főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 9.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Kátai Mihály festő- és zománcművész1935. október 19.

Kátai Mihály80 éves Kátai Mihály Munkácsy-díjas festő- és zománcművész. 1935. október 19-én Karcagon született. A Magyar Iparművészeti Főiskolán dekoratív festő szakon végzett, mestere Borsos Miklós és Z. Gács György volt.

A kortárs magyar zománcművészet legnagyobb hatású művészegyénisége, akihez szorosan kapcsolódik a műfaj 60-as években történt fellendülése, a zománc képzőművészeti irányba való elmozdulása.

A zománccal még a főiskola idején Budapesten, a Lampart Zománcipari Műveknél ismerkedett meg, ahol kihasználva a lehetőségeket, a 60-as években folyamatosan alkotott, eleinte "lábas-zománcot", később elsősorban fémes zománcokat használva. 1964 tájától egyre többet tartózkodott Kecskeméten is, ahol Stefániay Edittel, Simon Balázzsal együtt folytatott kísérleteket a helyi zománcgyárban. Sikereket ért el a Képcsarnokon keresztül eladott zománcos táblaképeivel. 1970-ben a bécsi Schauer zománcgyár meghívására Ausztriában dolgozott.

Kátai Mihály: Krisztus és Magdaléna
Kátai Mihály: Krisztus és Magdaléna


Kátai Mihály nevéhez fűződik a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep megalapítása 1975-ben, melynek 1987-ig a művészeti vezetője volt. Ideáival, művészeti tevékenységének irányával, tematikájával erőteljes hatással volt a környezetében alkotó művészekre, különösen Kecskeméten. Az általa képviselt művészeti irány szellemileg és formailag is az archaikusból, a népművészetből táplálkozik. Nagy hatású, sajátosan misztikus, szimbolikus alkotás-filozófiai rendszerét a mai napig sokan követik. Ezt a világot, amelyet elsősorban Kátai művei képviselnek a kortárs művészetben, s melyet a művészettörténészek között mindenekelőtt Pap Gábor koncepciója támogatott, 1975 tájától ("keresztszemes vita") napjainkig tartó folyamatos támadások érték a kritika részéről (avantgárdellenesség, korszerűtlenség).

A 70-es évek közepétől különösen szabadtéri (köztéri) alkotásai, térplasztikái jelentősek, melyek bonyolult, elsősorban népművészeti ihletésű, szimbólumokkal terhes ikonográfiájához gyakran mellékelnek irodalmi emelkedettségű műleírást.

Kátai Mihály: Alföldi látomások IV. (1981)
Kátai Mihály: Alföldi látomások IV. (1981)


A 80-as évek elejére alakította ki az úgynevezett kecskeméti eljárást, melynek szépségét a "tűzben pikturálás", azaz a többszöri égetés biztosítja, s az ennek során létrejött rétegződés (a rétegek kitetszenek egymás alól) a zománcanyagban. E technika fő műve, egyben Kátai Mihály egyik ars poeticája az Alföldi látomások című sorozat (1981), ahol a természet és az (alföldi) ember Tóth Menyhért-i, már kiveszőfélben lévő, álmokban, hiedelmekben, mesékben, mítoszokban gazdag együvé tartozásának állít emléket. 1987 óta olajképeket is fest, nagyméretű, figurális alkotásokat készít.

Munkáiból a Kecskeméti Képtár és a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely is többet őriz. Murális munkája látható Kecskeméten a Hírös Agórában (zománc falikép, illetve zománcozott rézdomborítások), a Széchenyivárosban (fából készített plasztika), a megyei kórházban (8 darabos zománc falikép az orvostudomány történetéről), valamint a  Kiskunsági Nemzeti Park igazgatósági épületénél (tölgyfa, zománcozott vörösrézlemezek).

Kátai Mihály

Hosszú időn át a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége szimpózium bizottságának tagja volt, a Tűzzománcművészek Magyar Társaságának tiszteletbeli elnöke. Művészi tevékenységét számos elismeréssel jutalmazták: Bács-Kiskun Megye Művészeti Díja (1982), Munkácsy Mihály-díj (1984), Életmű-díj (Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely, 1996), Életmű-díj (Tűzzománcművészek Magyar Társasága, 1997)

(Források:  *Tűzzománcművészek Magyar Társasága  *Zománcművészeti almanach)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu