főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2017. szeptember 22.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

Untitled Document

2016. november 30.

A magyarságot szolgálta Németországban is

75 éve, 1941. november 23-án Kecskeméten született Cseri Gyula református lelkipásztor, a Majna-Frankfurti Német Református Gyülekezet lelkésze, giesseni egyetemi lelkész. Szülővárosában járt iskolába, az érettségi vizsgát is ott végezte. Szellemi érdeklődése már kora gyermekkora óta kiemelkedő volt, s ehhez hozzájárult zenei tehetsége is. Zongora- és orgonatanulmányaiban olyan szép eredményeket ért el, hogy komolyan felvetődött zenei pályafutásának gondolata. Végül a papi hivatásra való felkészülés mellett döntött. Bátyja, Cseri Kálmán után két évvel, 1960-tól ő is a Budapesti Református Teológiai Akadémia hallgatója lett.
tovább >>>

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

1991 novemberében Kecskeméten tartották meg első országos konferenciájukat az ország magángyógyszerészei. Több mint százan képviselték szakmájuknak e régi-új ágát, és rögtön létre is hozták saját szervezetüket, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségét. A Tudomány és Technika Házában megjelentek valamennyien egyetértettek abban, hogy szükséges megtartani a Magyar Gyógyszerész Kamara egységét. Annak a magánpatikusok is tagjai, de speciális helyzetüknél fogva fontosnak tartották a saját szövetségük megalakítását is.
tovább >>>

A tragikusan elhunyt nagy reménység

50 éve, 1966. november 24-én hunyt el Bodor Antal válogatott cselgáncsozó, a Kecskeméti Dózsa kétszeres magyar bajnok versenyzője. 1944-ben született. Villanyszerelő lett, azután a Szegedi Villamosipari Technikumban tanult. 1959-ben kezdett cselgáncsozni, s rövid idő múlva már a legjobbak között tartották számon. 1963-ban megnyerte az országos bajnokságot a 2. kyu kategóriában, majd három évvel később ismételten magyar bajnok lett, ezúttal a 70 kilogrammos kategóriában.
tovább >>>

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

Életének 69. évében elhunyt dr. Adorján Mihály ügyvéd, társasági szakjogász, Kecskemét város utolsó tanácselnöke. Kiskunfélegyházán született 1948. május 22-én. Általános és középiskoláit szülőhelyén járta ki, majd a bíróságon helyezkedett el. Tizennyolc éves kora óta dolgozott, felsőfokú tanulmányait munka mellett, levelezőn végezte. 1981 óta élt Kecskeméten, akkor a városi tanácsnál helyezkedett el, előbb öt évig vb-titkár volt, azután a rendszerváltást megelőző négy évben tanácselnökként szolgálta a hírös várost. 1990 után is aktív közéleti szerepet vállalt.
tovább >>>

LAPOZGATÓ

2016 novemberének második felében egy nagyszabású, Európában is egyedülálló felsőfokú oktatási központ, a kecskeméti universitas létesítésének tervezésére, a kecskeméti lokálpatrióták 25 évvel ezelőtti javaslataira, a város határában formálódó arborétum születésére és a kisipari termelőszövetkezetek által kezdeményezett, új szolgáltatóház építésének kezdeteiről lapoztunk vissza.
tovább >>>

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

75 éves dr. Mikulás József nyugalmazott növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár. Marcaliban született 1941. november 28-án. Gyermekkorát Dunapatajon töltötte, a nyolc általánost is ott végezte, az ország első vidéki ének-zenei tagozatú iskolájának tanulójaként Kodály Zoltánnal is több ízben találkozott. 1956-tól Budapesten tanult tovább, 1960-ban a Kertészeti Technikumban érettségizett. Ezt követően előbb a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán, majd a GATE Mezőgazdaságtudományi Karán szerzett diplomát. 1981 óta Kecskeméten él, 25 évig ? nyugdíjba vonulásáig ? a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet növényvédelmi osztályát vezette.
tovább >>>

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

75 éves dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója. 1941. november 26-án Óbecsén született. Általános és középiskoláit Szentesen, Szegeden és Budapesten végezte, azután a Szegedi Orvostudományi Egyetem hallgatója lett. Általános orvosi diplomáját 1966-ban vette át, később a Leningrádi Kirov Katonaorvosi Akadémián repülőorvostani diplomát szerzett, valamint orosz kandidátusi minimum vizsgát is tett. 1973 óta Kecskeméten él, nyugdíjazásáig, 1996-ig a Repülőorvosi Vizsgáló és Kutató Intézetben dolgozott: adjunktusként kezdett, s a ranglétrát végigjárva 1987-től a ROVKI parancsnoki, majd igazgatói tisztét töltötte be. Az űrkutatásban 1972-től vett részt.
tovább >>>

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye

25 éve, 1991. november 23-án nyitotta meg kapuit a vendégek előtt az Italia Pizzeria. A belváros szívében kialakított, a Hornyik János körút 4. szám alatti vendéglátóhely hamar népszerű lett a kecskemétiek körében, az egyik törzsvendég ? két üzlettársával összefogva ? az ezredforduló után meg is vásárolta az üzletet. Az új tulajdonosok azóta mindent megtettek annak érdekében, hogy vonzó legyen a város lakói számára. Az üzletben már két ízben teljes körű felújítást hajtottak végre, a bútorokat kicserélték, új konyhagépeket vásároltak, hűtőkamrát alakítottak ki és teraszt is építettek.
tovább >>>

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu