1906. május 23-án hunyt el Henrik Ibsen norvég író, költő, a modern drámatörténet egyik meghatározó egyénisége.

Henrik Ibsen norvég író
(Norvég Királyság, 1984. június 8. - MTI Fotó/NOR)

1828. március 20-án született a norvégiai Skien városkában. Apja kereskedő volt, 1836-ban csődbe jutott, elvesztette vagyonát és társadalmi megbecsülését is. A fiatal Ibsen nehezen viselte az elszegényedést, s amint tehette, elhagyta a szülői házat. Az elemi iskola elvégzése után gyógyszerészsegéd lett Grimstadban, ahol készült az egyetemi felvételijére, s közben németül tanult. Első irodalmi próbálkozásait az 1848-as forradalmak, majd a magyar szabadságharc elbukása ihlették, ekkor keletkezett latin olvasmányai nyomán Catilina című darabja is. 1850-ben Kristianiába (a mai Oslo) ment, ám gyenge érettségi eredményei miatt az egyetemre nem vették fel, rövid ideig újságírásból tartotta el magát, majd 1851-ben a bergeni színházhoz szerződött dramaturgnak és afféle házi szerzőnek. Ekkor írott darabjai többnyire izlandi sagákból és a norvég folklórból vették tárgyukat.

1857-ben a fővárosi Norvég Színház dramaturgja lett, de a szegényes kulturális környezet, színházának csődje depresszióba sodorták, csupán néhány versre futotta erejéből. A későbbi nagy művek szempontjából mégis hasznos volt ez a néhány év: itt szembesült a polgári élet hazugságaival, az érzelmek torzulásával, amelyek néhány év múlva fő témái lesznek, s itt találkozott élete nagy szerelmével, Suzannah Thoresennel, akit 1858-ban feleségül vett.

Henrik Ibsen egy 1891-ben készült felvételen
(Budapest, 1958. március 12. - MTI Fotó: Reprodukció)

Ibsen érzelmi és drámaírói válságát egy tőle szokatlan verses darabbal, A szerelem komédiája cíművel oldotta fel. A Norvég Színház csődje után 1864-ben hátat fordított a hazai színpadoknak, s ösztöndíjjal Rómába utazott. Életének következő 27 évét jórészt külföldön, Rómában, Drezdában és Münchenben töltötte. Ez volt legtermékenyebb korszaka, az önkéntes száműzetésben végre rátalált saját hangjára és témáira. Elkészült két hatalmas drámai költeménye, a Brand, majd a Peer Gynt, 1869-ben vígjátékot írt A fiatalok szövetsége címmel, 1873-ban történelmi drámát, A császár és a Galileust. 1879-ben elkészült a Babaház, amelyet Nóra címen ismer a magyar közönség. A női egyenjogúság kényes témájához merészen nyúló darab óriási sikert aratott világszerte, több film is készült később belőle. Ugyanígy népszerűek ma is a Kísértetek, A vadkacsa, a Rosmersholm, a Hedda Gabler című drámái.

Az idős mester 1891-ben körutat tett Európában, s mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták. Magyarországra is eljutott, részt vett a Nóra hazai bemutatóján, a rossz nyelvek szerint szövődött is némi románc közte és a címszerepet alakító Jászai Mari között.

Kései korszakának művei már önelemzőbbek, személyesebbek, vallomásos jellegűek, s sokkal inkább a szimbolizmus felé mutatnak: a Solness építőmester, a John Gabriel Borkman és a Ha mi holtak feltámadunk az öregedés lírai darabjai.

Ibsen felhagyott a drámaírással, elbeszélő költeményeket akart írni. 1900-ban agyvérzést kapott, egy évre rá ismét, és tolókocsiba kényszerült. 1905-ben még megérte, hogy Norvégia független lett, s Sigurd fiát nevezték ki külügyminiszterré. Egy évvel később, 1906. május 23-án, Christianiában (ma Osló) a betegség végleg legyőzte a világszerte ismert és ünnepelt írót.

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)