főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 7.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt2014. augusztus 11.

Fodor Miklós50 éves Fodor Miklós asztalitenisz edző, szakosztály- és létesítményvezető. Budapesten született 1964. augusztus 11-én. Iskoláit Szigetszentmiklóson és a fővárosban végezte. 12 éves korától aktív asztaliteniszező volt, a Csepel SC NB I-es csapatában is játszott. 1988-ban Kecskemétre költözött, a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér asztalitenisz edzője lett. 1998 óta a létesítmény és a szakosztály vezetője. Az elmúlt évek során tanítványai közül többen korosztályos magyar válogatottak lettek. 1994-ben a magyar asztalitenisz serdülő válogatott, 2002-ben a magyar asztalitenisz ifjúsági válogatott edzője volt. 2000-ben Kecskeméten elnyerte Az év edzője címet. (tovább olvasom: »»)

 50 éve, 1964. augusztus 11-én Kecskeméten hunyt el Prohászka József festőművész. 1885. szeptember 22-én, a tokaj-hegyaljai Bodrogkisfaludon született. Nehéz családi körülményei miatt hamar kenyérkereső foglalkozás után kellett néznie, így eleinte asztalos-, majd kőművesinas volt. Művészi hajlamait követve először az ungvári agyagipari iskolában tanult, azután egy helyi rajztanár biztatására Budapesten beiratkozott az iparművészeti iskola esti tanfolyamára. 1912-től a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol Balló Ede volt a mestere. Az első világháború idején végig katonáskodott, illetve közben megfordult a nagybányai művésztelepen is, ahol Thorma János irányítása mellett dolgozhatott. 1919-ben tudta csak folytatni a főiskolát, melynek keretében 1920 nyarán Kecskemétre költözött.

Prohászka József: Önarckép

Eleinte mint Révész Imre tanítványa, később mint tanársegédje, a kecskeméti művésztelep második korszakának meghatározó alkotója volt Benyovszky Istvánnal, Hagyik Istvánnal és másokkal egyetemben. 1925-ben egy arcképtanulmányával elnyerte a László Fülöp-féle utazási ösztöndíjat, melynek segítségével hosszabb ideig tartózkodhatott a nagy nyugati művészeti központokban, köztük egy évig Párizsban. Számos díjban részesült a későbbiekben,  így többek között a talán legnépszerűbb képéért, a Pirosesernyős lányért (1931) a Műcsarnokban Balló Ede-nagydíjat kapott. Művészete a nagybányai plein air tanulságok mentén bontakozott ki, de tanulmányai során megérintette őt a Révész által képviselt realista irány is (pl. Parasztpolitikusok, 1921).

Prohászka József: Parasztpolitikusok

Prohászkát elsősorban mint kitűnő arcképfestőt tartották számon Kecskeméten, ahol számos helyi polgárt örökített meg (többek között Faragó Bélát, a kecskeméti árvaház egykori igazgatóját). 1933-ban a Barátok templomának új főoltárát és a diadalív két oldalán elhelyezkedő mellékoltárokat festette meg. Az előbbin a titulusnak megfelelően Kecskemét patrónusát, Szent Miklóst a barokk apoteózisokat idéző formában, égi jelenésként, felhők fölött és angyalok között jelenítette meg. A Szent Antal-oltár esetében a minta a kora barokk nagy spanyol festőjének, Bartolomé Esteban Murillo azonos témájú képe volt a sevillai múzeumból.

 Ikonográfiai szempontból érdekes a Szent Ferenc-oltárkép, melyen a kereszt előtt imádkozó Poverellóhoz lehajol a Megfeszített, hogy átölelhessék egymást. Az ikonográfiai típus késő középkori eredetű, s eredetileg Clairvaux-i Szent Bernáthoz kapcsolódott. Az úgynevezett Amplexus az Alpokon túli Andachtsbildek (‘áhítatképek’) egyik legnépszerűbbje volt, amiből a 17. század folyamán ellenreformációs képtípust alakítottak ki. Érdekes módon a közvetlen mintakép végül itt is Murillo volt a 20. századi alkotó számára.

Prohászka József: Női portré

Prohászka József és felesége, a szintén festőművész Vujovich Irma leszármazottjaival együtt régi tervünk az életmű teljes feldolgozása és méltó elemzése, így annak megvalósulásáig, íme egy Rákosi-korszakra jellemző „gyöngyszem” az 1949-es kecskeméti gyűjteményes katalógus Bálint Alajos által írt előszavából: „Bámulatos színskálája mindig a valót tükrözteti vissza. Nem látomásokkal gondolkoztat, nem a szubjektív érzékiségre igyekszik hatni, hanem a konkrét, törvényszerű formákat tárja elénk. Ez a formája pedig a legmagasabb absztrakció, meghatáro-zásainak kiélezése, azokban a helyes arányok meglátása, felismerése eredményezi a marxista-leninista objektív szemléletre törekvését.”

ifj. Gyergyádesz László
művészettörténész
 
      

Bács-Kiskun megyei évfordulók 
- 110 éve hunyt el Császka György kalocsai érsek,    
esztergomi kanonok, szepesi püspök »»

Magyarországi évfordulók
 - 100 éve hunyt el Kiss Mihály énekes, színész »»
- 100 éve született Pankotai Gábor erdőmérnök, egyetemi tanár »»
- 75 éve hunyt el Marchal József szállodás és vendéglős »»
- 75 éve született Bozay Attila Erkel- és Kossuth-díjas magyar zeneszerző,
   citera- és furulyaművész »»
- 50 éve hunyt el Jálics Ernő szobrász »»
- 25 éve hunyt el Pukánszkyné Kádár Jolán színháztörténész »»  

 Nemzetközi évfordulók
- 550 éve hunyt el Nicolaus Cusanus filozófus, pápai követ, bíboros »»
- 450 éve hunyt el Usami Sadamitsu japán szamuráj »»
- 400 éve hunyt el Lavinia Fontana olasz festőnő »»
- 200 éve született Cesare Campori olasz történetiró »»
- 100 éve született José Silva, az agykontroll megteremtője »»

Korábbi évfordulók: 
« 2014. augusztus

keszecsüszova
        01 02 03
04 05 06 07 08 09 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31


















TÁMOGATÓINK:



TÁMOGATÓINK

     

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes


Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is.

Megvásárolható több könyvesboltban:    
- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu