főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 9.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Leonard Bernstein zeneszerző, karmester1990. okt. 14.

Leonard Bernstein 1971. szeptember 1-jén a Jackie Kennedy felkérésére komponált Mise művének próbáján1990. október 14-én hunyt el Leonard Bernstein amerikai zeneszerző, karmester.

Leonard Bernstein 1971. szeptember 1-jén
a Jackie Kennedy felkérésére komponált Mise művének próbáján


1918. augusztus 25-én született Lawrence-ben (Massachusetts). Ukrajnából bevándorolt, vallásos zsidó családban nevelkedett. Első zenei élménye a zsinagóga orgonája és kórusa volt, mígnem tizenegy évesen nagynénjétől egy zongorát örökölt. A Harvard egyetemen és Philadelphiában tanult zenét, többek között a magyar származású Reiner Frigyestől is.

Dirigensi karrierje 1943-ban egy bravúros beugrással indult: a huszonöt éves, ismeretlen Bernstein Bruno Walter karmester betegsége miatt néhány órás felkészülés után állt a New York-i Filharmonikusok élére, és leírhatatlan sikert aratott a Carnegie Hallban. Egy csapásra Amerika kedvence lett, a nagy zenekarok valósággal versengtek érte. Lelkesedése, átéléssel telt dirigálása, a belőle áradó zeneélvezet a nem zeneértő közönséget is magával ragadta. 1957-ben első amerikaiként lett a New York-i Filharmonikusok művészeti vezetője, a zenekarral tizenkét éven át dolgozott, és a muzsikusok a Laureate Conductor címmel tisztelték meg.

Leonard Bernstein sajtótájékoztatót tartLeonard Bernstein sajtótájékoztatót tart
(Budapest, 1983. november 14. - MTI Fotó: Horváth Éva)

Zeneszerzőként 1944-ben mutatkozott be a bibliai témájú Jeremiah szimfóniával, első musicalje, az Egy nap a városban 463 előadást ért meg, és meg is filmesítették. Az 1955-ben komponált, Voltaire azonos című regényéből készült Candide című musical viszont nem volt sikeres, csak 73 előadást ért meg. 1957-ben került színre a West Side Story, s ez a modern kori Rómeó és Júlia világsikert hozott neki. Dallamait olyan operasztárok is énekelték, mint Kiri Te Kanawa és José Carreras, és film is készült belőle Natalie Wood főszereplésével. Musicaljeivel beírta a nevét a XX. század zenetörténetébe, ugyanakkor modern, kicsit dzsesszes hangzású komolyzenei művei szintén nagy közönségsikert arattak, ezekben felhasználta a country dalok, a mexikói táncok és a néger zene elemeit is.

Zenei ismeretterjesztőként ritka adománnyal gazdagította a hallgatóságot, mert képes volt a muzsikáról közérthetően, érdekesen, a lényeget feltáró módon beszélni felnőtthöz, gyerekhez egyaránt. Előadásait a New York-i Filharmonikusokkal illusztrálta, közben maga is zongorázott. Az előadások szövege könyv alakban a világ számos nyelvén megjelent, magyarul 1976-ban A muzsika öröme címmel. Első budapesti vendégszereplésekor, 1948 májusában a Zeneakadémia félig sem telt meg, de az előadást közvetítette a rádió, aminek köszönhetően a szünet után már zsúfolt nézőtér fogadta. A közönség vállra emelve vitte vissza a szállodába, szavai szerint ez azután sohasem történt meg vele. 1985 nyarán Kaddish szimfóniáját vezényelte Budapesten az Európai Ifjúsági Zenekar élén.

Leonard Bernstein dirigálás közben
Leonard Bernstein dirigálás közben

1990 októberében orvosai tanácsára vonult vissza a dirigálástól: a gyertyát két végén égető Bernstein olykor egy hét alatt harminckilenc koncertet vállalt, napi száz cigarettát szívott el, és esténként még megivott egy üveg whiskyt. Tüdőtumorban halt meg 1990. október 14-én, New Yorkban. Halála után az olasz Musicalia folyóirat és a Leonard Bernstein Társaság Bernstein-díjat alapított a tehetséges fiatal zenészek kitüntetésére.

(Forrás:  *Sajtó- és Fotóarchívum)

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» )

 

 

TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu