főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 7.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Fényfonalak, melyek összekötnek2015. február 15.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően nagy érdeklődés mellett nyílt meg a Budavári Palotában Bahget Iskander kiállítása. A megnyitón dr. Tüske László, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója mondott köszöntőt, majd a Kecskeméten élő szír származású művészt Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész és Füzi László József Attila-díjas irodalomtörténész, a Forrás főszerkesztője méltatta.

A megnyitón sok művész, művészetet szerető vendég, barát és ismerős mellett megjelent több Budapesten akkreditált diplomata is. Jelen volt a palesztin nagykövet, a szaud-arábiai királyság nagykövete, a kuwaiti állam, az algíri és a katari nagykövet. Emellett ott volt számos, Magyarországon élő arab egyesület képviselője is. Sebestyén Márta, UNESCO Artist for Peace, Kossuth-díjas népdalénekes, előadóművész gyönyörű dalokkal tette emlékezetessé a rendezvényt.
 
Bahget Iskander  a Budavári Palotában
Bahget Iskander  a Budavári Palotában

(Fotó: Sehr Miklós)
 
A tárlaton 75 db, 100x70-es alkotás tekinthető meg. A hetvenes évek magyar tanyavilága, író- és művészportrék, tájképek, valamint az arab világban készült képek mutatják meg Bahget Iskander világát. A fotóművész olyan felvételeket válogatott ki a kiállításra, amelyeken láthatják a nézők, hogy a vidámság vagy a fájdalom mindenhol egyforma, melyeken keresztül be lehet mutatni a kultúrák közötti kapcsolatot, párbeszédet. A kiállítás 2015. április 3-ig, keddtől szombatig tekinthető meg Budapesten, az I. kerületben, a Budavári Palota F épületében, az Országos Széchényi Könyvtárban.

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu