1841. szeptember 2-án Schönauban született lovag Payer Gyula (Julius Johannes Ludovicus von Payer) osztrák–magyar monarchiabeli katonatiszt, sarkkutató, hegymászó, térképész és tájképfestő.

Már fiatalon beíratták az egyik neves kadét kollégiumba, Lobzowába, ami Krakkó városához közel fekszik, majd 1857 és 1859 között a bécsújhelyi Theresianum Katonai Akadémia kadétja volt. 1859-ben alhadnagyi beosztásban szolgált a 36. gyalogos hadosztályban Veronában. Részt vett az 1859-es solferinói csatában. 1860 és 1863 között továbbra is Veronában szolgált. 1863-ban kinevezték történelemtanárnak a kismartoni katonai iskolában. Még ebben az évben elnyerte a hadnagyi rangot. 1866. június 24-én részt vett a custozai csatában; hősiessége elismeréseként kitüntették. 1862-től kezdett szabadidejében a dél-tiroli Alpok és a Hohe Tauern hegycsúcsainak meghódításába, megmászásába. 1864 és 1868 között bejárta az Adamello-Presanella hegycsoportot. Elsőként mászta meg az Adamello-hegyet (3554 méter). Túráiról részletes topográfiai térképeket készített; eredményeinek köszönhetően Payer a bécsi Ausztriai Térképészeti Hivatal egyik munkatársa lett.

1868-ban August Petermann német geográfus meghívására részt vett az 1869–1870-es második német északi-sarki expedícióban. 1871-ben előexpedíciót vezetett Karl Weyprechttel együtt a Novaja Zemlja szigetcsoport felé. 1872 és 1874 között az osztrák–magyar északi-sarki expedíció egyik vezetője volt: az expedíció eredményeképpen fedezték fel a Ferenc József-földet. 1874. október 1-jén a felfedezésért 44 guldennel jutalmazták, 1876. október 24-én pedig megkapta az örökletes lovagi rangot. Még ebben az évben megírta az expedícióról szóló Die Österreich-Ungarische Nordpol Expedition in den Jahren 1869–1874 című művét.


Időközben (1874-ben) kilépett a hadseregből. 1877-ben megházasodott Fanny Kann-nal, egy Frankfurt am Maini elvált asszonnyal; a házasságból két gyermekük született: Jules és Alice. 1877 és 1879 között festészetet tanult Frankfurtban, 1880 és 1882 között pedig Münchenben. Monumentális festménysorozatot alkotott John Franklin sarki expedíciójáról, illetve saját északi-sarki felfedezőútjáról. Festményeiért a Müncheni Akadémia nagy medálját is elnyerte. 1882 és 1890 között festőként dolgozott Párizsban, itt ismerkedett meg Munkácsy Mihállyal is, akitől elsősorban a fekete és fehér szín használatát, a különböző kontrasztok alkalmazását tanulta meg. 1884-ben egy fertőzés eredményeképpen elvesztette az egyik szeme világát. Festményeit Párizsban, Münchenben, Berlinben és Chicagóban is kiállították, utóbbi helyen 1894-ben aranyérmet kapott alkotásaiért.


1890-ben elvált feleségétől, visszatért Bécsbe, és festőiskolát alapított hölgyek részére. 1892-től kezdve gyakran betegeskedett, de ebben az évben alkotta meg az egyik legismertebb képét: a „Sohasem hátrálunk meg” című festményt. 1895-ben szeretett volna bekapcsolódni a német déli-sarki expedícióba, ám ez végül betegsége miatt elmaradt. 1903-tól szinte minden évben Bad Veldesben kúrálta betegségét. 1912-ben még egyszer utoljára egy nagyívű vállalkozásba kezdett: expedíciót szervezett, mely során egy tengeralattjáróval jutott volna el az Északi-sarkra. A felfedezőút nem valósult meg, Julius Payer 1915. augusztus 29-én meghalt Veldesben szívrohamban. Szeptember 4-én a bécsi Zentralfriedhofban temették el. Halála után Dél-Tirolban egy fennsíkot róla neveztek el (Payerhütte), Bécsben a Vega–Payer–Weypracht-kaszárnya nevében őrzi emlékét.

(Forrás:  *Hadtörténeti Könyvtár)