1746. január 12-én született Johann Heinrich Pestalozzi svájci pedagógus, a neveléstörténet egyik legnagyobb alakja.

Zürichben jött a világra egy Itáliából bevándorolt család sarjaként. Orvos apját ötéves korában vesztette el, ettől kezdve édesanyja és nőrokonai nevelték. Pedagógiájában ezért középponti szerepet kapott az anya, az anyai szeretet és a spontán érzelmek fontossága. Iskolai tanulmányait nem fejezte be. A felvilágosodás eszméitől lelkes ifjú Rousseau hatására vissza akart térni a természethez. Előbb gazdálkodni kezdett, majd feleségül vette Anna Schultest, akitől egy fia született. Mintagazdasága gyorsan csődbe jutott, majd átállt a gyapotfonásra. A munkaerőt negyven szegény gyermek biztosította, akiket nevelni akart, nem kihasználni, de 1779-ben ez a vállalkozása is tönkrement.

Johann Heinrich Pestalozzi
svájci pedagógus időskori portréja
(MTI Fotó/NSZK)

Több mint egy évtizedig magányosan élt, sokszor nagy szegénységben. Először Egy remete esti órái címmel aforizmákban fogalmazta meg elveit, majd az egyszerű népnek szánva közérthető regényt adott ki Lénárd és Gertrúd címmel. A francia forradalom törvényhozó gyűlése 1792-ben ezért a művéért és pedagógiai munkásságáért a Francia Köztársaság Polgára címmel jutalmazta. A sikert követően megjelentette második könyvét is Kristóf és Elza címmel. 1797-ben publikálta nagyszabású történetfilozófiai értekezését Vizsgálódásaim a természet menetéről az emberi nem fejlődésében címmel.

Amikor a francia forradalmi seregek 1798-ban behatoltak Svájcba, az új Helvét Köztársaság őt bízta meg, hogy gondoskodjon a hadiárvákról. Egy gazdasszony segítségével csaknem száz gyermeket nevelt, de a munka felőrölte erejét. Amikor már mutatkoztak volna az eredmények, a kormány hadikórháznak foglalta le az épületet.

Néhány évig egy iskolát igazgatott, 1801-ben a Hogyan tanítja Gertrúd gyermekeit című értekezésében összegezte az oktatásról vallott elveit. 1805-ben bentlakásos iskolát alapított Yverdonban, ahová az egész világból érkeztek a tanítványok és a módszere iránt érdeklődő pedagógusok, Magyarországról Brunswick Teréz grófnő és Esterházy Miklós gróf kereste fel. Az iskola azonban nem tudott mindenkivel csodát művelni, és Pestalozzi is híján volt a vezetői képességeknek, a szabadjára engedett tanárok vitái gyűlölködéssé fajultak, a légkör megromlott, az intézmény elvesztette népszerűségét. Csalódottan, elszegényedve vonult vissza 1825-ben. Éppen egy újabb szegényintézet alapítását tervezte, amikor 1827. február 17-én Brugg városában elhunyt.

Anna és Johann Pestalozzi a gyermekek közt

Pestalozzi összefüggő, logikusan felépített rendszert nem dolgozott ki. A nevelés szempontjából legfontosabbnak a családot tekintette, amely minden erkölcsi, értelmi és testi nevelés fő színhelye, középponti alakja pedig az édesanya. Szerinte a gyermekben eleve benne rejlenek az erők és az ösztönök, a nevelőnek csak ezek kifejlesztéséről kell gondoskodnia. Az ember etikai fejlődésének három állomását különítette el: a természetes állapotot, a társadalmi állapotot és a harmóniát biztosító tiszta erkölcsöt. Pedagógiájában a gyermek sajátosságaira épített, és figyelembe vette egyéni fejlődésüket. Előnyben részesítette a csoportmunkát az egyéni tanulással szemben, a tanulócsoportokat nem az életkor, hanem a képességek szerint alakította ki. Tanításainak hatása legkorábban és legerőteljesebben a népiskolai tanítóképzés terén érvényesült. Módszerei széles körben elfogadottá váltak, pedagógiai elveinek többsége része lett az általános iskolai nevelésnek.