1940. október 18-án született Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a nemzet sportolója.

A második világháború során szüleivel Németországban, majd Svédországban élt, csak 1946-ban tértek haza Budapestre. Tizenöt évesen kezdett el vívni, 1957-ben lett az Újpesti Dózsa versenyzője. Egyetemi évei alatt a miskolci MEAFC-ban sportolt, majd Budapestre került, rövid ideig a Vasasnál vívott, ahonnan az OSC-hez igazolt.


Tőr- és párbajtőrvívásban egyaránt versenyzett, 1962-től 1979-ig szerepelt mindkét fegyvernem magyar válogatottjában, de kiemelkedő eredményeit párbajtőrvívásban érte el. Huszonhárom évesen, az 1964. évi tokiói olimpián szerezte meg első olimpiai aranyérmét csapattagként. Négy évre rá Mexikóvárosban ezt megduplázta, és egyéni győzelemmel is tetézte. 1972-ben Münchenben is hozta a már szinte kötelező csapat aranyat. Egyéniben, Münchenben és 1976-ban Montrealban bronzérmes lett.

Világbajnokságokon csapatban három arany- (Ankara 1970; Bécs 1971; Hamburg 1978), két ezüst- (Havanna 1969; Göteborg 1973) és négy bronzérmet (Gdansk 1963; Montreal 1967; Grenoble 1974; Budapest 1975) nyert. Tízszeres magyar bajnok, egyszer egyéniben, kilencszer csapatban. A klasszikus párbajtőrvívás képviselőjeként kifinomult pengevezetés, kiváló védekezés és eredményes riposztkészség jellemezte vívását. Csaknem két évtizeden át volt az akkori idők világelső magyar párbajtőr-válogatottjának kiemelkedő egyénisége. Sportújságírók a párbajtőr Paganinijeként emlegették.

(Budapest, 2012. szeptember 5. - MTI Fotó: Czimbal Gyula)

1968-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen hőerőgépészi, 1976-ban a Testnevelési Főiskolán vívó szakedzői, majd 1985-ben vívó mesteredzői oklevelet szerzett. A mérnöki diploma megszerzése után rövid ideig a Villamosenergia-ipari Kutató Intézet tudományos munkatársaként dolgozott. Visszavonulását követően, 1979-ben egy évig főtitkárként irányította a Magyar Vívó Szövetséget, majd nyolc éven keresztül a válogatott szövetségi kapitányként tevékenykedett.

1988-ban az olaszországi Vercelliben telepedett le, és az AC Pro Vercelli egyesület vívóedzője lett. 2001-ben hazatért, a Honvéd-Human Rent vívószakosztályának munkájába kapcsolódott be, majd 2006 és 2012 között a párbajtőr-válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett. Szövetségi kapitányként sikeresen vezette a párbajtőr gárdát. A férfi csapat előbb Európa-bajnok lett, majd a világbajnokságon harmadik helyen végzett, és unokaöccse, Kulcsár Krisztián, aki már 1992-ben tagja volt az olimpiai ezüstérmes csapatnak, megnyerte a világbajnokságot. A pekingi olimpia (2008) után a Vasas szakosztályához szerződött.

Háromszor választották az év vívójának (1968, 1971, 1974). 2000-ben tagja lett a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesületnek, a "halhatatlanok" klubjának. 2004-ben a Nemzet Sportolójává választották. 2010-ben kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével. 2012-ben Prima Primissima Díjat kapott. 2006-ban útjára indította az Olimpici Grand Prix versenysorozatot, amely a magyar vívóutánpótlás-nevelés legnépszerűbb rendezvényévé vált. 2015-ben a legendás vívó pályafutásáról Kő András tollából PárbajtőrPaganini címmel könyv jelent meg. Életéről egy korábbi interjúban így vallott: "Egész életemben a munkában hittem, a tisztességesen elvégzett munkában. Ez a sportban nem törvényszerűen hozza meg az eredményeket, mellékkörülmények is gyakran szerepet játszanak, a pillanatnyi kondíció, a szerencse például. Mégis hosszú távú siker a konok és következetes munka nélkül – elképzelhetetlen. És ez így van az élet egyéb területein is. Erre törekedtem mindig."