főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 9.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Barta György állami díjas geofizikus1915. október 29.

1915. október 29-én született Barta György állami díjas geofizikus, a magyar földmágneses kutatás újjászervezője.

Barta GyörgyA Budapesti Tudományegyetemen 1939-ben szerzett matematika-fizika tanári oklevelet. Első munkahelye az OMFI-ban volt. Az Intézet munkatársaként Réthly Antal igazgató javaslatára az Országos Ösztöndíj Tanács 1941-42-ben németországi és dániai földmágnességi obszervatóriumok tanulmányozására biztosított számára lehetőséget. Hazatérése után az ógyallai obszervatóriumban Marczell György vezetésével a földmágnességi megfigyelésekkel és a szolgálat fejlesztésével foglalkozott. 1943-ban Észak-Erdélyben mágneses területi méréseket végzett. 1947-ben az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet kikérése alapján részt vett a Pálháza környéki só-kutató munkában.

1948-ban Réthly Antal igazgató megbízta a földmágnességi szolgálat újjászervezésével, tekintve hogy Ógyalla ismételt elcsatolásával az országban megszűnt a földmágnesség vizsgálata. Barta ekkor Budakeszin létesített földmágnességi vizsgáló állomást, amely 1955-ig működött e helyen. 1949-ben elkészítette az ország földmágneses alaphálózatát és eredményes kísérleti méréseket is végzett. 1950. szeptember 1-ével az OMI lemondott a földmágnességi vizsgálatokról (az Intézet nevéből is ekkor került ki a földmágnességi szó) és e terület átkerült a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézetbe. Barta György is távozott a Geofizikai Intézetbe, ahol osztályvezetői beosztást kapott. Földmágnességi kutatási eredményeiért 1952-ben a műszaki tudományok kandidátusa, 1956-ban pedig a műszaki tudományok doktora minősítést kapta meg. 1970-ben a MTA levelező, majd 1982-ben rendes tagja lett. 1971-1985 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Geofizikai tanszékének vezetője volt, mint egyetemi tanár. 1953-54-ben a Tihanyi Geofizikai Obszervatórium tervezésével foglalkozott. 1960-ban létrehozta a bajai, majd nagycenki mágneses obszervatóriumokat.

Jelentős munkát fejtett ki a hazai tudományos eredmények nemzetközi terjesztésében. Tudományos munkásságának kiemelkedő, maradandó értéke a földmágneses tér szekuláris változásában felismert közel 50 éves periódus, melyet sokoldalúan analizált és fizikai magyarázatára több elgondolást dolgozott ki. Később bekapcsolódott a gravitációban jelentkező szekuláris változások vizsgálatába is és a gravitációs konstans pontosabb meghatározására irányuló – azelőtt Eötvös és tanítványai által végzett – mérések új módszerrel való folytatását kezdeményezte. Számos tudományos társaság és bizottság munkájában vett részt. Alapító tagja volt a Magyar Geofizikusok Egyesületének. Két könyve, tankönyvek, száznál több tudományos dolgozata és sok népszerűsítő cikke jelent meg. 1966-ban Eötvös Emlékéremmel tüntették ki. A Magyar Meteorológiai Társaság az OMFI egykori kiváló munkatársát Steiner Lajos Emlékéremmel jutalmazta (1975). 1973-ban Állami Díjat kapott. 1977-ben Gauss Érem, 1984-ben a Humboldt Érem tulajdonosa lett. Nevéhez fűződik a COSPAR 1980. évi ülésének megrendezése és lebonyolítása. Nemzetközileg elismert tudós volt.

(Források:  *Országos Meteorológiai Szolgálat  *Simon Antal: Magyarországi meteorológusok életrajzi lexikonja)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu