főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 14.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Reformáció 500 emlékév500

500 éve, 1517. október 31-én Luther Márton szögezte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára és ezzel kezdetét vette a reformáció500 éve, 1517. október 31-én szögezte ki 95 tételét Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára és ezzel kezdetét vette a reformáció. Az évforduló alkalmából csaknem négyszáz programot szervez, illetve támogat a Reformáció Emlékbizottság. Kecskeméten a január 16-án kezdődő ökumenikus imahetet is ennek szellemében szervezik - a kecskeméti hívek idén az evangélikus templomban gyűlnek majd össze -, illetve május 14-én, Cantate vasárnapján szintén az evangélikus templomban kórushangversenyt rendeznek, melyen a tervek szerint az ország rangos zenei együttesei, többek között a Fővárosi Protestáns Kántorátus is énekel majd.

Az országos megnyitó ünnepség január 6-án a budapesti Művészetek Palotájában (Müpa) lesz egy összművészeti előadás keretében, amelyet Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója rendez. A központi programok sorában április 25-én szintén a Müpában mutatják be Georg Friedrich Händel Messiás című oratóriumának rockváltozatát. A Messiás.ma című szcenírozott előadást Várkonyi Mátyás rendezi, az előadók a Liszt Ferenc Kamarazenekar és az Új Liszt Ferenc Kamarakórus mellett Horváth Charlie, Karácsony János (LGT), továbbá Malek Andrea, Csuha Lajos, Földes Tamás, Makrai Pál és Szemenyei János.

Április 26-án nyílik a Reformáció Nagykiállítás IGE-IDŐK címmel a reformáció történetéről, folyamatairól, hatásáról, magyarországi és európai útjáról a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 2017 végéig látható átfogó kiállítás nemcsak a Kárpát-medencéből, hanem szerte Európából vonultat fel a reformációhoz köthető emlékeket és műtárgyakat. A kiállításhoz több más program, filmvetítések, múzeumpedagógiai programok is kapcsolódnak. Ilyen, a kiállítást kiegészítő programként indul útjára egy csuklós busz, amelyen a tárlat anyagából válogatva molinókon, installációkon viszik el a kiállítást kis falvakba. A busz egy napot tölt majd egy-egy településen.

500 éve, 1517. október 31-én Luther Márton szögezte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára és ezzel kezdetét vette a reformáció

Ugyancsak április 26-án helyezik el az emlékév alkalmából meghirdetett köztériinstalláció-pályázat győztes alkotását. Szabó Levente és csapata, a Hetedik Műterem Kft. Kálvin térre tervezett alkotása 95 térkő, amelyeken 2-2 gondolat olvasható: egy a reformáció valamelyik meghatározó alakjától, egy pedig egy magyar írótól. A szerzők között van Luther Márton, Kálvin János, Philipp Melanchthon, Szilveszter János és Esterházy Péter is. Az installáció célja, hogy bemutassa a reformációt és a magyar nyelvet, amelyre a reformáció felbecsülhetetlen hatással volt, és egyben be is építse ezeket a gondolatokat a város életébe.

A tervek szerint május végére készül el a reformáció-emlékforrás a budai Vár Murad pasa bástyájában, melynek alapkoncepciója az volt, hogy nem emelnek látványos, nagy emlékműveket, hanem csak jelet hagynak. A reformáció egyik üzenete, hogy vissza kell térni a forráshoz, amiből ma is éltető vizet nyerhetünk, ezt jelképezi majd a forrás, amelynek elkészítésére a Magyar Művészeti Akadémia írt ki pályázatot.

Augusztus 24-től 27-ig Wittenbergben rendeznek magyar napokat. A reformáció szülővárosában színes programmal, konferenciával, kiállítással és hangversennyel mutatkozik be a magyarországi reformáció. Október 5-én az Országház felsőházi termében tartanak reformáció-emlékülést, október 13-án pedig a két nagy protestáns egyház közös zsinati ülést rendez. A reformáció emlékévének legnagyobb ünnepsége október 31-én Budapesten, a Papp László Sportarénában lesz. Az összművészeti programra a szervezők 13 ezer embert várnak.

(Forrás:  *MTI)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu