főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 6.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt2016. július 3.

50 éve, 1966. július 3-án szovjet delegáció kecskeméti látogatásáról számolt be a Petőfi Népe.

A szovjet vendégek a város makettje előtt
A szovjet vendégek a város makettje előtt


A Magyar Tudományos Akadémia Budapesten kéthetes ENSZ-szemináriumot szervezett, amelynek fő témája az emberi jogok érvényesülése volt. A tanácskozáson részvevői hétfős szovjet delegáció Kecskemétre is ellátogatt, emlyről a hírös város napilapja így számolt be: "A Moszkvai Városi Tanács V. B. elnökhelyettese, V. P. Isaev vezette, s dr. Dallos Ferencnek, a Minisztertanács Tanácsszervek Osztálya vezetőjének társaságában érkező küldöttséget a megyehatáron dr. Varga Jenő, a megyei tanács vb-elnöke és Oláh György vb-elnökhelyettes fogadták. A vendégek tiszteletére a városi tanácson rendezett fogadáson megjelent dr. Greiner József, a városi pártbizottság titkára, Reile Géza, a városi tanács vb-elnöke, s a végrehajtó bizottság több tagja. A kölcsönös, baráti üdvözlés után Reile Géza rövid tájékoztatóban jellemezte a megyeszékhely ipari, mezőgazdasági fejlődését, kulturális, egészségügyi, kommunális helyzetét. Ezután bemutatta azt a kiállítást, melyet a vb-teremben a vendégek tiszteletére a város mintegy 100 négyzetméteres alapterületű makettjéből állítottak össze. A makett segítségével a vendégek szemléltető módon győződhettek meg a városrendezés eddigi eredményeiről, s alkothattak képet a következő években megvalósuló tervekről. A kiállítás megtekintését követő baráti beszélgetés után a vendégek a megyei és a városi vezetők társaságában városnéző körútra indultak, melynek főbb állomásai a leninvárosi lakónegyed és az épülő fedettuszoda voltak."

(Forrás:  *Petőfi Népe)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 




Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu