főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 8.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Arthur Miller amerikai író1915. október 17.

Arthur Miller1915. október 17-én született New York-ban Arthur Miller Pulitzer-díjas amerikai író, aki görög sorstragédiákat idéző, katartikus drámákat alkotott, valójában egyetlen kérdés foglalkoztatta egész életében: Képes-e az ember a jót választani?

Arthur Miller hamar írni kezdett, alig volt huszonegy éves, amikor 1936-ban megjelent első drámája, a Honors at Dawn, amiért máris elismerést zsebelhetett be, az Avery Hopwood-díjat. Négy esztendővel később pedig már mint diplomás újságíró hagyta el a Michigani Egyetemet. Még ugyanabban az esztendőben összeházasodott Mary Slattery-vel, akitől két gyermeke született: Jane Elle és a később filmproducerként elhíresült Robert Miller.  A II. világháború idejét nem töltötte katonai szolgálattal, mert egy korábbi futballsérülése miatt felmentették. Amikor Az ügynök halála című műve 1949-ben Pulitzer-díjas lett, Miller még csak harmincnégy éves volt. Műve a Pulitzer-díj mellé a Tony-díjat és a New York-i Drámakritikusok Körének díját is megszerezte. Még nem került sor arra, hogy egy darab mindhárom díjat elnyerje. Ez volt az első alkalom. Miller pedig még mindig nincs negyven, amikor a Broadway 1953 januárjában műsorára tűzi a Salemi boszorkányokat.

Arthur Miller és Marilyn MonroeA sikeres szerző magánéletében válságokat élt át. 1956 júniusában elvált feleségétől, majd nem tétovázott sokáig, hiszen még a hónap végén nőül vette a század szexszimbólumát, a platinaszőke színésznőt, Marilyn Monroe-t, aki Miller kedvéért a zsidó vallásra is áttért.

Arthur Miller és Marilyn Monroe

1958-ban megjelentette összegyűjtött műveit, és mivel a siker szekere továbbra is ilyen remekül szaladt, gyanítható, hogy a szerelem volt életében az a terület, ahol nem volt minden rendben. S valóban. Ugyanebben az évben kiadta összegyűjtött műveit, majd 1961 januárjában elvált Monroe-tól. Nem volt sokáig egyedül, egy évvel később már Inge Morath volt a felesége. Házasságukból két gyermek is született, de a fiú, Daniel Down-kóros lett, és röviddel születése után egy intézetben helyezték el, ahol apja soha nem látogatta meg, később sem vett róla tudomást, emlékirataiban sem említette meg. Annál többet beszélt lányáról, a filmrendezővé lett Rebecca Millerről.

Felesége 2002 januárjában meghalt. Ugyanaz év május elsején Miller megkapta a spanyol Principe de Asturias Irodalmi Díjat, mint "a modern dráma vitathatatlan nagymestere". Két évvel később, 2004. decemberében a 89 éves mester bejelentette, hogy együtt él a 34 éves Agnes Barleyvel roxburyi farmján, és össze fognak házasodni. Erre azonban már nem került sor, mert a már régóta beteg szerző 2005. február 10-én szívelégtelenségben meghalt.

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu