|
|
|
|
Ma történt
75 éve, 1937. február 1-én született Ladányi Sándor egyháztörténész. 1957 és 1962 között végezte el a Református Teológiai Akadémiát, majd 1969-ben történelem szakos, 1973-ban levéltáros diplomát szerzett a budapesti egyetemen. 1962–től segédlelkész volt Fóton, Bián és Bicskén, 1964-től 1979-ig levéltáros a Ráday Levéltárban. 1979-től a Református Teológiai Akadémia egyháztörténeti tanszékén tanított. Fő kutatási területe a magyar protestantizmus volt. L. Kozma Borbálával közösen összeállította a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményének kéziratkatalógusát. Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is.Megvásárolható több könyvesboltban: - Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.) - Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.) - Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.) - Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)
Megrendelhető a kiadó címén is: Hírös Naptár Évkönyv - 2009
„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják. Megvásárolható több könyvesboltban, közgyűjteményben: - Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.) - Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.) - Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.) - Kládó Könyv (Kéttemplom köz 2.) - Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.) - Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)
Megrendelhető a kiadó címén is: Szakál László: Régi idők vendéglátása a Duna-Tisza közén
"Sok-sok éve nekiláttam, hogy ami még fellehető képben, szövegben, emlékben, felkutassam és elmondjam, milyen is volt az utóbbi 100-150 év vendéglátása a Duna-Tisza közén. Kisebb-nagyobb híres kocsmák, vendéglők, cukrászdák minek köszönhették sikereiket, fejlődésüket, és ha kudarc érte őket, mi okozta, természeti csapás vagy emberi gonoszság, s a szörnyű években hogyan lettek sikereik mártírjai. Sokan vagyunk, sokan vannak még, akik emlékeznek ezekre a vendéglátóhelyekre, tulajdonosaikra, üzletvezetőikre, pincérekre, szakácsokra, zenészekre. Híres ételspecialitásaikra, melyekért messzeföldről is elzarándokoltunk, hogy együnk egy finom halászlét vagy pacalpörköltet. De azoknak is tanulságosak ezek a történetek, akik fiatalok, így nem emlékezhetnek ezekre a nevekre, emberekre. Hisz ez a krónika azt próbálja felidézni és megmutatni, milyen is volt a múlt, amikor vendéglátásunk naggyá és magyarrá lett. Bizonyára sok tapasztalat, tanulság, érdekesség van ezekben a történetekben, tán érdemes elgondolkodni. Ezért írtam a Régi idők vendéglátását" (Szakál László)
A kötet megvásárolható többek között a Katona József Könyvtárban és beszerezhető a szerzőtől is (78/480-380). Könyvajánló
|
Aktuális lapszámunk tartalma:A színdarabok megmentője, lelke, sikerre vivője volt KECSKEMÉTI EMLÉKEIM: Dr. Balázs Péter közgazdász, diplomata VALLOMÁSOK: Alter Róbertné gépészmérnök, közgazdász Két évtizede a töretlen fejlődés útján Aktuális számunkArchívum
2007. december
2008. január 2008. február 2008. március 2008. április 2008. május 2008. június-augusztus 2008. szeptember 2008. október 2008. november-december 2009. január 2009. február 2009. március 2009. április 2009. május 2009. június-augusztus 2009. szeptember-október 2009. november-december 2010. január-február 2010. március-április 2010. május-június 2010. július-augusztus 2010. szeptember-december 2011. december |
| HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. • Tel.: 20/886-1979 • E-mail: info@hirosnaptar.hu | ||||