főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 6.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Martonosi Pál könyvtárigazgató1916. június 16.

Martonosi Pál állami díjas könyvtárigazgató, a Kiskunhalasi Városi Könyvtár újraalapítója1916. június 16-án született Martonosi Pál állami díjas könyvtárigazgató, a Kiskunhalasi Városi Könyvtár újraalapítója.

Zomborban látta meg a napvilágot. Az I. világháborút követően menekülniük kellett azoknak, akik nem tették le az esküt az új kormányra. 1921 őszén vált földönfutóvá a Martonosi-család. 5 éves volt tehát, amikor Kiskunhalasra érkeztek, a nagyszülők segítségével került tető a fejük fölé. Pálból tanulmányait követően vízmérnök lett. 1938-ban édesanyjával visszaköltöztek szülőhelyére, ahol gondtalanul, boldogan éltek. A II. világháború vége felé azonban ismét el kellett hagyniuk Zombort. Katonaként részt vett a háborúban, ezt követően újra Halasra jött és könyvkereskedőként dolgozott.

A negyvenes évek végén elkezdődött a népkönyvtári hálózat kiépítése az országban, így Kiskunhalason is. Martonosi Pál lett a kezdetben 160 kötetes helyi könyvtár vezetője. Az 1897-ben alapított városi könyvtár így indult újra. 1949-től 1981. december 31-éig, nyugdíjba vonulásáig volt a könyvtár igazgatója, melynek állománya ekkorra már 94 ezer dokumentummal rendelkezett. Az ő nevéhez fűződik a halasi térség könyvtárainak létrehozása is. Nem csupán a mai községi könyvtáraké, de az azóta várossá lett Jánoshalmáé, Tompáé és Kiskunmajsáé is. A külterületek, a tanyák ügyét különösen a szívén viselte. A könyvtári fiókok, letétek megteremtése, a helyszíni filmvetítések bevezetése az ő érdeme.

Nyugdíjba vonulását követően sem tért nyugállományba. Szinte élete utolsó napjáig dolgozott a Szilády Áron, majd a Bibó István Gimnázium könyvtárában.

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Aqua&Luna Apartman Gyula

                                                                                                                                 TÁMOGATÓINK


Martonosi Pál 1975-ben megkapta az Állami Díjat. Igazgatása alatt háromszor nyerték el a Kiváló Könyvtár címet. A város 1993-ban Pro Urbe kitüntetéssel jutalmazta. A fentieken kívül megkapta a Kiváló Népművelő és a Szocialista Kultúráért kitüntetést, továbbá a Szabó Ervin-emlékérmet is. 2003. május 22-én hunyt el.

(Források:  *Mókus Anita: Martonosi Pál munkássága  *Varga-Sabján Gyula: Száz éve született Martonosi Pál)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu