főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 8.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A rendszerváltozás utáni első köztársasági elnökaug. 3.

Göncz Árpád (Fotó: Gordon Eszter)25 éve, 1990. augusztus 3-án az Országgyűlés köztársasági elnökké választotta Göncz Árpádot, s ezzel ő lett a rendszerváltozás utáni Magyarország első köztársasági elnöke.

Göncz Árpád
(Fotó: Gordon Eszter)

Az Országgyűlés 1989. október 20-án - az úgynevezett sarkalatos törvények között - elfogadta a köztársasági elnök megválasztásáról szóló törvényt, mely szerint első alkalommal - még a parlamenti választások előtt - közvetlen elnökválasztást tartanak, a következőkben pedig az Országgyűlés választja meg Magyarország államfőjét. Az Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) kezdeményezésére kiírt, 1989. november 26-án rendezett első országos népszavazáson az állampolgárok amellett voksoltak, hogy csak a szabad országgyűlési választások után kerüljön sor a köztársasági elnök megválasztására, akit majd az új országgyűlés választ meg.

1990. március 1-jén a még régi összetételű Országgyűlés ismét a közvetlen elnökválasztást iktatta törvénybe, annak időpontját az új parlamenti választások utánra időzítve. A március-áprilisi választások nyomán felálló új parlament két legjelentősebb politikai ereje, a kormányra készülő Magyar Demokrata Fórum (MDF) és az ellenzéki Szabad Demokraták Szövetsége 1990. április végén megállapodott abban, hogy a parlament válasszon államfőt, és a leendő államfő személyében is megegyezett. Ezt követően aláírásgyűjtés indult a közvetlen elnökválasztás lehetőségéről, de az ebben a tárgyban rendezett, július 29-i újabb referendum az alacsony részvétel miatt érvénytelen volt. Ezek után az Országgyűlés 1990. augusztus 3-i ülésén Göncz Árpád írót, szabaddemokrata politikust, addigi házelnököt jelölték köztársasági elnöknek, és miután más javaslat nem érkezett, ő lett az egyedüli jelölt. A titkos szavazáson a leadott 310 voksból 295 szólt Göncz Árpád mellett, s mindössze 13 képviselő szavazott ellene, ezzel ő lett a rendszerváltozás utáni Magyarország első köztársasági elnöke.

Göncz Árpád elnöki eskütétele  (1990. augusztus 3. - Fotó: Szalay Zoltán)
Göncz Árpád elnöki eskütétele
(1990. augusztus 3. - Fotó: Szalay Zoltán)

Göncz Árpád 1922. február 10-én született Budapesten. 1944-ben doktorátust szerzett a Pázmány Péter tudományegyetem jogi karán, közben, 1942-től az Országos Földhitelintézetben dolgozott. 1944-ben a Táncsics-zászlóaljban fegyveresen részt vett az ellenállásban. Politikai pályafutása 1945-ben a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártban kezdődött: Kovács Bélának, a párt főtitkárának munkáját segítette, eközben a párt független ifjúsági szervezetének vezetője, a Nemzedék című hetilap felelős szerkesztője volt. A párt szétverése után állás nélkül maradt, majd 1948-tól segédmunkásként, később lakatosként dolgozott. 1951-1956 között talajvédelmi technikus, üzemszervező agronómus volt, közben folytatta tanulmányait is: 1952 és 1956 között négy évet elvégzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, diplomáját azonban nem szerezhette meg, mert 1956-ban eltávolították az intézményből. A forradalom idején a Parasztszövetségben dolgozott, majd november 4. után bekapcsolódott az ellenállásba, többek között 1957-ben segített Nagy Imre egyik kéziratát külföldre juttatni. 1957-ben letartóztatták és 1958 augusztusában a Bibó-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélték. Büntetéséből 1963-ban amnesztiával szabadult. Fogsága idején megtanult angolul, és 1963-tól szakfordítóként, 1965-től műfordítóként és szabadfoglalkozású íróként dolgozott. Több drámát, regény írt, és angol meg amerikai szerzők műveit fordította magyarra.

Göncz Árpád megválasztott köztársasági elnök köszönti a Kossuth téri ünnepségen megjelenteket (Budapest, 1990. augusztus 3. - MTI Fotó: Kovács Attila)1989-1990-ben a Magyar Írószövetség elnöke volt, azóta tiszteletbeli elnöke, írói munkásságáért 1983-ban József Attila díjban részesült. Az 1980-as évek végén alapító tagja volt a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének és a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak.

Göncz Árpád megválasztott köztársasági elnök köszönti a Kossuth téri ünnepségen megjelenteket

(Budapest, 1990. augusztus 3. - MTI Fotó: Kovács Attila)

1990-2000-ben, két cikluson át a Magyar Köztársaság elnöke volt. Számos nemzetközi és magyar kitüntetés birtokosa; tiszteletére az Egyesült Államokban 2000 decemberében Göncz Árpád-díjat alapítottak, amelyet olyan magyar személyiségnek adnak évente, aki kiemelkedő teljesítményt nyújtott a demokrácia és az ember jogok érvényesítésében. Ugyanebben az évben vette át a George Washington-díjat.

(Források:  *Göncz Árpád Alapítvány  *Sajtó- és Fotóarchívum)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu