főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2019. augusztus 23.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

Ma történt2017. május 27.

65 éves Ajtai Tamás képzőművész. 1952. május 27-én Kecskeméten született.  Az általános iskola elvégzése után egy budapesti művészeti gimnáziumban tanult, majd 1973-ban felvételt nyert a Budapesti Iparművészeti Főiskola kerámia szakára. Diplomáját 1979-ben kapta, mesterei Józsa Bálint, Litkei József és Csekovszky Árpád voltak. 1979-tól 1990-ig formatervezőként dolgozott Budapesten a Zsolnay porcelángyárban. Ez idő alatt számtalan formatervezési pályázaton szerepelt eredményesen, többek között 1984-ben elnyerte az Építésügyi Minisztérium Formatervezői nívódíját. A 90-es évek elejétől érdeklődéssel fordult az alkalmazott grafika felé, amely a plasztikus művészetektől a sík művészetek felé terelte. 1993-ban Székács Zoltánnal létrehozták a Ceramica Design Stúdiót, ennek keretében együtt dolgoznak és állítanak ki. Művészetének forrásai a szintetikus kubizmus, az absztrakt expresszionizmus és a kései Art Nouveau.

(Források:  *Buday Art Galéria  *Kortárs Magyar Művészeti Lexikon)


65 éves Kővári Judit színművész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hangképző tanára. 1952. május 27-én Várpalotán született. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója lett, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakára. Diplomája megszerzése után Kecskemétre, a Katona József Színházhoz szerződött.  Később Békéscsabán és Szegeden játszott. Főként primadonna szerepekben lépett fel, de az opera világa sem állt távol tőle. A számtalan színpadi fellépés mellett rengeteg filmes szereplés is fűződik nevéhez (Átok és Szerelem, A Hétpettyes Lovag, illetve a Szindbád nyolcadik utazása). A Hagymácska című mesejátékban alakított szerepéért Nívó díjat kapott.

A színház és a filmezés mellett nagy gondot fordított a feltörekvő színészgeneráció tanítására. Kitűnő énektanár lévén számtalan kiváló művész kérte, kéri segítségét a folyamatos fejlődés érdekében. Olyan sikeres és elismert művészek mestere, mint például Janza Kata, Nádasi Veronika, Lajtai Kati, Zsédenyi Adrienn, Szekeres Adrienn, Bereczki Zoltán, Nagy Sándor, Kulka János vagy Dobrády Ákos. 2006-ban alapította meg magániskoláját Kővirágok Énekiskola névvel. 2011-ben, pedagógiai munkája elismeréseként, megkapta a magyar alkotó művészek Artisjus-díját.

(Források:  *Katona József Könyvtár  *Pepita Magazin, 2010  *Színház- és Filmművészeti Egyetem)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu