főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 7.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Vajda Árpád nemzetközi sakkmester1896. május 2.

Vajda Árpád nemzetközi sakkmester1896. május 2-án Rimaszombaton született Vajda Árpád nemzetközi sakkmester, többszörös olimpiai bajnok.

Szinte egész életét a sakkozásnak szentelte. Kilencéves volt, amikor Maróczy Géza sikerei nyomán megismerkedett a sakkal. Tízévesen már a napilapok rovataiban megjelenő feladványokat fejtette, 15 évesen nyilvános sakkversenyen is indult.[Két alkalommal is megnyerte Budapest amatőr sakkbajnokságát (1919, 1921), az első budapesti Schlechter-emlékversenyt (1920), a londoni nemzetközi B-főtornát (1922). 1921-ben a bécsi vegyes mesterversenyen szerezte meg a mesteri címet. 1928-ban Havasi Kornél és Steiner Endre előtt megnyerte a magyar bajnokságot. Az 1927-es kecskeméti mesterversenyen, amelyet a világbajnok Aljechin nyert meg, a 6. helyen végzett.

Hat hivatalos olimpián 73 partit játszott magyar színekben és 41,5 pontot szerzett. Összesen 2 alkalommal nyert aranyérmet és 2 alkalommal ezüstérmet a magyar csapattal. Emellett három - az 1924-es, az 1926-os és az 1936-os - nem hivatalos sakkolimpiákon is szerzett két arany- és egy ezüstérmet.

A kecskeméti mesterverseny résztvevői és a tornavezetőség
A kecskeméti mesterverseny résztvevői és a tornavezetőség

(Az állók között balról a hatodik dr. Vajda Árpád)

Sakkszervezőként, -vezetőként és nemzetközi versenybíróként is tevékenykedett. Már 15 évesen, nyitrai gimnazistaként a Magyar Sakkszövetség tagja volt, sőt a kongresszuson is részt vett. 1913-ban költözött családjával Erzsébetfalvára, ettől kezdve a Budapesti Sakk-kör tagja lett, s az is maradt egészen 1951-ig, a feloszlatásig. 1921-ben az újjáalakult Magyar Sakkszövetség vezetőségében választmányi taggá, majd később tanácstaggá választották. Csapatkapitány, FIDE delegátus is volt. A háború alatt visszavonult, utána a Magyar Dolgozók Országos Sakkszövetsége csapatkapitánya, társelnöke, 1949 után a Sakkszövetség elnöki tanácsának tagja volt.

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   

                                                                                                                                 TÁMOGATÓINK


Civil szakmájában is sikeres volt. Érettségi után rendőrségi díjnokként állt munkába, mellette jogot tanult és a budapesti tudományegyetemen jogi és államtudományi doktorátust szerzett. 1927-től a Budapesti Főkapitányságon, a Pesterzsébeti Kerületnél dolgozott, azután a VII. kerületi Kapitányságon fogalmazó lett, majd 1936-ban címzetes kapitány. 1937-ben a Pestszenterzsébeti kerületi kapitányságra került tényleges kapitányi ranggal, 1942 és 1944 közt ugyanott tanácsos, a kapitányság harmadik embere volt. A II. világháború után a rendőrség állományában maradt, ami nem volt kis dolog, hiszen alig néhány régi rendőrtisztet vettek át. Ő azonban nemcsak távol tartotta magát a korábbi politikai mozgalmaktól, hanem esetenként segítségére volt azoknak, akik erre rászorultak. Ezt méltányolták. A sakkal 1967-ig, haláláig kapcsolatban maradt.

(Források:  *Katona József Könyvtár  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Magyar Életrajzi Lexikon  *Tóth László: A kecskeméti nemzetközi sakkverseny 1927)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu