főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 6.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt2017. augusztus 22.

 155 éve, 1862. augusztus 22-én, Kecskeméten született Pósta Béla régész, egyetemi tanár. Középiskolai tanulmányait Kalocsán és Baján végezte. Budapesten jogot, majd bölcsészetet tanult. 1883-tól a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa lett. Első tanulmányait érem-, pecsét- és címertanból írta. Múzeumi tisztviselőként németországi, dániai, svájci és franciaországi tanulmányutakon vett részt. 1897-98-ban tagja volt gróf Zichy Jenő ázsiai expedíciójának. 1899 áprilisában megbízták a kolozsvári egyetem régészeti tanszékének, s egyben az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárának vezetésével. Tudományos munkájában a honfoglaláskori leletek mellett Erdély középkori és reneszánsz művészeti emlékeivel foglalkozott. 1910-ben megindította az első hazai kétnyelvű régészeti folyóiratot (Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem-és Régiségtárából). 1907-től a magyar múzeumok egyik országos régészeti felügyelője volt. Cikkeit, tanulmányait számos hazai és külföldi szaklap közölte. 1919. április 16-án hunyt el.
(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Pósta Béla Egyesület  *Wikipédia, a szabad enciklopédia)

145 éve, 1872. augusztus 22-én született Olgyay Ferenc festőművész. Budapesten és Münchenben folytatott festészeti tanulmányokat. Hazatérve Szolnokra ment, ott a Szolnoki művésztelep egyik alapító tagjává vált. 1893-95 közt részt vett Vágó Pállal és Mednyánszky Lászlóval együtt a Feszty-körkép megalkotásában. Egyedi alkotásai a természet beható tanulmányozásáról árulkodnak. Festészetének korai időszakában hatott rá az impresszionizmus.

 Olgyay Ferenc: Delelő gulya
(olajfestmény)

1907-ben csatlakozott a MIÉNK képzőművészeti csoportosuláshoz, majd Iványi Grünwald Béla hívására a kecskeméti művésztelepre ment, ahol felelősségteljes rajz- és festőtanári munkát vállalt, valamint korrigált a tanfolyamokon. A telep szecessziós stílust követő festőivel később szembefordult. 1914-ben elhagyta Kecskemétet. Sárváron szervezett képzőművészeti iskolát, majd 1920-ban Budapestre költözött. 1921-ben csatlakozott a Benczúr Társasághoz és belépett a Céhbeliek Magyar Képzőművészek Körébe is. Az Országos Képzőművészeti Tanács örökös tagjává választották.

Műfaj tekintetében többnyire tájképeket festett, gyakran alakokkal, állatokkal. Fő motívumait a természetből merítette. Legértékesebbek realista szemléletű, széles előadású alföldi tájképei. Számos alkalommal csoportos kiállításokon vett részt a Nemzeti Szalonban, 1909-ben a Könyves Kálmán Galériában. Műveit őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, de festményeinek számosabb része magántulajdonban van.
(Forrás:  *Wikipédia, a szabad enciklopédia )

100 éve, 1912. augusztus 22-én hunyt el Böszörményi Géza tanár. 1884. február 3-án, Gyantán született. 1906. szeptemberétől 1911 szeptemberéig a kecskeméti református gimnázium tanára volt. Cikkei a Kecskeméti Lapokban jelentek meg.
(Forrás:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu