1770. augusztus 27-én Stuttgartban született Georg Wilhelm Friedrich Hegel német idealista filozófus, a klasszikus német filozófia egyik legnagyobb alakja. Rideg családi légkörben nevelkedett, apja adóhivatalnok volt. Életét beszédhibája tette még nehezebbé. Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában végezte, majd Tübingenben filozófiát és teológiát hallgatott. Ekkor kötött barátságot Hölderlinnel, a költővel és Schellinggel, a filozófussal. Mindhárman lelkesen üdvözölték a francia forradalmat.

Az egyetem elvégzése után házitanító lett Bernben, Svájcban vetette papírra Jézus életét és a kereszténységet tárgyaló írásait, melyekben - egy racionálisabb hit mellett érvelve - élesen bírálta a vallás tekintélyelvűségét és a hűbéri rendszert. Házitanítói működésének következő színhelyén, a Majna-menti Frankfurtban - a jakobinus diktatúra bukása után - lassan megbékélt a fennálló renddel, és 1801-ben magántanár lett Jénában. Előbb Schellinggel közösen, majd barátja ellen fordulva ostorozta a romantika szubjektivizmusát.

Hatalmas művét, A szellem fenomenológiáját (első kiadás: 1807) a filozófiai legendárium szerint a jénai csata napján (1806. október 14.) fejezte be, azon a napon, amikor maga is láthatta a városba diadalmasan bevonuló Napóleont, akit a német polgárság a változások előmozdítójaként ünnepelt. A könyv alapgondolata, hogy a széles értelemben vett kultúra (Hegel szóhasználatában: a szellem) történeti kialakulása és változása logikai szükségszerűségek láncolataként ragadható meg, azaz elméletében a történeti sorrend egybeesik a logikai sorrenddel. A történeti sorrend ugyanakkor az érettség rangsora is, azaz az időbeni előrehaladás értékbeli gyarapodást is jelent. Az emberi tudás fejlődése egyenes vonalú, egyirányú előrehaladásként ragadható meg.


1808-tól a nürnbergi gimnázium igazgatója volt, a bajor városban írta A logika tudományát (1812-16). A mű kiindulópontja az a felismerés, hogy a meghasonlott, ellentmondásoktól szabdalt világ nem írható le a hagyományos azonosságlogikával. Az ellentétek kibékítésének szükséges előfeltétele, hogy a megismerő szellemben azonos az alany és a tárgy, és a tárgyban az alany önmagát ismeri föl. Azt fejtegeti, hogy a logika maga is meghasonlott, mert egyesek az indukció, mások a dedukció módszerét részesítik előnyben. Az új logikának egyesítenie kell az indukciót és a dedukciót, és a tapasztalati tényeket sem hagyhatja figyelmen kívül.

1816-ban Heidelbergben filozófiaprofesszornak nevezték ki. Az egyetemi városban rendezte sajtó alá A filozófiai tudományok enciklopédiájának alapvonalai című összefoglaló művét, amelyben a logikát, a természetfilozófiát és a szellemfilozófiát foglalta rendszerbe. A francia forradalom után kialakult társadalmi-politikai helyzettel teoretikusan számot vető mű talán legfontosabb gondolata, hogy a világmindenség rendszerezett egység, amelynek alapja a szellem fejlődése. A szellem fejlődése a gondolkodás, a természet megismerése és a szellem önmegismerése-önkifejezése útján megy végbe, az utóbbi pedig a történelem, a művészetek, a vallás és a filozófia révén valósul meg. A szellem a filozófiában ismer magára, így zárul a kör. A szellem spirálra emlékeztető útja a tézisek és antitézisek ütközésén, majd szintézisén halad előre, amire idővel újabb antitézis következik.

1818-ban a Berlini Egyetem filozófiaprofesszorává, 1830-ban rektorává nevezték ki. Az évek múltával hírneve túllépte a német nyelvterületet. 1821-ben adta ki A jogfilozófia alapjait, amelyben az eszményi államról fejtette ki nézeteit. Egyensúlyt keresett az igazság és rend, valamint az egyén lelkiismereti szabadsága között. Mivel ezt a parlamentáris monarchiában képzelte el, ellenfelei a porosz állam elvtelen igazolásával vádolták.

Berlinben olyan tekintélynek örvendett, hogy bármi történt is a városban - az operabemutatóktól a politikai eseményekig -, mindenki arra volt kíváncsi, hogyan vélekedik erről Hegel. Tanárnak kifejezetten rossz volt, de diákjai megbocsátották nehezen követhető, talányos kifejezésekkel zsúfolt stílusát. Ők jegyezték le előadásait is, melyeknek szöveghűsége éppen ezért vitatott.

Hegel síremléke Berlinben

Hegel 1831. november 14-én halt meg Berlinben, a kolera vitte el. Filozófiájának korszakait azoknak a városoknak a nevével jelölték, ahol az egyes művek megírásakor tartózkodott, így megkülönböztetik berni, frankfurti, jénai, nürnbergi, heidelbergi és berlini korszakát. Termékenyítően hatott a marxizmusra és az egzisztencialistákra. Mivel kibékíthetetlen ellentéteket próbált egyesíteni, követői más-más eszméit emelik ki. 1970-ben Stuttgart városa díjat alapított emlékére, amelyet háromévente a szellemtudományok fejlesztése terén különös érdemeket szerzett személyiségeknek adnak. Hegel-díjjal eddig - többek között - Jürgen Habermas német filozófust, Ernst Gombrich osztrák származású brit művészettörténészt, Paul Ricoeur francia gondolkodót és Donald Davidson amerikai filozófust tüntették ki.

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)