Iván, Molnár Piroska, Palya Bea, Popper Péter, Sándor György, Sára Sándor, Sebestyén Márta, Szipál Márton, Tony Curtis, Törőcsik Mari, Udvaros Dorottya, Varnus Xavér 

Könyvajánló

Kada Erika: Színek, hangok az ezredfordulóról 

 „Kada Erikát saját szép versrészletével jellemzem: «szeme fényében opálosan tiszta a törtfehér». Mert elsősorban poéta ő, a szó eredeti, csiszolva formáló értelmében. Poéta, nemcsak ha éppen nyugalmas-áldott verssorait írja, hanem ha négy gyermekét neveli asszonyi áhítattal, vagy – mint most – a világra rácsodálkozva kérdez valaki mást, történetesen jelentős (azaz jeles, Isten által áldozatra kijelölt) áldásos embertársat. […] Kötetén zsinóros aranymetszetként húzódik végig az embersorsokban, művészsorsokban is önnön rendeltetését kereső s találó értelmiségi asszony megfeszített s érdekfeszítő figyelme, érdeklődése, értéklődése. […] Ritka az az interjúkönyv, melyben se kihívó, se visszariadó a kérdező hangja. Itt a szerző – hiszen ő jegyzi a gondolatkonglomerátumot – határozott (önálló és környezet-kínálta) válogatással s elvárással közelít. Jól felkészült, ismeri tárgyát-alanyát, nem beszél mellé, de hagy elbeszélni, s valahol mindig ítél és dicsér. Értékcentrikusan, értékes egyénítésben.”

(Turay G. Kamill főiskolai docens, esztéta)

Könyvajánló  

Kiss Zsolt: India - Az árnyékok színei

Kiss Zsolt kecskeméti fotóművész képei indiai hangulatokat mutatnak be. Fényűző palotákat és nyomortelepeket. Fényeket és árnyékokat.

 "… Este nyolc óra volt, amikor megérkeztem Delhi repülőterére. Fülledt meleg és hatalmas embertömeg fogadott. Taxisok, árusok és kéregetők hadán kellett átverekedni magam. Omladozó házak, szemétkupacok, alvó emberek és kutyák között botorkáltam. A földön fekvő gyermekek láttán sajátjaim jutottak eszembe. Mégiscsak jó helyre születtünk – gondoltam akkor.

Kintlétem végére megértettem, hogy aminek egy rövid ideig a részesévé váltam, az egy különös, ősi kultúrán alapuló világ. A „civilizálására" tett kísérletek eddig – szerencsére – sikertelenek maradtak. Manapság a műholdas televíziózás és a turisták egyre nagyobb száma talán nagyobb veszélyt rejt, mint egykor a gyarmatosítás. Felkavaró képek, idegen értékek és érzelmek áradata zúdul a nyugati kultúra agressziójának kiszolgáltatott emberekre. Bízom benne, hogy ez a nép még a globalizáció kihívásait is túléli, és évszázadok múltán is ősi kultúrájának fényében ragyog INDIA… " (Kiss Zsolt)

A fotóalbum a Magyar Fotográfiai Múzeum kiadásában, Kincses Károly szerkesztésében, bevezetőjével és Farkas Antal Jama tervezésében jelent meg.

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu