1915. augusztus 29-én Stockholmban született Ingrid Bergman háromszoros Oscar-díjas svéd filmszínésznő.

Kétéves volt, amikor elvesztette édesanyját, tíz évvel később édesapja is meghalt. A kislányt a rokonai nevelték fel. Tizennyolc éves volt, amikor felvették a Royal Dramatic Theatre Schoolba, ahol 1933 őszén megkezdte tanulmányait. Húszévesen kapta első szerepét. Az áttörést az 1939-ben készült Intermezzo jelentette számára, amelyben zongoristalányt játszott, aki beleszeret az ünnepelt, házasságban élő hegedűművészbe. A film egy 1936-ban készült svéd film remake-je volt, David O. Selznick amerikai producer figyelt fel az ifjú svéd szépségre, és Hollywoodba hívta. Első angol nyelvű alakításában Leslie Howard partnereként játszott. A sikert követően az álomgyár hét évre szerződtette, Bergman az 1940-es évek egyik legnépszerűbb színésznője lett.

Az igazi ismertséget és népszerűséget a Casablanca (1942) hozta meg számára. A filmben, amelyet minden idők egyik legszebb amerikai filmes románcának választották meg, a sármos Humphrey Bogart játszotta a másik főszerepet; a legenda szerint a két főszereplő nem szívlelte egymást.


Az Ernest Hemingway híres művéből, az Akiért a harang szól című regényből készült adaptációban nyújtott alakításáért 1943-ban első alkalommal jelölték Oscar-díjra a legjobb női főszereplő kategóriában. Az amerikai filmakadémia az egy évvel későbbi Gázláng főszerepéért honorálta aranyszobrocskával. A pszichológiai thrillerben egy feleség bőrébe bújt, akit számító férje az őrületbe kergetve akar elpusztítani. Ezt követően 1946-ban Alfred Hitchcock rendezésében készítette a Forgószelet Cary Grant oldalán.

Közvetlenül a háború után Párizsba ment, hogy katonáknak játsszon, amit korábban is készségesen megtett. Ám ezen az úton találkozott a világhírű fotográfussal, Robert Capával, akivel egymásba szerettek. Hivatásuk mindig más-más országba sodorta őket, hol itt, hol ott találkoztak, leveleztek. Kapcsolatuk három évig tartott. Miután lejárt a szerződése, leforgatta a Diadalív árnyékában című alkotást, majd Szent Johannát formálta meg. Alakításai azonban hűvös fogadtatásra találtak. Ekkor levélben kereste meg Roberto Rossellini olasz rendezőt, akivel közösen forgatta a Stromboli című filmet. Közben magánélete viharosan alakult: még nem bontották fel egy svéd orvossal kötött első házasságát, amikor fia született az olasz rendezőtől. Közös filmjeik közül egyik sem aratott sikert, idővel házasságuk is megromlott. Harmadik férje Lars Schmidt svéd származású színházi producer volt, akivel 1958-ban házasodott össze.


Filmes karrierje 1957-ben az Anasztázia című történelmi mesével vett új lendületet, amelyért megkapta második Oscar-díját. A következő évtizedben már erősen megválogatta filmszerepeit, legemlékezetesebb alakításait a Szereti ön Brahmsot?, Az öreg hölgy látogatása és a Kaktusz virága című vígjáték főszerepében nyújtotta. Harmadik Oscar-díját 1974-ben kapta a Gyilkosság az Orient Expresszen című, parádés szereposztású krimiben nyújtott epizódalakításáért.

1978-ban visszatért Svédországba, és az Őszi szonátában első és egyetlen alkalommal dolgozott együtt Ingmar Bergman legendás rendezővel. A hetvenes évek végén egészsége kezdett megromlani. 1982-ben még be tudta fejezni az Egy asszony, akit Goldának hívtak című televíziós filmet Golda Meir izraeli miniszterelnök-asszony életéről, amelyért alakítását a televíziós Oscarnak nevezett Emmy-díjjal ismerték el.

A múlt század egyik legnépszerűbb filmsztárja 1982. augusztus 29-én, hatvanhetedik születésnapján hunyt el Londonban. Három házasságából négy gyermeke született, ikerleányai közül Isabella Rossellini szintén a színészi pályát választotta. A svéd filmikon születésének centenáriumáról az idei cannes-i filmfesztiválon is megemlékeztek. A francia filmmustra hivatalos plakátján az ő portréja szerepelt, s itt volt a premierje a róla készült dokumentumfilmnek is: Ingrid Bergman In Her Own Words. A seregszemle szervezői a következő szavakkal méltatták: "Modern ikonként, szabad nőként, merész színésznőként Ingrid Bergman egyszerre volt hollywoodi sztár és a neorealizmus alakja, szenvedélyeinek függvényében szerepeket és országokat váltott, de soha semmit nem veszített bájából és egyszerűségéből."

(Forrás:  *MTVA Sajtó- és Fotóarchívum)