főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. október 14.
   

PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

A Kodály Iskola orgonája40

 A XX. század elején Albert Schweitzer mozgalmat indító hitet tett a bachi orgonamuzsika hiteles megszólaltatása, és ehhez kapcsolódóan a barokk orgonaépítési elvek visszahozása mellett. A Nobel-békedíjas polihisztor hatása Magyarországon az 1970-es évek végétől volt érezhető. Lehotka Gábor orgonaművész vezetésével Vác, Szombathely és Szekszárd mellett Kecskeméten is a Bach-korabeli hagyományt tovább vivő hangszer épült. A Kodály Iskola 40 regiszteres, 3 manuálos, pedállal rendelkező orgonáját 1983 áprilisában adták át.

Az első komoly visszhangot keltő hangversenyt 40 évvel ezelőtt, 1983. szeptember 13-én rendezték. A budapesti II. Nemzetközi Liszt Orgonaverseny döntőjének egyik koncertjét tartották meg itt. A verseny zsűrije ugyanis úgy gondolta, hogy a döntőbe jutott hat fiatal tudását reálisabban lehet megítélni akkor, ha több hangszert is megszólaltatnak. A kecskeméti koncerten először a Kodály Iskola jelenlegi orgonaművész-tanára, a verseny későbbi harmadik helyezettje, Révész László játszott.

A drezdai Jehmlich Orgonagyár remeke azóta is sokak örömét szolgálja. Eleinte csak koncertorgonaként használták, majd 1986-tól, Révész László irányításával a tanítás is megkezdődött az orgonán. Számos emlékezetes hangverseny részese volt, többek között Lehotka Gábor, Sebestyén János, Karasszon Dezső,  Pálúr János és Ruppert István, valamint dán, osztrák, holland és francia művészek szólaltatták meg. „Színpadon játszani egészen más, mint templomban” - vallja Révész László. - „A legkisebb apróságra is figyelni kell. Telt háznál például szárazabb az orgona hangzása. Több szép emlékem is fűződik hozzá. Így például Poulenc orgonaversenyének néhány évvel ezelőtti megszólaltatása - Tatai Dániel növendék és a Gerhát László által dirigált Kecskeméti Szimfonikusok által - ritkaságszámba ment, míg egy felejthetetlen koncerten Kodály Zoltán összes orgonás kórusművét kísérhettem ezen a kiváló hangszeren.”

Aktuális lapszámunk tartalma:

A schwechati csata egyik áldozata

A református főgimnázium egykori igazgatója

A hírös város legendás sebésze

Kecskemétre menekült az iskola elől

Félt a közönytől, a se-se emberektől


Aktuális számunk



Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május
2024. június


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu