főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 7.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Andorai Péter a Nemzet Színésze lett2015. március 4.

Andorai PéterA Kecskeméten segédszínészként és színészként is egyaránt egy-egy évadot eltöltő Andorai Pétert választották a Nemzet Színészévé. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész pályáját összegezve Radó Vilmosról is hálával emlékezett meg.

Váratlanul érte Andorai Pétert, hogy őt választották a nemzet színészei közé. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész kollégái keddi döntése után az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: a pályán mindenekelőtt a szorgalom és alázat a legfontosabb számára. Mint fogalmazott, nagyon megtisztelő számára, hogy a nemzet színészének választották, egyelőre alig bírja feldolgozni a történteket. "Akik ezt a díjat odaítélik, mind jeles művészei a színésztársadalomnak, és ha ők rám gondoltak, engem választottak, az nagyon megtisztelő" - mondta. "Eléggé rendhagyó lehet az én díjam, mert igazából nem is a színházi alakításaim, talán inkább filmes munkáim miatt kaptam" - fogalmazott. Mint mondta, sokat köszönhet Grunwalsky Ferencnek, Szabó Istvánnak, Dömölky Jánosnak és Szász Jánosnak is, olyan komoly munkákban vehetett részt, amelyek nemzetközi sikereket is elértek.

Pályája kezdeti szakaszát a Vörös rekviem, az Oscar-esélyes Bizalom, az Oscar-díjas Mephisto című filmek határozták meg - elevenítette fel. Dömölky János munkái közül a tévéfilmjeit, a Nem érsz a halálodig és a Hajnali háztetők című filmeket idézte fel. Kiemelte Szász Jánossal való barátságát, közös munkáikat, beleértve a rendező legutóbbi filmjét, A nagy füzetet, amely Kristályglóbuszt nyert Karlovy Varyban. Színésztársai közül Cserhalmi Györgyöt emelte ki mint kedves partnerét, akivel számos filmben szerepelt, köztük a Hajnali háztetők és a Mephisto című alkotásban.

Felidézte: a budapesti Széchenyi István Gimnázium színjátszó szakkörében "fertőzte meg" a színház, akkoriban hallotta, hogy a Nemzeti Színház stúdiójába keresnek fiatalokat. "A színpadi jelenlétet ott tanultam meg, Major Tamástól és Marton Endrétől. Ez nagyon nagy lökést adott a pályámnak" - mondta, hozzátéve, hogy ezután Kecskemétre került, ahol a legendás Radó Vili bácsi keze alatt dolgozott tovább, csiszolta színpadi létezést. Színházi mesterének nevezte Gábor Miklóst, és mint mondta, Budai László és Andorai Péterszeretettel gondol Vass Évára, akivel szintén együtt játszhatott. Felidézte Sarkadi Imre Oszlopos Simeon című darabjának kecskeméti előadását és Füst Milán IV. Henrikjét, amelyet a Várszínházban játszottak.

Budai László és Andorai Péter
(Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon - Kecskemét, 1977)

A színházi rendezők közül Iglódi Istvánt emelte ki. Mint mondta, sokaknak hálás, mások mellett Léner Péternek, a József Attila Színház korábbi igazgatójának, akinek vezetése alatt több szerepet is játszhatott a teátrumban. Felidézte, hogy legutóbb, 2009-ben már gerincbetegségével küzdve lépett színpadra A kőszívű ember fiai című előadásban. Mint mondta, a film közelebb áll hozzá, mivel nem "teátrálisan" játszó színész. Jobban, intenzívebben ki tudja fejezni magát kisebb színházakban, intimebb terekben, ezért is szeretett például Bálint Andrásnál, a Radnóti Színházban dolgozni. Ugyanakkor megmérettetett a jóval nagyobb Vígszínházban is, Dosztojevszkij Ördögök című darabjában, amelyben vendégként játszott Ascher Tamás rendezésében. Mint mondta, ez az előadás mérföldkő volt a pályáján.

A művész, aki csaknem egy évet töltött az Egyesült Államokban - ahova eredetileg Szabó István Bizalom című, Oscar-díjra is jelölt filmjének bemutatójára érkezett - elmondta: nagyon hiányzott neki a színház, felkérésre jött haza. Ugyan még egy darabig maradt volna, de azt nem is tervezte, hogy hosszabban letelepedik - tette hozzá. Elmondta, ha most döntene, egészen biztos, hogy újra ezt a pályát választaná. Mint fogalmazott, szakmájában a legfontosabb a szorgalom és az alázat, mindenek előtt. "Nagyon kell szeretni a közönséget, illetve magunkat a színpadon, mert akkor fognak szeretni minket" - tette hozzá.

(Források:  *MTI  *Színházi képregény - 100 év Kecskeméten)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu