főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2018. szeptember 25.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

Untitled Document

2017. január 31.

IN MEMORIAM dr. Mező Mihály

Életének 89. évében 2017. január 20-án elhunyt dr. Mező Mihály jogász, Kecskemét nyugalmazott tanácselnöke. 41 évig szolgálta Kecskemét városát. Volt polgármesteri titkár, igazgatási osztályvezető, városi tanácselnök-helyettes, megyei tervosztályvezető, míg 1979-től 1987-ig a tanácselnöki feladatokat látta el. Dr. Mező Mihály nevéhez számos új érték, intézmény születése fűződik. Örömmel tapasztalta a város mostani fejlődését, melyben azt a szellemet látta megvalósulni, amit korábban ő is képviselt. A Kecskeméti Lapoknak adott bő félévvel ezelőtti interjújában mindezt így összegezte: Nagyon örülök a város mostani fejlődésének, haladásának. Azt a szellemet látom Kecskemét vezetésében megvalósulni, amit én is képviseltem.
tovább >>>

NAPRÓL NAPRA

2017. január második felében Bognár Károly kertészmérnökre, a Szőlészeti Kutatóintézet tudományos kutatójára és Bakonyi Antal textilkereskedő-segédre, pénzügyőrre, az 1919. november 19-én Szikrába hurcolt áldozatok egyikére emlékezünk.
tovább >>>

VALLOMÁSOK: Gömöri Ferenc szállodaigazgató, vendéglátóipari vállalkozó

70 éves Gömöri Ferenc szállodaigazgató, vendéglátóipari vállalkozó. Kecskeméten született 1947. január 28-án. A Hosszú utcai és a Jókai Mór Általános Iskolában végezte el a nyolc osztályt, azután a Közgazdasági Technikum diákja lett. Élvonalbeli kosárlabdázóként a Testnevelési Főiskolán tanulhatott volna tovább. Tanulmányai folytatásához a nyári szünetben egy kevés kis pénzt kívánt gyűjteni, ezért beállt az Aranyhomok Szállodába londinernek. A vendéglátós munkát egy hónapra tervezte, 52 év lett belőle. Eddig.
tovább >>>

A civil valóság és a filmezés között

50 éves Czinkóczi Zsuzsa színésznő, vállalkozó. 1967. január 23-án Kiskunmajsán született. Hatévesen Ranódy László rendező ötezer gyerek közül választotta ki Csöre szerepére Móricz Zsigmond kisregényének megrendítően szép feldolgozásához, az Árvácska című filmhez. A meghatározó szerepet több megbízás követte, a jászszentlászlói általános iskolai évek alatt nyolc filmben szerepelt. Emlékezetes alakításai voltak az Allegro barbaro (1979) című Jancsó-filmben, majd később Mészáros Márta Napló gyermekeimnek (1984), Napló szerelmeimnek (1986?1987) és Napló apámnak, anyámnak (1990) trilógiájának darabjaiban.
tovább >>>

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu