2011. június 30-án hunyt el Petrovics Emil kétszeres Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző.

1930. február 9-én a jugoszláviai Nagybecskereken (Zrenjanin) látta meg a napvilágot. Szerb édesapja újságíró volt, anyja a második világháború alatt költözött gyermekeivel Budapestre. Petrovics Emil újságírónak vagy tanárnak készült, végül mégis a zenei pályát választotta. Farkas Ferenc tanítványaként végzett a Zeneakadémia zeneszerzés szakán. 1955-ben a varsói Világifjúsági Találkozón – a VIT-en - kitüntették szerb népdalfeldolgozását, vonósnégyeséért pedig Liége-ben kapott díjat.

Az ötvenes években a Szikra Nyomda üzemi zenekarát vezette, majd 1960-tól az újonnan szervezett Petőfi Színház zenei vezetője lett. Hubay Miklós író szövegkönyvére született 1961-ben első operája, a világháború rettenetét felidéző C'est la guerre (Ilyen a háború). Ez volt az első magyar opera, amelyben polgári ruhában léptek színre a prózai szöveget éneklő szereplők. Ez az avantgárd mű hozta meg számára az áttörést.

1962-ben Arisztophanész Lysistraté című színműve, majd 1969-ben Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése alapján komponált operát, Oscar Wilde nyomán balettet írt (Salome, 1979). Gyakran fordult nagy költőink - Petőfi, Ady, Vörösmarty, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Nagy László - verseihez, Babits Jónás könyvéből oratóriumot írt, József Attila költeményeiből született A Dunánál című (kilencedik) kantátája Budapest egyesítésének 125. évfordulójára.

Hangszeres művei között két szimfónia, három vonósnégyes, fuvolaverseny, fúvósötös, zongoraverseny szerepel. Számos színdarabhoz és több tucat filmhez komponált zenéket, az utóbbiak között olyan népszerű alkotások vannak, mint A koppányi aga testamentuma, A Pál utcai fiúk, Kísértet Lublón, Fekete gyémántok, Sortűz egy fekete bivalyért. 1959-ben Ravelről írt monográfiát, 2006-ban, illetve 2008-ban Önarckép - álarc nélkül (1930-1966, 1967-2007) címmel, két kötetben jelentek meg kendőzetlenül őszinte visszaemlékezései.

1964-ben lett a Színház- és Filmművészeti Főiskola, 1968-ban a Zeneakadémia tanára, egy ideig a zeneszerzés tanszak vezetője volt. 1986 és 1990 között az operaház igazgatója, 2003-tól 2005-ig főzeneigazgatója volt (posztjáról azért mondott le, mert nem látott garanciát az intézmény megfelelő működtetésére). 1967-1985 között országgyűlési képviselőként tevékenykedett, és a hatvanas-hetvenes években a népszerű Ki mit tud? zsüritagjaként sokakkal szerettette meg a zenét. Ekkor ismerte meg nevét és személyiségét az ország apraja-nagyja.


Zeneszerzői munkásságáért 1966-ban és 2006-ban is megkapta a Kossuth-díjat, két alkalommal ismerték el Erkel-díjjal (1960, 1963), érdemes művész (1975) és kiváló művész (1982), tagja volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. A Hazám-díj és a Bartók Béla-Pásztory Ditta-díj kitüntetettje, 2005-ben életművéért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adományozták neki.

2010-ben, nyolcvanadik születésnapján így fogalmazta meg művészi hitvallását: "Hiszem, hogy a zene csak akkor jogosult a létezésre, ha valamiféle harmóniát tud teremteni a hallgatóban és az előadóban." Egy év múlva, 2011. június 30-án halt meg Budapesten. A családtagok és a pályatársak, tisztelők százai a Fiumei úti sírkertben vettek tőle búcsút, de hamvait szűk családi körben Szigligeten helyezték örök nyugalomra. 2012-ben a Rákoshegyi Bartók Zeneház kertjében, az úgynevezett kisházban Petrovics Emil hagyatékával berendezett emlékszoba nyílt.

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)