|
|
|
Kecskemét polgármestere is tagja a DKT-nakjanuár 10.
Orbán Viktor miniszterelnök határozata alapján a most megalakuló Duális Képzési Tanács (DKT) tagja lett Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere. Megbízatása 2017. november 30-ig tart.
A DKT alakuló ülését január 12-én tartja Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériumában. Az első megbeszélésen a tanács ügyrendjének elfogadása után a tanácstagok tájékoztatást kapnak a duális képzések bevezetésének további menetrendjéről. Sor kerül a felsőoktatási intézmények által benyújtott 2015/2016-os tanévre szóló duális képzési dokumentumok áttekintésére és a képzésindítási kérelmekkel kapcsolatos döntések előkészítésére is. „Kecskemét a hazai duális képzés elindításának zászlóshajója volt, mind a szakképzésben, mind a felsőoktatási képzésben. Rendkívüli előrelépésnek tartom, hogy országosan immár intézmények tucatjai és gazdasági szereplők százai jelezték a duális képzési rendszerhez történő csatlakozási szándékukat” - fogalmazott Szemereyné Pataki Klaudia. A Kecskeméti Főiskola GAMF Kara esetében eddig 21 cég vett részt a duális felsőfokú képzésben. A rendszerhez 2015 szeptemberétől további 7 gazdasági szereplő - Delphi Connection System, Eckerle Automotive Bóly Kft., Kunplast-Karsai Műszaki Műanyagipari Zrt., PEMÜ Műanyagipari Zrt., Simon István egyéni vállalkozó, T-Plasztik Kft., Andrews IT Engineering Kft. - jelezte csatlakozási szándékát. Szintén ősztől elkezdődhet a duális felsőfokú képzés a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Karán, ahova 7 gazdasági szereplő jelezte csatlakozási szándékát: Bács-Zöldért Zrt., Csizmadia György egyéni vállalkozó, Dél-alföldi Kertészek Szövetkezete, Déli Orom Kft., Gladiolus Frucht Kft., Univer Product Zrt., ZKI Zöldségtermesztési Kutató Intézet. (Forrás: *KMJV Önkormányzata) Könyvajánló
|
Aktuális lapszámunk tartalma:A kecskeméti piarista ház alapítója Kecskemét kínai misszionáriusa 50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője Írásaival is gyászolta a szabadságharcot Kecskeméten nagyon jó sorom volt Aktuális számunkArchívum
2007. december
2008. január 2008. február 2008. március 2008. április 2008. május 2008. június-augusztus 2008. szeptember 2008. október 2008. november-december 2009. január 2009. február 2009. március 2009. április 2009. május 2009. június-augusztus 2009. szeptember-október 2009. november-december 2010. január-február 2010. március-április 2010. május-június 2010. július-augusztus 2010. szeptember-december 2011. december 2012. június 2012. július-augusztus 2012. szeptember-október 2012. november-december 2014. január 9. 2014. január 16. 2014. január 23. 2014. január 31. 2014. február 14. 2014. február 28. 2014. március 15. 2014. március 31. 2014. április 15. 2014. április 30. 2014. május 15. 2014. május 31. 2014. június 15. 2014. június 30. 2014. július 31. 2014. augusztus 15. 2014. augusztus 31. 2014. szeptember 15. 2014. szeptember 30. 2014. október 15. 2014. október 31. 2014. november 30. 2014. december 15. 2014. december 31. 2015. január 15. 2015. január 31. 2015. február 14. 2015. február 28. 2015. március 15. 2015. március 31. 2015. április 15. 2015. április 30. 2015. május 15. 2015. május 31. 2015. június 15. 2015. június 30. 2015. július 31. 2015. augusztus 31. 2015. szeptember 15. 2015. szeptember 30. 2015. október 15. 2015. október 31. 2015. november 30. 2015. december 31. 2016. január 15. 2016. január 31. 2016. február 29. 2016. március 31. 2016. április 30. 2016. május 31. 2016. június 30. 2016. július 31. 2016. augusztus 31. 2016. szeptember 30. 2016. október 31. 2016. november 15. 2016. november 30. 2016. december 31. 2017. január 15. 2017. január 31. 2017. február 28. 2017. március 31. 2017. április 30. 2017. május 31. 2017. június 30. 2017. július 31. 2017. augusztus 31. 2017. szeptember 30. 2017. október 31. 2017. november 30. 2017. december 31. 2018. január 31. 2018. február 28. 2018. március 31. 2018. április 30. 2023. január 31. 2023. február 28. 2023. március 31. 2023. április 30. 2023. május 31. 2023. június 30. 2023. július-augusztus 2023. szeptember 2023. október 2023. november 2023. december 2024. január 2024. február 2024. március 2024. április 2024. május |
HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. • Tel.: 20/886-1979 • E-mail: info@hirosnaptar.hu | ||||