főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 6.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt2014. augusztus 4.

Kecskeméti évfordulók

185 éve, 1829. augusztus 4-én Kecskeméten született Borostyán Sándor tanár. Jogi tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Hollandiában folytatta. Egy-egy évet Halléban és Utrechtben tanult. Hazatérve előbb Nagykőrösön, azután Budapesten tanítóképző-intézeti tanárként dolgozott. 1877-ben történelem-földrajz szakos diplomát szerzett és a székesfehérvári főreáliskolánál lett tanár. Hírlapokba, naptárakba írt főként történelmi témájú cikkeket. Hollandiából küldött hazafias érzelmű gondolatait a Vasárnapi Újság 1854 áprilisában közölte: „Azt gondoltam, midőn hazámtól elbucsuztam,  s midőn darab időre tőle elváltam, hogy elbucsuztam s elváltam ekkor, nemcsak hazámtól, hanem a benne élvezhető szent örömektől is. – Azonban ez utóbbi aggodalmam egész külföldi életem alatt – Istennek hála! – még eddigelé soha sem teljesült. – Igen, szerkesztő ur, mert legközelebb is, itt Utrechtben az Amsterdamból ide kirándult főoperatársaságot lehetett szerencsém meghallgatni, s nem kis örömömre vált látni, hogy e társaság részint vendégi – mint Stéger, Csillag Róza – részint rendes tagjai – mint Garzó, Bodorfi stb. mind hazámfiai s leányai. Örömöm növekedett, midőn láttam, hogy művészi előadásuk miatt, a hollandoktól is, ollyan kihivásokban, s szünni nem akaró tapsviharokban részesültek, millyenekben nemcsak hogy kitünő művészi lehetőségökre jutalmazó elismerés, hanem ezenkivül, édes hazánk haladási jóhirére is, elég becsület áramolhatott.”
(Források:  *Katona József Könyvtár  *Vasárnapi Újság, 1854)

Szemerey Andorné Törös Olga100 éves Szemerey Andorné Törös Olga nyugdíjas pedagógus, tornász olimpikon. Debrecenben született 1914. augusztus 4-én. Csak húszévesen kezdett el versenyszerűen foglalkozni a szertornával. 1935-ben felvételt nyert a Testnevelési Főiskolára. Fővárosi tanulmányai mellett készült fel az 1936-os berlini olimpiára, ahol bronzérmet szerzett. Testnevelő tanári végzettségét 1939-ben kapta meg. Ezt követően Kecskemétre költözött, a Kecskeméti Református Gimnázium és Óvónőképző testnevelő tanára lett. Azóta a hírös városban él. (tovább olvasom: »») 

Gyermekként60 éves Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 1954. augusztus 4-én Budapesten született. Édesapja Udvaros Béla rendező, édesanyja Dévay Camilla színművésznő. Első színházi fellépésekor még ötéves sem volt. A Szentivánéji álom című darabban gyerekszereplőként, a Titániát játszó mama - a szerepet édesanyja alakította - közelében lehetett. A bemutató, Németh Antal rendezésében 1959. április 23-án volt, Kecskeméten.

Gyermekként

1978-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Diplomájának megszerzése után a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött, 1981-ben a Nemzeti Színház tagja lett, 1982-ben a Katona József Színház alapító tagja volt. 1994-től az Új Színházhoz, 1997-től 2001-ig a Bárka Színházhoz kötötte szerződése, 2003 óta a Nemzeti Színház tagja.

Eddigi pályafutása alatt elhalmozták feladatokkal, emlékezetes alakításaiból néhány: Cressida (Shakespeare: Troilus és Cressida), Udvaros Dorottya (Fotó: Kanyó Béla)Célimene (Moliére: A mizantróp), Anna Galaktia (Barker: Jelenetek egy kivégzésből), Szidónia (Csiky: Buborékok), Iokaszté (Szophoklész: Oidipusz király), Elmira (Moliére: Tartuffe), Warrenné (Shaw: Warrenné mestersége), Madame de Merteuil (Heiner Müller: Kvartett), Olga (Csehov: Három nővér). Egyik utóbbi alakítása Francesca volt Robert James Waller A szív hídjai című regényének színpadi változatában.

Számos filmben és tévéjátékban is láthatta a közönség, emlékezetes például a Szívzűr, a Te rongyos élet, a Csók, anyu, A nagy generáció, az Érzékek iskolája, A miniszter félrelép, valamint Bartis Attila regényének filmváltozata, a Nyugalom, amelynek női főszerepét, Weér Rebekát már a Nemzeti színpadán, az Anyám, Kleopátrában is eljátszotta.

Udvaros Dorottya
(Fotó: Kanyó Béla)

Sokoldalúságát bizonyítja, hogy több mint két évtizede Átutazó címmel lemezt adott ki Dés László Udvaros Dorottya a Kvartett című darabban a Nemzeti Színházban (Budapest, 2011 január)zenéjével és Bereményi Géza szövegeivel. A dalok közül jó néhány műsoron szerepel a szerzőpáros Férfi és Nő című nagysikerű koncertsorozatán, amelyen Udvaros Dorottya három színésztársával - Básti Juli, Cserhalmi György, Kulka János - a muzikalitását is bizonyította.

Udvaros Dorottya a Kvartett című darabban
a Nemzeti Színházban

(Budapest, 2011 január)

Művészi munkáját sokszor, sokféleképpen ismerték el. 1983-ban Jászai Mari-díjat, 1990-ben Kossuth-díjat, 1998-ban Magyar Művészetért Díjat kapott. Nyolc alkalommal nyerte el különféle filmfesztiválokon a legjobb női alakítás díját. 2004-ben Prima-díjas lett, 2005-ben beválasztották a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé.

(Források:  *Kultúr Zsiráf  *Magyar Fotóarchívum  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívuma  *RTL Klub)

Pintye László60 éves Pintye László közgazdász, a Bács-Kiskun Megyei Iparszövetség elnöke. Debrecenben született 1954. augusztus 4-én. Középiskoláit a Debreceni Református Kollégiumban és Hajdúszoboszlón, a Hőgyes Endre Gimnáziumban végezte, majd a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ipari szakán okleveles közgazda és regisztrált mérlegképes könyvelő diplomát szerzett. 1977-től a Kecskeméti Mezőgép Vállalat tervező-elemző közgazdásza, bér-munkaügyi osztályvezetője, majd a Kecskeméti ÉPSZISZ főkönyvelője, azután az Alföld Mezőgazdasági Szakszövetkezet főkönyvelője, míg 1986-tól a Borgazdasági Kombinát főosztályvezetője volt. 1988 óta a Bács-Kiskun Megyei Iparszövetség munkatársa, néhány évig a szervezet osztályvezetője, majd hivatalvezetője volt, 1995 óta az elnöki feladatokat látja el. A Magyar Iparszövetség alelnöke, a BKMKIK alelnöke, az MKIK Oktatási és Szakképzési Kollégiumának tagja, a BKMKIK Oktatási és Szakképzési Bizottságának elnöke, a Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság elnöke. Szakmai tevékenységéért számos elismerést kapott: Bács-Kiskun Megye Gazdaságáért Aranygyűrű (2001), Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamaráért Díj (2006), Alkotói Díj (2008), Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Elnöki Aranyérem (2008), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2009).
(Források:  *iposz.hu  *Ki Kicsoda Kecskeméten)      

Bács-Kiskun megyei évfordulók 
- 30 éve hunyt el Nagy Kálozi Balázs református lelkész »»

Magyarországi évfordulók
 - 175 éve született Beszédes Kálmán festő »»
- 125 éve hunyt el Weber Antal építész »»
- 100 éve született Faragó Borbála kiadói szerkesztő »»
- 75 éve született Cserny József Kossuth- és Munkácsy-díjas ipari formatervező,
     érdemes művész »»
- 25 éve hunyt el Illyés Elemér történész »»

Nemzetközi évfordulók
- 350 éve született Louis Lully francia zeneszerző »»
- 125 éve hunyt el Carl Ludwig Amand Mangold német zeneszerző »»
- 100 éve született Rik Slabbinck flamand festő »»

TÁMOGATÓINK

     

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes


Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is.

Megvásárolható több könyvesboltban:    
- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu